Zsidó kulturális fesztivált rendez a Karinthy Színház 2016. március 21-27. között. A fesztivál megálmodója Karinthy Márton író-rendező-színházigazgató, aki nevéhez méltó módon mindig új, bejáratlan utakat keres.
A Purim a tavasz, a vidámság, az újjászületés ünnepe. Ennek apropóján zsidó kulturális fesztivál még nem zajlott korábban Budapesten. Karinthy Márton olyan fesztivál létrehozására törekszik, amelyen keresztül megismerhető a zsidóság története, életvitele és hazai jelenléte egy kicsit másképp, más szemszögből.
A fesztivál alapvető célja, hogy elsősorban az életigenlést, az örömöt mutassa be és ne a drámát, a tragikus zsidó sorsot, bár e téma is terítékre kerül. E célt szem előtt tartva ad otthont a színház egy héten keresztül számos műfajnak: színdaraboknak, stand up comedy-nek, one man show-nak és számos koncertnek. A fiatalok felolvasó színházzal, a gyerekek pedig rajzpályázattal vehetnek részt az össznépi mulatságban.
A Karinthy Színház a saját repertoárjából kínálja a Második nekifutás című vígjátékot Szilágyi Tibor rendezésében és főszereplésével. A fesztiválon többek között látható lesz Spiró György Elsötétítés című darabja a Rózsvölgyi Szalon előadásában, míg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Asszony a fronton című monodrámájával és az Olivetti ’82 produkcióval mutatkozik be a fővárosi közönségnek.
Kifejezetten ifjakat szólít meg, de mindenki érdeklődésére számot tart, a kaposvári Csiky Gergely Színház Shylock című monodrámája, amelyben Hunyadkürti György A velencei kalmár egyik mellékszereplőjének a bőrébe bújik és mesél mellőzöttségről, felemelkedésről, a zsidóság sorsáról és a darab születésének koráról. Humorban bővelkedő kikapcsolódást kínál a Gólem és a Dumaszínház közös produkciója, a ZS kategória, de önirónikus és karakteres zsidó viccekkel tarkított a Füge és Kaposvári Egyetem Dohány utcai seriff független színházi előadása is, mely 2013-ban elnyerte a Színikritikusok díját. A színdarabok széles kínálatában ott szerepel az Orlai Produkció, a Rose című színjáték főszereplője Vári Éva színművésznő lesz. Czeizel Gábor rendezésében, a Spinoza Színház képviseletében, a Herzl című fantáziajátékot tekintheti meg a nagyérdemű. Az eseménysort, a fesztivál utolsó napján, a széles körben ismert Besh o dRom zenekar koncertje zárja, akik 2016-ban elsőként a Karinthy Színházban lépnek fel és játszanak magyar, balkáni, cigány illetve tradicionális zenéket.
A fesztivál szervezői várnak minden érdeklődőt szeretettel. Bővebb információ a fesztiválról: purim.karinthyszinhaz.hu