Szerzőink

Láng Judit

Láng Judit, - Libik György díj (2016) Radnóti díj (2018) Szécsi Magda díj (2018) író, újságíró, rádiós.
Írásaiban és tevékenységével kiáll a társadalmilag alávetettek mellett: a "Tiszta víz mozgalom" facebook - csoport vezetője. Írásai megjelentek a Népszavában, és annak irodalmi mellékletében a Szép szóban, a Litera.hu, a huppa.hu-n, az Irodalmi Centrifugában, a Demokrata.info-n, a PR. Heraldban, az Amerikai Népszavában, illetve más egyéb közéleti és irodalmi portálokon. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként meggyőződéses antifasiszta.

Görög Mása

Kommunikációs szakértő, újságíró, a Civil Rádió szerkesztő - műsorvezetője, a civiltavasz.hu felelős szerkesztője, a Civil Rádiózásért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Közösségfejlesztők Egyesülete

Szász Anna

1969 óta vagyok újságíró, 1992-ben, a Nők Lapja szerkesztőségéből mentem nyugdíjba. Ezt követően számos hetilap és folyóirat külső munkatársaként dolgoztam, egyebek közt rendszeresen publikáltam az Esély c. szociálpolitikai, valamint a Tani-tani c. pedagógiai folyóiratba.
1998 óta, mind a mai napig kéthetente jelentkezem jegyzetekkel a Civil Rádióban.
Több könyvem jelent meg, az Aki zsidónak vallotta magát című önéletrajzi köteten kívül (2005. Argumentum Kiadó), úgy gondolom, említésre méltó a Boldog Józanodók/ Az Anonim Alkoholisták Magyarországon (2011. Sík Kiadó) címen megjelent összefoglaló munkám.
A Botlatókő apám története: egy zsidó férfi életútja a még derűs fiatalkortól a megsemmisítésig a nácizmus uralma alatti Európában.

Magyar Természetvédők Szövetsége

Vicsek Ferenc

kohómérnökként végeztem, gazdasági, tudományos, közéleti újságíró vagyok, a MÚOSZ Gazdasági Szakosztályának az elnöke.

Janka-Rozi

Horváth Janka és Siklósi Rozália "Legyél te is on the spot" tanulmányútja a Norvég Civil Alap és az Agri Kulti támogatásával valósult meg. Az elmúlt években számos hazai vidékfejlesztési kutatásban vettünk részt az alábbi szervezetek munkájába bekapcsolódva: ELTE Humánökológia mesterképzés, Agri Kulti, Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Egyesület. Végzettségeink: humánökológus, geográfus, marketinges.

Egy nap a városban

Amnesty International

Levegő Munkacsoport

Derecskei Zoltán

Derecskei Zoltán vagyok, újságíró. Alapító főszerkesztője voltam az Ellenszék.hu demokritikus internetes magazinnak, majd 2012-ben Halák László Aranytollas újságíró barátommal megalapítottuk a Magyar Újságíró Szövetségen belül működő Civil Újságíró Szakosztályt. Feladatunknak tekintettük az akkor formálódó bloggereket olyan szakmai ismeretekhez juttatni, amelyek lehetővé teszik, hogy a sajtószabadság állampolgári alapjogával élés közben, a szakmai ismeretek alkalmazásából származó előnyökkel élhessenek, részt vehessenek nyelvünk szépségének érvényesítésében, hogy az a páratlan lehetőség, amely az internet felhasználásából ered, ne a kommunikatív kapcsolatok silányodását, hanem gazdagodását eredményezze. Az azóta eltelt időben szerkesztőként dolgoztam a Munkások Újságánál, tavaly megjelent az első kiskönyvem Neked élet kell címmel. Jelenleg az első nagyregényemen dolgozom.

Elekes Irén Borbála

Elekes Irén Borbála