Kultúra

Ismerjétek meg a nagycenki Széchenyi-család történetét!

27 gyermekekkel táboroztak együtt a Széchenyiek Nagycenken. A Széchenyi-örökség megőrzését az idei évben jó tanuló, nagycsaládos gyermekek táboroztatásával is támogatja a Gróf Széchenyi Család Alapítvány. A Civil Rádió Reggelijében vendégünk az Alapítvány vezetője: Széchenyi Tímea.

CimerA Nagycenken megrendezett gyermektábor csak egy azon események közül, amelyet a hagyományőrzésnek szánnak, hiszen a 2013-ban alakult Alapítvány a Széchenyi-családhoz kötődő kulturális és szellemi örökség ápolását egész évben különböző programokkal támogatja.

„Szeretnénk megőrizni, továbbvinni azokat a reformokat, azt az eszmeiséget, valamint a  nemzeti kulturális örökségünket, mely olyan értékrendet képvisel, mely méltó a Legnagyobb Magyar – Gróf Széchenyi István nevéhez és emlékéhez” – vallja Széchenyi Tímea, a Gróf  Széchenyi Család Alapítvány elnöke.

Széchenyi Szabad Akadémia

A Széchenyiek korából fennmaradt eszmék továbbörökítése köré szerveződött akadémiát idén májusban kilencedik alaklommal szervezték meg. A programok minden évben a Széchenyi-kor hatását járják körül – a beszélgetések során arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen hatással vannak/lehetnek a Széchenyik a mai kor emberére.

Év Széchenyi Vállalkozása Díj

A társadalmi és szakmai elismerést nyújtó díjat azon vállalkozás nyerheti el, amely a termelékenység, társadalmi felelősségvállalás és újítási hajlandóság területén kiemelkedően teljesít. A díj közösségi fővédnöke az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Család.

Széchenyi Tímea szerint fontos, hogy a család is szerepet vállaljon a Széchenyi-örökség, a családi hagyaték ápolásában, amelyre évről évre egyre nagyobb teret biztosítanak. Hallgasd meg a beszélgetést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány vezetőjével, aki többek között mesélt a tábori élményekről is, illetve jövőbeni céljaikról!

A szerzőről

Civil Rádió