Október 9-én mutatja be az Elhanyagolt férfiszépségek – szkeccsparádé testhasználattal című előadását a Dumaszínház – Füge Produkció a Jurányi Házban. A bemutató kapcsán Antal Klaudia beszélgetett Andrássy Máté és Újvári Milán tánc- és színművészekkel.
Antal Klaudia: Október 9-én mutatjátok be az Elhanyagolt férfiszépségek – szkeccsparádé testhasználattal című előadásotokat a Jurányiban. Hogyan jött a közös munka ötlete?
Andrássy Máté: Milánnal először a TÁP Színház Minden Rossz Varietéjén találkoztunk.
Újvári Milán: Emlékszem, az egyik előadás előtt minden nézővel kezet fogtatok és nekem úgy köszöntél oda, hogy „te mozgásművész vagy, ugye?”, nekem pedig egyből az jutott eszembe, ahogy az Oroszlánkirályt énekelted a Kurátorokban.
A.M.: A Minden Rossz Varieté egyfajta gyűjtőhelye volt az érdekes figuráknak, nem meglepő, hogy mi is ott barátkoztunk össze.
Ú.M.: 2010-ben pedig lehetőségünk nyílt a közös munkára is, Nigel Charnock Revolution darabjában dolgoztunk először együtt, és már ott is, egy vagy két jelenetünkben el kezdtünk játszani a köztünk lévő magasság különbséggel.
A.M.: Aztán Milán, egy kocsmai beszélgetés során felvetette, hogy mi lenne, ha csinálna nekem egy szólót. Annyira komolyan vette ezt az ötletet, hogy 2013-ban el is készült az Egyenesen a csúcsra című előadás, amivel elvittük a SzólóDuó Fesztivál közönségdíját a MU-ban. Litkai Gergely, amikor megkeresett minket a mostani előadás ötletével nem tudott ezekről a korábbi munkákról, ő csak arra gondolt, hogy jó lenne felfrissíteni itthon a physical comedy műfaját.
Ú.M.: Nagyon hálás feladatot kaptunk, hiszen rendkívül tág a physical comedy műfaja, ugyanakkor nagyon nehéz csupán mozgással, gesztusokkal nevettetni.
A.K.: „Testhez álló” feladatot kaptatok, hiszen a humor mindkettőtök munkáira jellemző.
Ú.M.: Nekem ez az alkatomból is adódik: alacsony táncosként már a Táncművészeti Főiskolán is karakter szerepeket és technikás feladatokat kaptam, majd a kortárs művészetben, például a cirkusz világában történő kalandozásom is ezt az irányt erősítette meg bennem. Elképesztő, hogy a humornak mennyi válfaja van, hogy hány féleképpen lehet értelmezni, elég csak a világhírű stand uposokra – például Louis C. K.-re, vagy George Carlinra -, a Monty Python csapatára vagy egy Family Guy részre gondolnunk.
A.M.: A humor egy életforma, ami nélkül nehéz túlélni, s ha már abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy előadóművészettel foglalkozunk, akkor mutassuk is meg annak minden oldalát. Persze az emberben feltorlódik rengeteg sablon, amit bármilyen kényszerítő helyzetben a cilinderéből előkapva öt percig le tudja foglalni a közönséget. Sokszor én is ezekhez a meglévő sablonokhoz nyúlok, és ilyenkor el is fog kicsit a szégyenérzet, most viszont elhatároztam, ha ezen kapnám magam, akkor rögtön leállok és egy új irányba indulok el.
A.K.: Máté, te már a stand up műfaját is kipróbáltad a Jurányiban, az Alternatív Stand Up keretében.
A.M.: Az akkor működött jól, amikor személyes anyagot, élményeket hoztam. Most pedig akkor fogok jól járni, ha paródiát csinálok: míg Milán fantasztikusan tud táncolni, nekem akkor áll jól a tánc, ha azt parodizálom.
A.K.: Egy színészt és egy táncost, vagy két táncost fogunk látni a színpadon?
A.M.: Egy nagyon jó és rossz táncost.
Ú.M.: Két előadót láthatunk majd, nyilván valamiben megmutatkozik majd mindkettőnk képzettsége és képzetlensége. Máté a Fortés múltjának…
A.M.:…és jövőjének…
Milán:…és jelenének köszönhetően nem csupán prózai színészként tekint magára és rendkívül jól bánik a testével. Én pedig a balettművész tanulmányaim után sok irányba indultam el, foglalkoztam cirkusszal, harcművészettel és színházzal is: ma már engem sem elégít ki csupán a tánc. Itthon csak kategóriákban tudunk gondolkodni, hogy táncos, színész, mozgás-színész: annyira jó most úgy próbálni, hogy átlépjük ezeket a határokat.
A.M.: Egyszerűen nem határozzuk meg, ki kicsoda, és ez nagy bizalom egymás iránt: főleg Milán részéről, hiszen ő prózai színészként nem lesz most vizsgáztatva, én viszont táncolni, legalábbis mozogni fogunk.
A.K.: Valóban jellemző ránk a skatulyázás, előszeretettel választjuk szét például a művészetet és a szórakoztatást is.
Ú.M.: Amikor a Cirque du Soleil-jel dolgoztam, csodálatos felismerés volt, hogy szakrális jelentőséggel is bírhat az, hogy szórakoztatsz, hogy képes vagy másfél órára teljesen kikapcsolni a nézőt. A szórakoztatás ugyanúgy része a művészetnek, a színháznak is: engem például ugyanúgy szórakoztat egy magas színvonalon űzött stand up, mint egy elgondolkodtató, a problémákkal szembesítő előadás. A kettő között nem kellene úgy viszályt szítani, hogy közben ne essen szó a minőségről, hiszen láttunk már fergetegesen jó rock koncertet és elbaszott operát is. Nagyon fel tudom húzni magam azon, amikor azt mondják, hogy „ja, ez olyan vicces lesz, ugye?”, vagy „ja, ez csak ennyi?” – igen, ez ennyi. Ezért is nagyon szimpatikus, hogy a Dumaszínház támogat olyan alternatív törekvéseket, melyekkel arra ösztönzik az alkotókat, hogy fedezzék fel a szórakoztatás kortárs helyzetét.
A.K.: Említetted Máté, hogy akkor jó a stand up, ha személyes. Az Elhanyagolt férfiszépségek is személyes vonatkozású lesz?
A.M.: Amikor együtt kell kreálni valamit, közösen farigcsáljuk az ötleteket. Az Elhanyagolt férfiszépségek abból az abszurd jelenlétből indul ki, hogyha egymás mellé állunk a bárpultnál, az utcán, vagy a kekszárusnál, rendkívül komikusan mutatunk a köztünk lévő 30 cm magasság különbség miatt. Megpróbáljuk felfedezni, hogy ebben milyen mélységek és magasságok lehetnek, melyeknek nem kell feltétlenül személyesnek lenniük.
Ú.M.: Elsősorban a közös hangot kell most megtalálnunk.
A.K.: Mit fogunk látni a szkeccsekben?
A.M.: Ez még a következő két hétben sokat változhat. Egyelőre egy totális háború kezd kibontakozni a magas- és alacsonypártiak két képviselője között. Kezdődik egy mágikus találkozással, amikor az ellentétek elkezdik vonzani egymást, majd történik egy emberi gyarlóságból fakadó konfliktus, ami végképp elmérgesíti a viszonyt a két fél között, akik ettől kezdve minden alkalmat megragadnak arra, hogy a másik produkcióját ellehetetlenítsék. Végül ez egy világok közötti párbajba torkollik. Hogy a végén eljön-e a megbékélés, a szomorú vagy esetleg vidám tanulság, az legyen meglepetés, mert egyrészről mi magunk sem tudjuk…
Ú.M.: …másrészről, a nézőre bízzuk.
Antal Klaudia
