Kultúra

A bregenzi fesztiválon mutatják be Eötvös Péter új operáját

Írta: admin
A Bregenzi Ünnepi Játékokon mutatják be a zeneszerző Az aranysárkány című operáját augusztus 19-én és 21-én.

Az egyfelvonásos, körülbelül másfél órás opera Roland Schimmelpfennig azonos című prózai darabján alapul, amelyet a bécsi Burgtheaterben mutattak be 2009-ben.

Mint Eötvös Péter elmondta, bár a burgtheaterbeli előadást is látta, igazán Gothár Péter Katona József Színházban futó rendezése fogta meg. Ekkor döntötte el, hogy ezt a művet választja az Ensemble Modernnek már régóta szánt új operája alapjául.

Az aranysárkány egy kínai kisfiúról szól, aki egy német városba érkezik nővérét keresve, és mivel nem talál más helyet, végül egy kínai konyhában köt ki. Fáj a foga, de nincs egészségbiztosítása, így a négy szakács próbál segíteni rajta. Végül egy harapófogóval kihúzzák a fogát, de a fiú elvérzik, és meghal. A nővérét már nem találja meg, pedig csak egy szobával feljebb lakott. A tetemet becsavarják egy szőnyegbe, és a közeli patakba dobják: a fiú így szürreális úton, hosszas hányódás után holtában hazajut Kínába. Az erről szóló, 9 perces áriával zárul a darab – magyarázta a komponista, aki szerint „gyönyörű lírája, komikuma és aktualitása” van a történetnek.

Mint megjegyezte, a záróáriát egy külön koncerten is előadják majd Bregenzben, a főszereplő fiút alakító kislány előadásában, saját zongorakíséretével.

Eötvös Péter elmondása szerint egy „utazó operáról” van szó, ami meghatározza a zenei és énekesi apparátust is: mindössze 15 fős zenekar és 5 énekes adja elő a darabot, igaz, az énekesek nem kevesebb, mint 18 szerepet formálnak meg. Zeneileg a komponista előző, Paradise reloaded (Lilith) című operájánál egyszerűbb, dallamosabb, könnyebben befogadható a mű, igazi Volksoper, azaz népopera – mondta Eötvös Péter.

„A történetet változatlanul hagytam, csak az operánál elkerülhetetlen szövegredukciót végeztük el, ezenkívül a 21 jelenet sorrendjén is változtattam, hogy egyszerűbben érthetővé tegyem a történetet. A követhetőség nagyon fontos számomra, nem szeretem a rébuszokat. Az életben is, ha feltesznek nekem egy találós kérdést, azt mondom: hagyj engem ezzel, kérdezd mástól.”

Az aranysárkányt az Ensemble Modern és a Frankfurti Operaház koprodukciójában, ausztriai bemutatóként állítják színpadra Bregenzben, a tavalyi frankfurti ősbemutató után ez lesz az opera első, változatlan előadása. Helyszíne nem a nagy fesztiválszínpad, hanem egy, a városban működő színház lesz, de az előadás így is a fesztivál részét képezi. Elisabeth Stöppler rendezését Hartmut Keil vezényli, alkotótársuk a Frankfurti Operaház dramaturgja, Horpácsy Zsolt.

A darabot legközelebb egy év múlva, Angliában mutatják be, ezúttal teljesen új produkcióban. Az angol szövegfordítást és a prozódiai hozzáigazítást Vajda Gergely végezte el, és nagyon jól sikerült – mondta Eötvös Péter. Néhány héttel később a németországi Bremerhavenben is színpadra állítanak egy új produkciót. „A magyarországi bemutatóról egyelőre nincsenek konkrét tervek, de szeretném, ha mielőbb megvalósulhatna” – emelte ki a zeneszerző.

A szerzőről

admin