A Parola 2022/2-es számában jelent meg Katona Kriszta „JÖVŐT FORMÁLÓ FIATALOK – közösségi művészetek és közösségszervezés összekapcsolása baranyai ifjúsági közösségekben” című tanulmánya. Az ebben bemutatott program célja címszavakban: képességfejlesztés, közösségfejlesztés, hálózatépítés, vagyis a csoportok közti kapcsolatépítés. A projekt egy módszertani kísérlet is: közösségi művészetek és közösségszervezés összekapcsolása, a közösségszervezés amerikai módszertanának 11-16 éves korosztályra való adaptálása. Vajon mi történt az azóta eltelt 3 évben Kölkeden, a program egyik helyszínén – erről faggatja Katona Krisztát Péterfi Ferenc.
Péterfi Ferenc (PF): Katona Kriszta, akivel 3-3,5 éve a Parola című folyóiratban megjelent írást közöltünk.
Tanulmányszerűen írtad le annak idején Kriszta, hogy mi minden történik a te gyakorlati munkádban. Baranyai jövőképek címmel három dél-magyarországi vagy dél-dunántúli helyszínen, Dunaszekcsőn, Pécsett és Kölkeden kezdtél nagyjából azzal az eszköztárral dolgozni, amivel te szoktál. Ebben a programban, ha jól emlékszem, mind a három helyszínen fiatalok és gyerekek voltak. Kérlek, pár mondatban foglald össze, hogy ez a Murál Morál – aminek kapcsán mindig beszélünk, és ami annyira izgalmas – mit is jelent?
Katona Kriszta (KK): A Murál Morál Egyesülethez, az elmúlt már majd’ 20 éves munkánkhoz általában a közösségi művészeti munkát társítják, ami egy nagyon-nagyon hangsúlyos és fajsúlyos eszköze a mi eszköztárunknak. De ez az idők során nagyon sokat fejlődött, most kívülről vagy felülről rátekintve azt gondolom, hogy elindultunk a közösségi falfestés mint egyik ilyen fő módszerünk bevezetésével, kipróbálásával, fejlesztgetésével, és ez mindig aszerint gazdagodott vagy mélyült, vagy olyan irányba ment, amit az adott közösség, amelyikkel foglalkoztunk, éppen megkívánt. És közben aszerint változott, amit én is jónak láttam ehhez hozzátenni, vagy amit oda megfelelőbb eszköznek találtam. De ami mindig nagyon fontos volt, hogy a célunk mindig a részvétel, a részvételiség megvalósítása volt. Az, hogy megerősítsük azokat, akik részt vesznek a saját képességeik fejlesztésében, felismertessük velük az értékeiket, amelyek aztán nagyon-nagyon fontos erőforrások lehetnek egyénileg is számukra. Illetve összeadódva az egy komoly közösségi potenciál is lehet, amilyen elmozdulás történhet ezekben a résztvevőkben, akik legtöbbször gyerekek és fiatalok voltak, ritkábban felnőttek, de idővel ők is megjelentek a munkánkban. Most, ahogy próbáltam összegezni a kölkedi történetünket, az nagyon szépen látszik, hogy például korábban, amikor Pécsbányatelepen dolgoztunk, már akkor is egy nagyon hasonló ív volt megfigyelhető az ottani munkánkban. A gyerekekkel való munka közel hozott minket a családokhoz, és amikor az érdekvédelmi vonal megjelent a palettánkon, akkor természetes módon emelődtek be ebbe a munkába a családokból az anyák és a nagymamák – így került még inkább kiterjesztésre a közösségi hatásunk, hogy tulajdonképpen a nőkön keresztül már közösségi problémákra reagáltunk. Csak pár mondat még akkor a Baranyai jövőképekről. Tulajdonképp ez az egész, tehát a Baranyai jövőképek projekt kezdetéig tartó időszak nagyon jó alapul szolgált arra, hogy meglássam, hogy milyen ívet érdemes felépíteni egy közösséggel.
PF: Itt most beszéltél arról, hogy az érintettek köre, akikkel elkezdtetek együtt dolgozni, hogyan alakult, és aztán hogyan változott. Arról is beszéltél, de csak említésként, hogy először valójában egy művészeti módszer volt az ürügy a közösségi részvétel segítésére. Ez többnyire rajzolás, festés, de mindenképpen együttműködésben. De aztán már a képzőművészeti eszközökön túllépve mindenféle más eszközök is kerültek ebbe a munkába.
KK: És ezek még egyéb művészeti módszerek, színház, vagy például cigány közösségben könnyen megjelent, hogy ajánlkozott mondjuk egy apuka, hogy tartana cigányzenés foglalkozást. A zenéhez már megjelent az igény a táncra, szóval nagyon szépen építkezett ez az egész eszköztár. Még tanulókört is létrehoztunk Pécsbányán, 6 évig működtettük, és az is azért jött létre, mert volt egy olyan nyár, amikor megjelent 4-5 gyerek, aki megbukott, és kérték, hogy valamit csináljunk velük, segítsünk. És akkor felismertük, hogy basszus, meg kéne előzni, hogy ilyen helyzet előálljon. És akkor már a következő tanévtől elindítottuk ezt a tanulókört, ami hasonlóan működött, mint egy tanoda.
PF: Eddig egy tágabb kört láttunk vagy érzékelhettünk. Abban maradtunk, hogy ebből egy helyszínt kiválasztunk, amit egy kicsit mélyebben megnézünk, mert úgy érzem, hogy ott nagyon sokféle beavatkozás és kezdeményezés volt részedről, részetekről. Kölkedről van szó. Ez hogyan alakult? A településről néhány mondatot mondanál, hogy el tudjuk körülbelül képzelni?
KK: Kölked Mohácstól 5 km-re délre található, nagyon közel a déli határhoz, és nagyon közel a Dunához is. Évszázadokkal ezelőtt a halászatra épült, vagy hát az volt a fő foglalkozás, a megélhetési formájuk. Ez már azért kikopott, viszont ami ma is nagyon fontos, hogy ez egy többnemzetiségű falu, sokácok, svábok, magyarok és romák élnek együtt, és ez egy nagyon szép, békés együttélés. Ápolják is a hagyományaikat, tisztelik egymás hagyományait. Például az is nagyon érdekes, hogy busójáráskor – én a saját gyerekeinken keresztül láttam ezt leginkább, akik jártak hozzánk az ifi klubba – nekik is van sokác viseletük, és ugyanúgy beöltözve mentek részt venni a busójáráson. Szerintem ez nagyon érdekes.
PF: Nagyjából mekkora lélekszámú a település?
KK: Nagyjából ezres lélekszámú, és elég nagy százalékban romák élnek itt, tehát olyan 60%-uk roma. Nem tudok pontos statisztikát, de amit emlegetni szoktak, az körülbelül kétharmad. Elég sok hátrányos helyzetű család van, szerencsére még működik egy iskola és egy óvoda, de egyre fogynak a gyerekek. Szóval nagyon-nagyon rezeg a léc abból a szempontból, hogy meddig lesznek még közösségteremtő erők a nevelési intézmények.
PF: Hivatkoztam arra, hogy megjelent a Parolában korábban egy írásod, amiben bemutattad, hogy mi minden történt ezen a településen korábban is: alkalmi vagy folyamatszerű lépések, amelyek a helyieknek a mozgósítását, bevonását, főleg a gyerekekkel való kapcsolatteremtést, egyáltalán a cselekvésre való motivációt jelentették. 2022 körül elindítottatok egy programot, ami arra épült, hogy azért itt van már egy kis ismertsége ennek. Hogyan kezdtetek hozzá, és kik lettek azok, akiket sikerült az elején elérni, akikkel aztán elkezdtél dolgozni?
KK: Elöljáróban elmondanám, hogy tulajdonképpen miért és mi alapján építettem fel ezt a programot. Az, amit az előbb Pécsbánya kapcsán mondtam, hogy tulajdonképp ott nekem összeállt, hogy egy nagyon jó szintézise azoknak az eszközöknek, amiket addig használtunk, és végül is a Baranyai jövőképek projektben ölthetett ez testet.
Láttam, hogy a közösségi művészetek nagyon-nagyon jó eszközök arra, hogy bármilyen csoport megfogalmazza az érzéseit, a gondolatait, a véleményét – akár hogyha valami közösségi témára reagálnak. Közben pedig megismertem a közösségszervezés módszereit, és Pécsbányán volt is két felnőtt csoport, akikkel sikereket értünk el. Láttam, hogy ez is nagyon hatékony eszköz, és tulajdonképpen a Baranyai jövőképekben egy ívet sikerült felépíteni. 10-16 éves korú gyerekekkel egy közösségi művészeti felütéssel segítettük azt, hogy megfogalmazzák, hogy ők mit szeretnének. Tehát először abban próbáltunk segíteni, hogy megfogalmazzák az egyéni jövőképüket, utána pedig azt, hogy közösségi szinten milyen változást akarnak a településükön vagy az iskolájukban. Így épült egymásra – ami megfogalmazódott a művészetek által, azzal kezdtünk el foglalkozni a közösségszervezés módszertanának használatával, és vittük a megvalósulás útjára. Megtapasztalhatták a gyerekek, hogy milyen az, amikor nem csak álmodoznak, vagy kimondják a vágyaikat, hanem tényleg el is lehet ezeket érni, nem is olyan nehezen!
Kölkeden nagyon szerencsésen tudtunk elindulni, mert 2019-ben nekem már volt egy belépőm oda, egy közösségi falfestő tábor, aminek nagyon nagy közösségi hatása volt. Már ott megmutatkozott, hogy képesek összefogni a helyi szervezetek, önkormányzatok pillanatok alatt teremtettek forrást erre, pályázat nem állt mögötte. A tábor alatt is igyekeztek minél többen bekapcsolódni, akár főztek vagy sütöttek, vagy jöttek önkéntesként segíteni, szóval tényleg nagyon-nagyon bámulatos volt, hogy egy hónapon belül így összeszerveződött ez a tábor. Nagyon jó kapcsolatba kerültem én is a gyerekekkel, és tulajdonképpen őket lehetett megkeresni, amikor elindult a Baranyai jövőképek projekt. Többnyire el is jöttek, a nagy részük elindult ebben a projektben, aztán természetesen voltak lemorzsolódások meg új csatlakozók. De kialakult egy 10-15 fős mag, és ebből a kemény rész az 5-6 fő volt.
’21 őszén indult el Kölkeden ez a Baranyai jövőképek projekt, ők már korábban kipróbálhatták, megtapasztalták a falfestés módszerét. Dunaszekcső és Pécs volt még benne, akikkel partnerségben együttműködtünk. Dunaszekcső tudott hozni egy új eszközt, a részvételi filmet. Ott már működött web tévé, és nagyon szépen tudták ezt megismertetni kortárs segítőként a kölkedi fiatalokkal, így a kölkediek filmek által fogalmazhatták meg azt, amit szeretnének. Már ott kirajzolódott az, hogy nagyon fontos lenne, hogy legyen egy helye a fiataloknak Kölkeden, hiszen nagyon régóta nincs. Nem nagyon volt a kocsmán kívül más hely csak az utcán találkoztak. A korábbi parolás cikk nagyjából addig tartott, amíg ezt az ügyet kiválasztottuk. Utána jött a megvalósítása a kiválasztott ügynek. Az arculattal is foglalkoztunk, a gyerekek kitalálták a Méhkas nevet, hogy mégiscsak legyen neve ennek a csoportnak. Aztán logót is terveztek hozzá, pólókat csináltattunk, hogy majd amikor meg kell jelenni a döntéshozók előtt vagy egy rendezvényen, akkor az jó kis csapatérzést ad. Aztán szórólapokat készítettünk a csoportról, ők fogalmazták meg, hogy mi a cél, hogy milyen tevékenységeink vannak, hogyan lehet csatlakozni. Én azt mondom, hogy ez felnőttekkel is ugyanígy zajlik, úgyhogy nagyon komoly volt az egész.
PF: Ebben, amit említettél, tulajdonképpen az látszik, hogy van valami rejtett vagy remélt cél, és kiderült, hogy ahhoz eszközként a helyi nyilvánosságban való megjelenésük és a helyi nyilvánosságba való belépésük, akár ennek az alakítása is fontos lett. Említetted a tévét, említettél ilyen külsőségeket, mint a PR. Tehát a gyerekek megérezték azt, hogy nem mindegy egy találkozásnál, egy fellépésnél, hogy hogyan kezdünk hozzá. Ez egy nagyon érdekes tudatosodás, és talán ebben a fiatal korban még ritka, hogy ennyire tudatosan és nem csak valakinek az utánzásaként valakit rávezessenek, hogy a nyilvánosságban akaratokat vagy szándékokat, célokat tudjon majd megfogalmazni.
KK: És ehhez tényleg nagyon fontos volt, hogy legyen ez a csoportérzés, vagy az, hogy legyen nevünk, ami összefogja a társaságot. Ők is érezték, hogy máshogy fognak ránk tekinteni bárhol is, hogyha megjelenünk. És egyébként amiatt is fontos volt ez, mert ahogy elkezdtünk stratégiát építeni, a közösségszervezés módszertanának a lépéseit végigcsinálni, már a legelső lépésnél, amikor megfogalmazódott, hogy fel kéne mérni, hogy milyen mértékben van valójában igény arra, hogy létrejöjjön mondjuk egy ifi klub, felmerült, hogy menjünk oda a házakhoz.
PF: A megszólítás kérdése.
KK: Igen. Már akkor megerősödött, hogy igen, kell, hogy legyen nevünk, kell, hogy tudjunk valamit átadni a csoportról. Egy kicsit olyan volt, mint egy részvételi akciókutatás: a gyerekek szedték össze a kérdéseket, amiket aztán feltettek a kortársaiknak – nagyon szép volt. Több szinten megfogalmazták a részvétel lehetőségét, hogyan lehetnek tagjai a Méhkasnak, például, hogy segítenének mondjuk rendezvényeken alkalmanként, vagy csak hozzájárulnak valamilyen tárgyi adománnyal. Nagyon tetszett nekem, ahogy már ezt is érezték. Már azon a ponton tudtuk, hogy úgy fogjuk tudni létrehozni az ifi klubot, hogyha adománygyűjtő kampányt hirdetünk mindamellett, hogy a döntéshozókkal, a képviselőtestülettel muszáj találkozni, mert a helyet ők tudják nekünk adni.
PF: Az akarat nagyjából megvolt a helyi közösségben, eddigre már körülbelül kialakult, hogy mit szeretnének. De vajon ehhez társakat és terepet, helyet a találkozásra hogyan lehetne találni? Ehhez kell ez a felkészülés. Hogyan haladtatok ebben?
KK: Megcsinálták ezt a felmérést, ami szépen alátámasztotta, hogy van itt a gyerekeknek egy nagyobb köre, akik ezt szükségesnek érzik. Az is látszott már, hogy sok felnőtt is támogatná, rengetegen jelezték, hogy jönnének segíteni ilyen-olyan feladatokban, és tárgyi adományokat is adnának. Volt egy olyan felmérős körünk is, amiben a szüleikhez tudtak leginkább fordulni a gyerekek, ahol azt vizsgálták meg a szülőkkel együtt, hogy mik lehetnek a lehetséges helyszínek, amelyikért forduljunk az önkormányzathoz. Olyan lehetséges ingatlanokat kerestünk, amit ifi klubbá lehetne alakítani. Négy ilyen ingatlan került szóba, ezeket prioritás alapján rangsoroltuk. Amikor megvolt a felmérés meg a hely is és ez a rangsor, akkor elkezdtük a felkészülést a döntéshozókkal való találkozásra. Sorra vettük, hogy mik azok a témák, amiket szeretnénk elővezetni, vagy amire választ várunk. Körülbelül tíz gyerek volt, akire masszívan lehetett számítani, és minden gyereknek lett egy témája. Körülbelül két héten át, két-három találkozáson keresztül azon dolgoztunk, hogy mindenki a saját témájához összeszedte azokat az információkat, kérdéseket, amikből felépíti.
Minden gyereknek lett egy flipchart-papírnyi kis vázlata, amit ő írt meg a témájáról. Aztán ezt el is próbáltuk, a csoportfoglalkozáson mindenki többször előadhatta a többieknek, és ezzel készen álltak a találkozásra.
PF: Hogy fogadta az önkormányzat? Gondolom, te voltál elsősorban, aki megkerested őket, hogy ez az első találkozás létrejöjjön.
KK: A rangidősökre a csoportban már ezt is rá lehetett bízni. Frei Jázminnak hívják az egyik ilyen nagyobb, akkor már 15-16 éves lányt, aki csinált egy gmail címet a csoportnak. Ő bonyolított minden levelezést mindenkivel, aki szóba került, és mindig ő írt a képviselőtestületnek is.
PF: Ő volt az első megszólító is, vagy előtte te már azért próbálkoztál?
KK: Nem! Ő volt az első megszólító! És utána is akármit akartunk, ő küldte a levelet. A válaszokat utána közösen fogalmaztunk meg.
PF: Na és hogy fogadták?
KK: Nyitottan fogadták. A polgármesterrel együtt hét tagja van a testületnek Kölkeden. A hét tagból négyen ott voltak azon a találkozáson, amikor a gyerekekkel mentünk. Ez egy nagyon-nagyon jó találkozás volt. Jó volt érezni a nyitottságukat. Szerintem nagyon meg is lepődtek a gyerekeken, akik nagyon ügyesek voltak. Hatalmas határátlépések történtek. Volt olyan gyerek, aki akkor 10 éves volt, a pólóját gyűrögetve állt ott, és nagy nehezen elmondta, amit felírt a papírjára, de mindenki megcsinálta! Nekem nagyon szép volt, én moderáltam az egészet. Több nagyon szép pillanat is volt. Az egyik, amikor előadtuk, hogy melyik helyszínt szeretnénk. Az első falfestményt, ahova festettük, egy buszmegálló épület volt, amit semmire nem használnak. Azt gondoltuk, hogy mivel oda már van kötődése a csapatnak, mi lenne, ha azt alakítanánk át ifi klubbá. De ott semmilyen komfort nem volt. Még azt is át kellett gondolni, hogy hogyan lesz ott víz, meg hogy lehet WC-re menni. Külön kutatást igényelt az is, hogy be tudjuk mutatni, hogy ez megvalósítható akkor is, hogyha nincs oda bevezetve víz. Villany volt. Megtörtént a bemutatás, és a polgármester úgy reagált rá, hogy mi lenne, ha a volt rendelőépületben kapnánk két helyiséget. Egy kicsit lefagytunk, hogy most akkor erre mit reagáljunk ugye, merthogy azt akartuk. Kértünk egy kis gondolkodási időt – ott a találkozás alatt. Átgondoltuk, és mondtuk, hogy jó, elfogadjuk! A polgármester annyira rendes volt, hogy mondta, hát miért kellene, hogy víz nélkül legyünk. Ez megoldható, ha azt a helyiséget megkapjuk. Egyébként az volt a második a listánkon – ezt ők is láthatták, mert ezt is bemutatták a gyerekek. Voltak még egyéb témák is, amik ott előkerültek. Nagyon érdekes volt, hogy előhoztak nekünk terveket, akarták, hogy a gyerekek megismerjék, hogy nekik milyen tervük van arra a területre, amit már pályázatba be is adtak. Semmi közösségi tervezés nem állt mögötte, de a mai napig emlékeznek rá a gyerekek is, hogy ott ők körbeadogatták ezeket a terveket, és tulajdonképpen előbb tudtak ezekről a gyerekek, mint a falu felnőtt lakossága. Ez is egy szép emlék, hogy ott tényleg partnerként kezelte a gyerekeket az a pár testületi tag.
PF: Nézzünk néhány konkrét lépést, ami a csoport alakulásában cselekvést jelentett. Tehát volt ez az első találkozás, megleptétek egymást. De miben maradtatok?
KK: A következő lépés az volt, hogy nem tíz gyerekkel, de legalább öt gyerekkel megjelentünk, hogy hivatalossá tegyük ezt a döntést. Ez is nagyon szép volt, hogy ők ezt megtapasztalhatták, hogy el kellett, mennünk a következő testületi ülésre, és ott jegyzőkönyvbe vették ezt a döntést, amit nekem alá kellett írni.
| PF: Láttak egy rituálét, hogy ez a hivatalos felnőtt körben hogyan zajlik. |
KK: Igen. Utána történt egy szerződéskötés is az ingatlan használatáról – azt velem kötötték, mert azt csak felnőttel lehet. Innentől jöhetett aztán a második felvonás, amit már júliusban is láttunk, hogy muszáj erre adománygyűjtést szervezni. Ezt terveztük meg, és ebbe azért már masszívan bevonódtak a szülők is, legalábbis néhány szülő. Két-három szülő volt, akik végigcsinálták velünk ezt a folyamatot. Nagyon izgalmas volt, mert több lábon állt ez az adománygyűjtő kampány. Gyorsan beadtunk egy pályázatot. Ez arról szólt, hogyha mi összegyűjtünk 500 ezer forintot a kampányunk során, akkor ők ezt megduplázzák, azaz ugyanannyit hozzáadnak.
PF: Ez már egy nagyon érdekes forrásteremtési feladat.
Tehát létrejött a személyes kapcsolat az önkormányzat és a fiatalok között, és hivatalossá is vált egy kicsit a te közvetítéseddel?
KK: Az ifi klub megnyitásáig az egy nagyon-nagyon fontos folyamat volt. Először ugye az adományok összegyűjtése többféle módon: volt jótékonysági vacsora, volt, hogy a gyerekek jártak házról házra, azt is begyakoroltuk, hogy mit érdemes mondani, kis papírt vittek magukkal.
PF: Mit kaptak, mit kértek adományként? Valami szolgáltatást vagy pénzt?
KK: Pénzt kértek. Először még ment velük felnőtt, de abban is lett fejlődés, hogy már felnőtt nélkül is nekiindult a három rangidős, akik akkor voltak 14-15 évesek. A többiek inkább gyerekek voltak, 10-13-14 éves korúak. Abban is volt egy szép fejlődés, hogy tárgyi adományokat is fogadtunk, az is nagyon jelentős volt. Volt olyan helyi vállalkozó, aki egy csomó bútort ajánlott fel nekünk, azzal tudtuk aztán berendezni az ifi klubot.
Volt online gyűjtésünk is, és volt egy jótékonysági buli is. A ”szövetséges DJ” a faluból mellénk állt, felajánlotta, hogy a teljes bevételt beleadja, de ez már a dupla tét pályázaton túl volt, tehát már enélkül is sikerült összegyűjtenünk az 500 ezret. Úgyhogy egészen sikeres volt, végül 1 millió 300 és 400 ezer közötti összeg gyűlt össze. Ebből nagyon szépen fel tudtuk újítani és fel tudtuk szerelni a klubot. Volt egy szobafestő apuka, aki felajánlotta, hogy kifesti az egészet nekünk.
PF: Sok apró erőforrás.
KK: Igen, Vettünk linóleumot, azt is apukák szabták be, szóval tök jó, meleg hangulat lett.
PF: Mi ’22-ben hagytuk abba vagy onnantól kezdtük el a mostani beszélgetést. Mennyi idő alatt sikerült felújítani és üzembe helyezni az ifi klubot?
KK: ’23. június 18-án adtuk át. A gyerekekkel festettünk egy nagy molinót is murálós módszerrel, az került fel a homlokzatra Kölked Ifi Klub felirattal. Megvettünk mindenféle eszközt, húsz széket, projektort, nagy hangszórót, amit zenéléshez is lehetett használni.
PF: Kié lett ez a klub formálisan? Az önkormányzat tulajdonában maradt?
KK: Az ingatlan tulajdonjoga nem változott meg. Mi használatba kaptuk. Először még az szerepelt a szerződésben, hogy nekünk kell a rezsiköltséget fizetni, és az is egy nagyon szép gesztus volt, hogy egyszer csak kaptam egy határozatot – mert én voltam a hivatalos személy, akivel az önkormányzat levelezett –, és az állt benne, hogy arról határoztak, hogy az önkormányzat vállalja a rezsiköltséget.
PF: Fantasztikus.
KK: Volt még egy ilyen: még a kialakítás előtt álltunk, akkor egyszer csak szólt a polgármester, hogy nekiállnak a nyílászárók cseréjének, mert volt arra egy nyertes pályázatuk. Csodálatos volt tényleg, ahogy ők elkezdtek ebben együttműködni. Mostanában nagyon sokat gondolkodom az önszerveződővé váláson – igazából gyerekek esetében egy csomó mindent nem lehet így megvalósítani. Közben volt is próbálkozásunk arra, hogy ők tudnák-e önállóan használni az ifi klubot, tehát hogy lenne kulcsuk, és felnőtt jelenléte nélkül lennének ott. Nyilván a rangidősökkel próbáltuk ezt meg, az ő felügyeletükkel, de ez meg túl nagy tehernek bizonyult számukra. A szülők közül volt olyan, aki bizonyos alkalmakkor háttéremberként riasztható volt, de nem lett rá szükség. Abszolút azt látom, hogy ez felnőtt vezetéssel tud működni, főleg úgy, hogy volt egy generációváltás ebben az évben. Azok, akikkel együtt voltunk 2-3-4 évet, mostanra nagyon nagy kamaszok lettek, és hirtelen teljesen más dolgok váltak fontossá számukra.
PF: És lehet, hogy a faluból is elmentek.
KK: Van, aki elment suliba Pécsre, vagy Mohácsra jár középiskolába, és az ideje nagy részét inkább ott tölti. Tényleg nagy átalakulás történt. Ebben az évben márciusban indítottunk el egy médiaműhelyt gyerekekkel. Onnantól kezdve, hogy megnyílt az ifi klub, a működtetése lett a fő program. És ennek is volt több szála, mert addigra kialakult, hogy hagyományokhoz vagy ünnepekhez kötődő alkotó foglalkozásokat csináltunk. És bejött a kertes vonal: közösségi kertet hoztunk létre az épület udvarán, mert azt is használhatjuk. Nagyon jó ez a környezet, adta magát, hogy behozzam ezt a kertes vonalat, így ismerkedhettek a gyerekek a permakultúrával. Két alkalommal volt egy szakember nálunk, az ő vezetésével építettünk magaságyásokat, meg lassagne módszerrel talajt építettünk fel. A gyerekek már második éve nevelnek palántákat. Az is egy jó rituálé, amikor elvetjük együtt a magokat, és hazaviszik.
PF: Felelősséget vállalnak érte.
KK: Igen. Hazaviszik, és egy-másfél hónap múlva visszahozzák. Gyönyörű palántákat szoktak nevelni. Ebben az évben meg már érezhető volt, hogy tényleg milyen jó talajt sikerült létrehozni, nagyon jó termést hozott például a paradicsom.
PF: Úgy tudom, közben fölmerült az is, hogy valamilyen felnőtt csoport alakuljon, talán ennek ürügyén.
KK: Elkezdtük működtetni, és lettek hagyományossá váló programok, alkotó foglalkozások vagy kirándulások, Ami egyébként még fontos volt, és a közösségszervezés módszerei közé tartozik, az az, hogy a részvételi költségtervezést is végigcsináltuk a gyerekekkel. Ezt ’23-ban csináltuk meg a szavazásig, a megvalósítás pedig áthúzódott 24-re. Tehát ezt is végig megtapasztalhatták a gyerekek.
PF: És minek a részvételi költségtervezése volt ez? A gyerekeknek a különböző programjaira hogyan lehet forrást szerezni? Vagy az önkormányzat számára milyen ajánlásokat tegyenek? Mi volt a tét, minek a költségvetését vettétek kézbe?
KK: Több szervezet adta össze akkor ezt az alapot. Én egyébként annak vagyok híve, hogy ha csinálunk ilyet, akkor azt csináljuk az eredeti módszer szerint. Tehát ami a lényege ennek az egésznek, hogy egy a közösséghez közel álló gazdálkodó szerv különítse el a pénzt, és ne pályázati forrásból vigyünk oda pénzalapot. És szerencsére sikerült ezt Kölkeden nagyon szépen megvalósítani. Beleadott a nagy önkormányzat, a roma önkormányzat, a Kölkedért Közalapítvány, és mi is hozzátettünk ebből a lakossági adományos alapból, ami a jótékonysági buliból bejött. Erről dönthettek a gyerekek, ez 370 ezer forint volt.
PF: Tehát volt egy költségkeret, és az volt a kérdés, hogy ezt mire lehetne fordítani a faluban az ő nézőpontjukból.
KK: Igen. Mindig az az alapkérdés, hogy ők min változtatnának, vagy mi tenné jobbá az ő életüket a faluban, a suliban. Kölkeden és Dunaszekcsőn is az volt különleges volt, hogy bár az iskolák adtak helyszínt, keretet ennek a folyamatnak a megvalósításához, de a kérdés az egész településre vonatkozott. Tehát a gyerekek nemcsak az iskolára vonatkozóan adhattak ötleteket, hanem a településre. És tényleg nagyon szépen ki tudtak nyílni az egész falura. Ami megvalósult, javarészt iskolán kívüli dolgokat érintett.
PF: Egy nagyon izgalmas és nagyon sok lépcsőből álló folyamatról van szó a legelejétől, amikor egyáltalán az összeszokás, az álmodni merés, a megbátorodás megjelenik bennük, hogy ők valamilyen dolognak a cselekvői lehetnek. Megszereztek, létrehoztatok vagy létrehoztak egy helyiséget, elkezdtek kommunikálni az önkormányzattal, kapcsolatba kerültek a hivatalos szférával abszolút civil és ráadásul jórészt kiskorú gyerekek. Közben a költségvetési tervezés is egészen magas szintű. Szóval nagyon izgalmas ez a pannó, amit itt fölvállaltál.
KK: És készítettek plakátokat, reklámvideókat, kampányvideócskákat az ötletről, amit ők örökbe fogadtak. Nagyon jó folyamat volt. A szavazás után pedig jött a megvalósítás időszaka. Kölkeden például volt újabb találkozás a képviselőtestülettel. Azzal foglalkoztunk a gyerekekkel, hogy a megvalósítást is megtervezzük.
PF: Kölkeden egyébként mit választottak?
KK: Ifi bulikat akartak, nyárhoz kapcsolódót, nyárnyitó meg nyárzáró bulit. Nagyon szerették volna, hogy a foci mellett a kosárlabda és a röplabda is megjelenjen, ezért egy röpipálya kialakítása volt a második, illetve egy kosárpalánknak a felállítása, amihez később a pályát is megcsinálják. Aztán az iskolába akartak jó bőrfocilabdákat – ez is meg tud valósulni.
PF: Tehát a gyerekek az iskolát segítették ezzel a forrással. Azért ez egy nagyon érdekes dolog, hogy nem az intézmény adott forrást a gyerekeknek, hanem a közösség adott az iskolának.
KK: Igen, és ez a szelektálásnál fel is vet sokszor kérdéseket bennünk, hogy ez az önkormányzat feladata-e vagy a tankerület feladata, vagyis nem a pénzalapból kéne, hogy megvalósuljon.
PF: Ezek a lépések, amiket végigcsináltatok, ez egyre inkább egy felnőtt öntudatos magatartás fele orientál. A program valahogy olyan dolog fele közelít, amit más közegben a felnőttek szoktak csak csinálni. A felnőttekkel lett-e valami olyan kapcsolat, ami illeszthető ehhez a folyamathoz?
KK: Igen, egy következő projektnek köszönhetően. A Közös Értékeink Programban pályáztam egy egyéves folyamatra, már éreztem, hogy nagyon időszerű lenne behozni a felnőtteket is, kiterjeszteni ezt a fajta részvételi kultúrát a felnőtt lakosságra is, hiszen a gyerekek már elég sokat kaptak ebből a szempontból az elmúlt 4-5 évben. Ennek a projektnek a részeként hoztunk létre 2025 februárjában egy szervezőcsapatot. 16 éven felül lehet jönni ebbe a csoportba, és ennek a csoportnak az a célja, hogy foglalkozzon az őket érdeklő és a faluhoz kapcsolódó kérdésekkel. Nagyon nyitott az egész, és ők tematizálhatják a csoport munkáját. Bárki csatlakozhat, nagyon sokszor a gyerekek szülei csatlakoznak. Mindenképp nagyon-nagyon fontos volt, hogy ők is elkezdjék ezt a gyakorlatban is tanulni, hogy legyen egy felület, ahol nekik is átadhatok módszereket.
PF: És van rá fogékonyság? Átveszik, ők is lépnek ebben a keretben?
KK: Igen, én azt látom, hogy ők is nagyon fogékonyak. A gyerekeknél is átmegy ez a szemléletmód vagy gondolkodásmód, a felnőtteknél meg azt látom, hogy olyan nagy vágy van bennük arra, hogy ők maguk létrehozzanak dolgokat! Ugyanis annak ellenére, hogy felnőttek, nem nagyon élik ezt meg.
PF: Nem volt talán bátorításuk erre, nem volt talán mintakövetésük.
KK: Hát meg van egy kialakult rutinja annak, hogy a faluban hogyan zajlik mondjuk egy rendezvénynek a megszervezése, vagy hogy mik azok a dolgok, amik egyáltalán megjelenhetnek vagy előkerülhetnek. És tulajdonképp ez a legfontosabb dolog szerintem, ami most itt történik, hogy végre valaki megkérdezi tőlük, hogy ők mit akarnak. Ehhez nyújtok nekik segítséget, végigvezetem őket, hogy megismerjék azt, hogyan tudnak ők maguk egy ilyen folyamatot végigcsinálni. Az első nagyon nagy összefogáson alapuló és nagy sikerélményt biztosító esemény volt a gyereknap megszervezése. Korábban ebben a faluban igaziból nem is volt egy normális gyereknap. Nagyon emblematikussá vált ebben az évben, hogy először a történetükben végre össze tudtak állni, és mindenféle forrást és erőforrást megmozgatva, maguk is egy csomó szerepet vállalva egy olyan fantasztikus gyereknapot teremtettek, aminek még Mohácson is híre ment. Valakitől hallottam, hogy azt emlegették a mohácsi önkormányzatban, hogy olyan gyereknap kéne, amilyen Kölkeden volt.
PF: Ezek az események, amelyek ünnepnapi alkalmakra vagy közösségi, kulturális események kapcsán szerveződnek, és itt talán megtáltosodnak, vagy legalábbis önállóvá vagy akaratnyilvánítóvá válnak a felnőttek is, de vajon ezek a típusú akaratok, programok tudnak-e kapcsolódni a helyi közélethez vagy az önkormányzáshoz? Vagy ez egy teljesen külön világ ettől? Van-e átmenet innen az önkormányzatba vagy az önkormányzáshoz kapcsolódó ügyekbe való bekapcsolódásra, legalábbis bizonyos döntéseket a felnőttek már mernek-e kezdeményezni? Hogy áll ez Kölkeden?
KK: Én azt látom, hogy most leszünk majd egy fordulóponton. Idő kell ahhoz, hogy ez menjen nekik. Itt volt például falufórum, ahol feljöttek témák, problémák, általában a lakosságot felkavaró témák. Én is pedzegettem nekik, hogy jó lenne egy közösségi tervezést vagy egy újabb, egy kicsit más jellegű fórumot kezdeményezni. Aztán ezt a témát elengedtük, de közben meg nagyon itt van és égető az, hogy mi lesz a fiatalokkal, mert itt most többféle forrás ki fog menni, ami eddig finanszírozta a mi tevékenységeinket, és valószínűleg én is hátrébb fogok lépni. Nekem az a tervem, hogy januárban azt a témát fókuszba helyezve párbeszédet indítsunk arról, hogy hosszú távon hogyan lesznek fenntarthatók a gyerek- és ifjúsági ügyek vagy szolgáltatások a faluban.
Az az érdekes, hogy a szervezőcsapatnak több képviselő is tagja. Tehát, hogy tulajdonképp ez organikusan is megvalósul. Én kezdetektől nem is ilyen ellenerőként gondoltam ezt létrehozni vagy működtetni. Nyilván kontrollként kellene, hogy majd működjön egy idő után, mert nekik talán lesz már rálátásuk vagy bátorságuk ahhoz, hogy lássák, hogy milyen egyszerű eszközökkel meg lehet ezt valósítani. Akár partnerségben is, mert most például zajlik egy lakossági szintű részvételi költségtervezés folyamat, most éppen ezt csináljuk Kölkeden. Miután a gyerekekkel már egyszer volt ilyen. És ebben nagyon érdekes fordulatok voltak. Az önkormányzat számára ez új és így érthető, hogy szokatlan volt, hogy egy közösségi pénzalapot különítsenek el. Elhangzottak mindenféle mondatok, az ötletgyűjtés során viszont pont az látszott, hogy az emberek örültek, hogy kifejezhetik a gondolataikat, nagyon jó ötletek jöttek tőlük. Ahhoz képest, hogy először vettek részt ilyen folyamatban, majd’ 100 ötlet bejött. A kocsmában elhelyezett ötletgyűjtő dobozban is egy csomó ötlet gyűlt össze. Én sikeresnek érzem ezt ahhoz képest, hogy ez egy kicsi falu, messze vannak tőlük az ilyen dolgok, teljesen új számukra, nem tudták hova tenni, de azért mutatkozik részvétel. Az is nagyon érdekes volt, hogy egy testületi ülésen kicsit rezgett a léc, hogy ezt végig tudjuk-e vinni. Az alpolgármester volt az, aki mederbe tudta terelni azzal, hogy kiállt a folyamat mellett – elmondta, hogy ő már részt vett egy képzésen, látja, hogy ennek mi az értelme, és nagyon szeretné, ha ezt végigcsinálnánk most a faluban, és ő minden lépésre eljön, ami a folyamatban még hátra van, tehát ő elköteleződött.
PF: Maga mellé állított másokat is?
KK: Igen, például a szelektálás első körére már a polgármester is eljött az alpolgármesterrel együtt. Kifejezte, hogy ő is szívesen részt vesz. Szóval valami történik. Én úgy látom, pontosan ezzel a bevonással lehet fordítani és akkor észrevétlenül kialakul ez a párbeszéd meg a partnerség, és születik az a kultúra, amit én nagyon szeretnék, hogy létrejöjjön. Ebből már januárban következhet az, hogy egy ifjúsági stratégiáról beszéljünk.
PF: A szavaidból azt érzékelem, hogy először megteremtődött az önbizalmuk ezeknek a gyerekeknek, majd felnőtteknek, majd akár a hivatalosan is megválasztottak közül néhányaknak, aztán a bizalmuk is, a köz iránti bizalmuk is, hogy ebbe a dologba érdemes invesztálni. És a folyamat közben egy valódi képessé válás is megtörtént, azaz, hogy megértették, és talán belsővé válhatott nekik. Számomra ezt jelenti, amiket elmondtál.
KK: Igen, én abszolút azt látom, hogy fürdőznek ebben, hogy van egy biztonságos hely, ahol kifejezhetik a gondolataikat, ahol a tetteiknek van nyoma. Nagyon-nagyon kell szerintem minden embernek ez a fajta tapasztalat. És az is nagyon szép, hogy ősszel már felmerült bennük, hogy milyen jó lenne formalizálódni. Úgy látom, hogy valamikor ebből egy egyesület is születhet, és akkor az egy kicsit komolyabb szintre helyezi, meg kinyit lehetőségeket. Nem csak egy informális csoportként fognak a faluban létezni.
PF: Ami egy nagy kérdés ebben a fejlődési folyamatban, hogy megjelenhetnek az önkormányzat hatalmi szereplőin kívül is szempontok, érdekek, nézőpontok, és hogyha ez a kettő találkozik, ez konfliktussá válik-e, megoldható, közösen vállalható konfliktussá vagy konfrontációvá. Ez mindenképpen nagy kérdés. Valószínű, hogy benne van az is, hogy jól együttműködjenek, és az is, hogy esetleg riválist lássanak egymásban.
KK: Igen, én ezen a ponton azt látom, hogy azért már tekinthető erőtényezőnek ez a csoport. Lehet, hogy ez a fajta magatartásváltozás a testületi tagok részéről valószínűleg ennek is köszönhető. És ugye ez is a közösségszervezés lényege, hogy minél nagyobb a közösség, vagy minél több ember álljon egy ügy mögé. Lehet ez az ügy az, hogy jó legyen ebben a faluban élni, és ne lehessen akármit megcsinálni a lakók megkérdezése nélkül – valójában én ezt próbálom nekik megmutatni. Hogy bármin lehet fordítani, hogy bármit ki lehet fejezni, és ehhez alkalmakat teremteni, hogy lássák, hogyan lehet ezt megtenni. Eszközöket adni. Nagyon remélem, hogy ez úgy fog előre menni, hogy a szervezőcsapat egyre jobban elhiszi, egyre bátrabban fog tenni dolgokat. Az önkormányzat meg egyre belátóbb lesz, egyre jobban felismeri majd a polgármester is, hogy érdemes együttműködni, hiszen egy csomó mindent hozzá tud tenni ez az aktív mag a falu működéséhez. És ez neki is eredmény lehet, vagy ez az ő sikere is lehet. Februárban vagy márciusban fog megszületni a jövő évi költségvetési tervük, amiből majd rendelnek valamennyit ehhez a folyamathoz. Én nagyon remélem, hogy hasonlóan fog történni, mint Dunaszekcsőn. Ott például megtörtént az, hogy bár bizalmatlanság volt, ismeretlen volt az önkormányzat számára ez a folyamat – mindenhol így indulunk, hogy nem ismerik ezt a folyamatot –, és aztán a végén jó párbeszéddel el lehetett odáig jutni, hogy egy minimális felújításból egy nagy beruházás nőtt ki. A játszótér felújítása volt a program, de tényleg csak egy kis megújítás, kis festésjavítás. De az önkormányzat felismerte, hogy ez tényleg az ő feladata lenne, és ráférne egy nagyobb felújítás a játszótérre. Így egy százezres kis tétel helyett 20 milliós beruházás lett belőle. És itt nem is az összeg a lényeg, hanem tényleg ez a hatás, hogy az önkormányzat bevonódott, és felismerte, hogy ez tényleg fontos, meg hogy az ő dolguk lenne. Valami hasonlót remélek itt Kölkeden is. Főleg így, hogy részei ezeknek a lépéseknek ők is, tehát a testületi tagok, és amikor majd dönteni fognak arról, hogy mennyit különítsenek el, vastagabban fog majd a ceruzájuk, mert látják már az értelmét ennek az egésznek.
Kulcsszavak: Dunaszekcső, Pécsbányatelep, Kölked, Murál Morál, Murál Morál Egyesület, Baranyai jövőképek, közösségi falfestés, részvétel, részvételiség, adománygyűjtés, közösségszervezés, részvételi költségtervezés
Szerző:
Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett.
Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.
