„Ha beülsz a hátsó padba és csendben maradsz, akkor átmehetsz kettessel” – mondta általános iskolai tanára az akkor még Bag romatelepén élő fiatal lánynak. A mondat egy összetett jelenséget szemléltet, amely mögött mélyen gyökerező gazdasági és szociális problémák húzódnak. A hátsó pad mint szimbólum a roma gyerekek elszigetelését és elszigetelődését jelképezi. A roma gyerekek korai iskolai lemorzsolódása jelenleg is problémája az oktatási rendszernek és a magyar társadalomnak – erre a jelenségre hívja fel a figyelmet a BAGÁZS “Hátsó pad” elnevezésű kampánya. Péterfi Ferenc Gebri Annával, a BAGÁZS munkatársával beszélget.
Péterfi Ferenc (PF): Egy kis falusi iskolába jártam első-második osztályban, nem mondom meg, mikor (jó régen), és ott már nagyon jellemző volt, hogy a rossz gyerekek, a nehéz gyerekek, a bukott gyerekek a hátsó sorban, a hátsó padban ültek, hogy a tanárnő nyugodtan tudjon az érdeklődő fiatalokkal foglalkozni.
Ha beülsz a hátsó padba és csendben maradsz, akkor átmehetsz kettessel. Ezt a mondatot idézik egy beszélgetésből a BAGÁZS Egyesület munkatársai annak kapcsán, hogy egy érdekes programot indítottak el. Erről faggatom Gebri Annát a BAGÁZS-tól.
Gebri Anna (Forrás: https://bagazs.org/a-csapat/)
Gebri Anna (GA): Igen, nagyon jól mondta Ön is a saját tapasztalatát, gyakorlatilag erről szól a kampányunk, amit amúgy egy kolléganőnknek a története ihletett. Neki pontosan ezt mondta egy tanára, hogyha beül a hátsó padba, és csöndben marad, akkor átmehet kettessel, annak ellenére, hogy egy abszolút jó képességű diák volt. Amikor hallottuk ezt a történetet – páran azért már néhányszor hallottuk –, akkor gondoltunk arra, hogy eköré egy kampányt lehetne szőni, és így is tettünk.
Több része is van ennek a kampánynak. Próbáltunk a sajtó felé is fordulni, illetve influenszereket is felkértünk, hogy ők is mondják el a saját történeteiket. De azt hiszem, hogy a legfontosabb az, hogy indítottunk egy podcastet, ez a Nálunk a telepen című podcast, ami abszolút unikális most Magyarországon, mert olyan emberek szólalnak meg benne, akik valóban cigánytelepen élnek, vagy cigánytelepről származnak, és így mondják el az oktatással kapcsolatos történeteiket. Nagyon megrázó, de egyben inspiráló történetek ezek.
Forrás: https://bagazs.org/hatso-pad/
PF: Hadd mondjam el, hogy a BAGÁZS Bagon és a közeli Dány községben működik, és elsősorban a két településnek azon a részén fejt ki intenzív segítő, fejlesztő tevékenységet, ahol szinte kizárólag vagy legalábbis nagyon nagy arányban romák laknak. De azért ez a program nem csak a cigánysághoz kötődik, hiszen általában a problémás, a nehezebben kezelhető gyerekek is valami hasonló sorsban részesülnek. És a hátsó pad tulajdonképpen egy kicsit az életre is figyelmezteti vagy hangolja az embert: te majd mindig hátul fogsz ülni. Nem akarom túlmagyarázni ezt a dolgot, de van ennek a képnek egy ilyen fájdalmas értelmezése is. Most kezdték el a Hátsó pad programot, vagy hosszabb ideje dolgoznak már ebben?
GA: Nemrégiben kezdtük el, és annyiban hadd reflektáljak arra, amit mondott, hogy szerintem is abszolút jelképes ez a hátsó pad, és mindamellett, amit elmondtam, van még egy köztéri installációnk is a Ruttkai Éva parkban, ami gyakorlatilag egy iskolapad, amit – mint ahogy néhány gyerek – mi is összefirkáltunk, különböző adatokat, idézeteket írtunk föl rá. Ennél a padnál szerveztünk már két eseményt. Pár hete kezdődött maga a kampány, és még folytatódni is fog minikoncertek, miniesemények formájában, illetve majd ahogy az idő engedi, lehet, hogy tavaszra kitolódik egy-két része.
Még annyit Bagról és Dányról, hogy igen, ezen a két településen dolgozunk, és mindkét esetben egy szegregátumról van szó. Ami azért is érdekes, mert mindössze pár tíz kilométerre van mindkét település Budapesttől, és mindkettőben van egy-egy cigánytelep, amit szerintem sokan nem is gondolnának. Sok magyar ember azt gondolja, hogy csak az ország keleti részében vannak ilyen szegregátumok, de sajnos ez nem így van.
PF: Itt vannak tulajdonképpen az ország közepén.
Nyilván van Önöknek egy folyamatos képük a társadalomról általában, meg hát a Bag és Dány környezetében lévő társadalomról is. Itt van néhány fontos általános megfogalmazásuk a lemorzsolódással, a munkanélküliségnek a tipikus esetével kapcsolatban, amelynél a KSH adatokra is hivatkoznak.
Milyen prevenció, milyen segítség vagy milyen beavatkozás, megelőzés lehetséges – van-e ezzel kapcsolatosan valamilyen politikájuk? Szeretném, ha elmondaná, hogy mit lehetne a közbeszédbe bejuttatni, és mit lehetne a társadalomban intézményesen is elindítani, hogy ez a helyzet változzon?
GA: Szerintem az nagyon fontos, hogy a többségi társadalom hogy áll ehhez a kérdéshez. Ez is tipikusan olyan téma, aminek esetében a homokba dughatjuk a fejünket, és gondolhatunk arra, hogy jó, hát nekem aztán nincs teendőm, de ez abszolút nem így van, Azok a nehézségek, amikkel egy kisebbségnek meg kell küzdeni, csak akkor tudnak megváltozni, hogy ha a többségi társadalom is nyit ebbe az irányba. A kampánynak is valahol ez a lényege: ezúttal inkább azokat szeretnénk megszólítani, akikhez kevéssé van közel ez a téma. A podcast egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az emberek jobban megértsék, hogy aki egy cigánytelepen él, annak milyen körülmények között kell felnőnie, illetve hogy milyen nehézségei vannak az életben, amikkel sokunknak nem kell megküzdeni. Ha mindenki csak egy kicsit elgondolkodik különböző társadalmi kérdéseken, akkor nagyon sok mindenben tudunk már közösen változtatni.
PF: A BAGÁZS középtávú vagy távlatosabb programja vegyes iskolákat képzel el? Mi a prioritás: kiszakítani a szegregált iskolákat ebből a szegényebb és cigány közegből, vagy pedig ezt a mai helyzetet valamilyen módon javítani?
GA: Erről a sajtóközleményünkben is beszélt egy kicsit az egyik pszichológus kollégánk, hogy milyen hatásai vannak a szegregált oktatásnak. Persze túl sok pozitív nincsen, hiszen a szélsőségek erősödnek minden ilyen helyzetben, nemcsak a szegregált, hanem az ehhez hasonló elfojtó közeg sincs jó hatással a gyerekekre. Illetve hogyha a cigány gyerekekre gondolunk, az ő motiváltságuk ettől sokkal alacsonyabb marad, kevésbé inspiratív az a közeg, amiben ők tanulni tudnak. Ezért mindenképpen azért küzdünk, hogy ez megszűnjön. Maga a mentorprogram, amiben dolgozunk, az is az inkluzivitásról szól. A mentorok, akikkel dolgozunk, nagy részben a többségi társadalomból kerülnek ki, és így ők is hírét tudják annak vinni, hogy nem mindenki ugyanabban a helyzetben kezdi meg az életét, és erről nem tehet.
PF: Nagy a feladat, amit csinálnak, de van-e olyan tervük, hogy megpróbáljanak olyan típusú iskolát létrehozni, ahol vegyesen vannak romák, szegények és nem cigányok. Belefér-e egyáltalán az életükbe, hogy ilyen nagy lépésben is gondolkodjanak, vagy az összes energiájukat leköti, hogy pusztán ezt a mai helyzetet elviselhetővé tegyék?
GA: Nem, hát nekünk azért egyelőre nem terjed még idáig a kezünk. Mi a saját programunkon belül tudjuk egyelőre azt képviselni, hogy minél többféle legyen minden programunk, minél sokszínűbb, minél inkább a társadalom minden szegletéből bevonódhassanak ebbe az emberek. Egyelőre az iskolaalapítás még nem tartozik ide. De hát ki tudja…
PF: Arról beszélgettünk, hogy milyen megbélyegzést jelent a hátsó padba ültetés szimbolikusan és valóságosan is, és egy idézetet vettünk a beszélgetés címének: „ha beülsz a hátsó padba és csendben maradsz, akkor átmehetsz kettessel”. A BAGÁZS programjáról kérdeztük Gebri Annát.
Szerző:
Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett.
Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.
