2021-22-ben a Fővárosi Önkormányzat is részt vett az URBACT program tapasztalatcserét szolgáló CO4CITIES projektjében, amely lényegében a címben szereplő kérdést vizsgálta. A projektben Torinó gyakorlata adta azt a tudásalapot, amely mentén a partnervárosok elgondolkozhattak saját lehetőségeikről. Ennek a kutatásnak ad most aktualitást, hogy a Fővárosi Közgyűlés szeptember 24-i döntése értelmében a Freeszfe hivatalosan is birtokba veheti a XIII. kerületben található, Szabolcs utca 27. szám alatti fővárosi volt iskolaépületet, amelyet nyilvános pályázaton nyert el.
A közjó fogalma
A „közjó” (angolul: commons) eredetileg olyan erőforrásokat jelentett, amelyeket egy közösség közösen használt és kollektíven gondozott, vagyis nem egyéni tulajdonként tartott számon. Klasszikus példái a közlegelők, erdők, halászvizek. E cikkben elsősorban a fizikai erőforrásokra koncentrálunk, de közjóként értelmezhető a mindenki számára hozzáférhető tudás, így például ma az internetes tartalmak vagy a nyílt forráskódú szoftverek.
Jól ismert a „közlegelő tragédiája” elmélet, ezért fontos, hogy a helyi közösségek saját szabályokat és önigazgatási rendszereket alakítsanak ki annak érdekében, hogy a közjavakkal való visszaélés ne vezethessen egymás kizsákmányolásához.
A 21. században a commons elmélet kiterjedt a városi térre és az urbánus életre is. E fogalmi körben a városi közjó (urban commons) olyan fizikai vagy nem-fizikai erőforrásokat jelent, amelyeket városi közösségek közösen hoznak létre, tartanak fenn és irányítanak a piaci vagy állami logikán túlmutatóan. Ide sorolhatjuk például a közösségi kerteket, megosztott tereket, alternatív lakhatási projekteket, a közösségi szövetkezeteket, közösségi műhelyeket.
A hangsúly a részvételen, a demokratikus önszerveződésen és a közösségi felelősségen van. A közjó nem egyszerűen közös tulajdon, hanem közös cselekvés eredménye. Ez a szemlélet és gyakorlat megerősíti a helyi közösségeket, alternatívákat kínál az állami és piaci működéssel szemben és fenntarthatóbb, inkluzívabb városfejlődést tud létrehozni. A legfőbb kihívás nyilván ezen gyakorlatok hosszú távú egyensúlyának, fenntarthatóságának biztosítása.
A torinoi jó gyakorlat
A hagyományos ipari termelés struktúrájának változása, az európai gépipar válsága miatt Torino a 80-as évek óta súlyos társadalmi-gazdasági válsággal küzd. A város legrosszabb helyzetű negyedeiben elhagyott épületek és üres telkek közösségi hasznosítása, illetve ennek nyomán civil működtetésű szomszédsági házak hálózatának létrehozása jelentett eszközt a szegénység, kirekesztettség és egyéb társadalmi problémák súlyának csökkentéséhez.
Elsőként, 2007 és 2012 között, egyfajta városrehabilitációs beavatkozásként a város legrosszabb társadalmi helyzetű területein nyíltak meg szomszédsági házak az önkormányzat ilyen irányú törekvéseinek köszönhetően. A házakat civil szervezetek változatos köre működteti (egy házat akár 10-20 szervezet) az önkormányzat dedikált szervezeti egységével szoros együttműködésben.
Mindezek eredményeként a jelenleg működő nyolc szomszédsági házban a szociális gondoskodás és a közösségépítés változatos programjai jöttek és jönnek létre: szociális vagy álláskeresési tanácsadás, családi vagy iskolai konfliktusok mediációja, baba-mama programok, napközi, tanulószoba, fiataloknak szóló programok és foglalkozások, műhelyek, workshopok, tornafoglalkozások, de két házban közfürdő is üzemel, hogy csak a leggyakoribbakat említsük.
A Casa del quartiere di San Salvario 2010 júliusában nyílt meg a nyilvános fürdőként is funkcionáló önkormányzati épületben. Egy tíz évre szóló koncessziós szerződés keretében 27 egyesület hoz létre szociális és közösségi szolgáltatások, és tartja fenn a házat.
2016-ban a város elfogadott egy urban commons rendeletet annak érdekében, hogy a közigazgatás és a polgárok közötti együttműködés új formáit ösztönözze a városi közterületek gondozása, közös kezelése és megújítása terén. A rendelet alapján létrehozható együttműködési megállapodás (angolul: pact of collaboration) az a konkrét jogi eszköz, amelyen keresztül a városlakók és a városvezetés közötti együttműködési formák megvalósulnak, vagyis létrejön a városi javak, szolgáltatások, infrastruktúrák kollektív használata, kezelése és tulajdonlása.
Egy korábbi újságosbódé hasznosításával jöttek létre változatos közösségi és kulturális szolgáltatások civilek kezében
Az URBACT projektet megelőző, Urban Innovative Actions által finanszírozott Co-City projektben (2017-2020) Torinoban több mint 50 együttműködési megállapodást írtak alá. Ezek a legkülönfélébb köztulajdonú terek hasznosítását jelentik: zöldfelületek és közterületek, építmények (például egy már nem használt újságospavilon, telefonfülke, gondozatlan növénykonténer), épületek, épületrészek (akár egy éppen nem használt osztályterem). A résztvevők, kezdeményezők köre is változatos: egy börtön melletti terület fenntartása például az intézmény együttműködésével történik, egy óvodához tartozó területet pedig a mindenkori szülők informális csoportja kezel.
(További olvasnivaló a torinói gyakorlatról itt.)
Hazai előképek
A rendszerváltás jelentős gazdasági átrendeződési folyamatokat indított el, ami magával hozta a város tereinek, ingatlanainak használatában megmutatkozó változásokat is. Ezzel egyidőben a kulturális és civil szféra megerősödése, egy önszerveződésben aktívabb generáció megjelenése erős társadalmi igényt teremtett olyan terek iránt, amelyek intézményektől függetlenül, közösségi irányítással működnek. Mindez azonban lassan, mintegy másfél évtized alatt, a 2000-es évek elejére vezetett csak markáns, sokak számára látható és meghatározó eredményekre.
Talán a romkocsmák voltak az első jól látható jelei annak, hogy egy fiatal generáció üres terek használatbavételével a saját ízlése és igényei szerint akar közösségi és kulturális életet szervezni. Bár e létesítmények elsődlegesen gazdasági szereplőknek tekinthetők, jelentős szerepük volt és van a főváros alternatív kulturális és közösségi életében.
A romkocsmák megjelenésével nagyjából egyidőben üres iskolaépületek, gyárépületek, üzletközpontok használati jogának megszerzésével a város kulturális kínálatát is erősen meghatározó közösségi intézmények, kulturális központok, művészeti inkubációs terek nyíltak. A Tűzraktér civil kezdeményezésként 2005 júniusában nyitotta meg kapuit Budapesten. Az ingatlan (privát) tulajdonosa az épületet ingyen bocsátotta a fiatal művészek rendelkezésére, akik az általuk megálmodott kulturális központban koncertteremet, színháztermeket, próbatermeket, galériákat működtettek 12 ezer négyzetméteren. Budapest első, 1926-ban megnyitott modern bevásárlóközpontja, a Corvin Áruház adott teret a főváros másik emblematikus közösségi terének. Az áruház harmadik emeleten 2012 és 2017 között a Művelődési Szint (MÜSZI) nevű független, önálló kulturális és közösségi központ működött 22 műteremmel, stúdiókkal, műhelyekkel és irodákkal, melyekben több száz művész, civil aktivista fordult meg. A MÜSZI fontos katalizátorszerepet töltött be közösségi megoldások – például co-working, sharing economy kezdeményezések – kipróbálásában.
A MÜSZI a Corvin Áruház harmadik emeleten (Forrás: http://muszi.org/)
A két kiemelt példa mellett számos kisebb közösségi intézmény jött létre üres terekben, újrahasznosított posztindusztriális épületekben és persze nem csak a fővárosban.
A helyzettel rendszerszinten foglalkozó projektek
Az elmúlt évtizedben több projekt is foglalkozott az üres állami, önkormányzati ingatlanvagyon feltérképezésével, hasznosítási lehetőségeivel és a közösségi funkciókkal való felruházásukban. Ezek részben civil szervezeti kezdeményezésre indultak, amelyekhez a főváros és egyes kerületek is csatlakoztak.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Lakatlan projektje végzett először szisztematikus munkát az üres ingatlanok közösségi felhasználásának kutatásában, az érintettek helyzetbe hozásával: „A Lakatlan programot 2012-ben indítottuk azzal a céllal, hogy innovatív megoldásokat találjunk az üres budapesti ingatlanok közösségi alapú hasznosítására. Olyan kezdeményezéseket támogatunk, amelyek javítják a város társadalmi kohézióját, életminőségét, és hozzájárulnak a helyi gazdaság élénkítéséhez. Őket kapcsoljuk össze ingatlantulajdonosokkal, akik helyiségüket, épületüket vagy telküket, illetve ezek környezetét a közösség bevonásával és energiáival kívánják revitalizálni.” (Forrás: lakatlan.kek.org.hu)
A Lakatlan program keretében nyolc civil / közösségi kezdeményező jutott ingatlanhasználathoz, ezek egy része a mai napig az akkor megkapott helyszínen működik. A nyolc érintett ingatlan közül öt magántulajdonú, három kerületi.
Az üres, kiadó ingatlanok tulajdonosai és a lehetséges bérlők közti közvetítés a városrehabilitáció egyik hathatós eszköze lehet, amennyiben azt egy közvetítő szervezet tudatosan, programszerűen végzi. Az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány ezt a szerepet töltötte be a 11. kerületi Bartók Boulevard programban (a Bartók Béla út környezetének rehabilitációja), később pedig a Margit-negyed programban. A programok eredményeként részben vállalkozói tevékenységek kapnak helyet, de emellett számos közösségi vagy civil tér is létrejön.
A legismertebb fővárosi példák
Jurányi Ház
A fővárosi ingatlanállomány civil hasznosításának egyik legismertebb és legnagyobb szabású példája a Jurányi Ház. A honlapon az alábbi bemutatkozó mondatokat találjuk: „Több év tapasztalata azt mutatta, hogy óriási szükség lenne egy olyan helyre, ahol a független együttesek és alkotóművészek igazi bázisra, közös infrastruktúrára is lelhetnek. A magyar színháztörténetet gazdagítva máig egyedülálló intézményként, produkciós közösségi inkubátorházként nyitottuk meg 2012. október 29-én a korábban oktatási létesítményként működő épület kapuit. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mostanra meghatározó helyszíne lett a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek.” (Forrás: https://juranyihaz.hu/hu/rolunk/juranyi-haz)
A Jurányi Ház a Széll Kálmán térhez közeli, fővárosi tulajdonú volt középiskola mintegy 6700 négyzetméteres épületének termeit hasznosítja próbateremként, irodaként, műhelyként és showroomként, illetve előadásokhoz saját színházteremmel rendelkezik. A Jurányi Házat működtető Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület a fővárossal kötött 5+5 éves szerződés alapján gazdálkodott, vagyis a főváros 10 évig nem bonthatott szerződést (ennek lejárta után pedig a felek újra szerződtek). Ez a fajta konstrukció védi a civil szervezetet, amely 50 millió forintos befektetéssel indította el az épület kulturális hasznosítását. A főváros emellett támogatási szerződés keretében segíti a szervezet működését is.
Konnektor Inkubátorház
A IX. kerületi Konnektor Inkubátorház önkormányzati kezdeményezésre jött létre egy néhány évig üresen álló volt művészeti szakiskola épületében. Elsődleges cél volt az inkubáció, vagyis kezdő kulturális vagy társadalmi célú szervezetek, személyek segítése, számukra lehetőségek teremtése. A működtetés során elvárás volt a bérlők együttműködése és önkéntes tevékenysége (pl. a ház karbantartásában, felújításában vállalt feladatokkal). A jó együttműködés záloga a közös irányítás, az irányító tanács működése, amelyben minden bérlőnek, a ház vezetőjének és a kerület kultúráért felelős alpolgármesterének is egy-egy szavazata van. A bérlők kiválasztása több körben történt, így a már meglévő bérlők – a tanács tagjaként – maguk is részt vehettek az új tagok kiválasztásában.
A Konnektor jó példa arra, hogy egy üresen álló épületet az önkormányzat minimális forrással a civil/kulturális élet szolgálatába állít, miközben a kerületi közösségi és kulturális programkínálatot is bővíteni tudja.
Zöldfelületek örökbeadása
Több éve fut a XII. kerületben a Hegyvidéki Zöld Iroda Zöldfelület Gondnokság Programja, melynek célja, hogy önkormányzati támogatással bevonja a kerületben élőket a közhasználatú zöldfelületek gondozásába, saját környezetük megújításába. A területek gondozását teljeskörűen a gondnok vagy gondnokok végzik a Hegyvidéki Zöld Iroda folyamatos szakmai felügyelete és szakmai támogatása mellett. A felek kétoldalú megállapodást írnak alá, amelyet évente meghosszabbítanak. A programba bármikor be lehet kapcsolódni, a jelentkezéseket az önkormányzat Zöld Irodája folyamatosan fogadja.
A XII. kerületi modell sok hasonlóságot mutat a torinói ’együttműködési paktumok’ rendszerével. A zöldfelületek közösségi gondozásba adását a főváros cége, a Főkert is elindította kísérleti jelleggel.
A Szabolcs utcai iskola épületének megpályáztatása
2025 februárjában a Főváros pályázatot hirdetett a tulajdonában álló üres iskolaépület helyiségeinek használatára, hogy „helyet biztosítson azoknak a budapesti kulturális és ifjúsági szervezetek és tevékenységük számára, amelyek működésükhöz nem rendelkeznek még állandó helyszínnel”. A felhívás szerint az épületet nem ingyen, hanem a piaci ár 40%-áért kínálta az önkormányzat, a pályázat leendő nyertesével pedig együttműködési megállapodást köt. (Forrás)
Szeptember második felében a Közgyűlés kihirdette a nyertest: A Szabolcs utcai épületben a Freeszfe egy olyan sokfunkciós, nyitott alkotóteret hoz létre, amely egyszerre működik majd iskolaként, befogadóhelyként, műhelyként, közösségi térként és játszóhelyként. A különböző szinteken tantermek, stúdiók, próbatermek, mozgás- és filmterek, valamint közösségi és vendéglátó funkciókat ellátó helyiségek kapnak helyet, míg a legfelső szinten egy professzionálisan felszerelt előadóhelyiség jön létre. (Forrás)
A Főváros által gyakran „pesti Jurányiként” hivatkozott kezdeményezés jó példája lehet annak, hogy miként tudja egy önkormányzat a tulajdonában álló tereket városi közjóként a civil és/vagy kulturális önszerveződés erőforrásává tenni. Míg a Jurányit magánszemélyek, illetve civilek kezdeményezték, akik megtalálták az önkormányzattal való együttműködés módját, a Szabolcs utcai projektet maga az önkormányzat indította útjára.
A jövő záloga
A piaci folyamatokban kvázi hátramaradt, üresen álló épületek, terek közösségi használatának gyakran éppen a közösség által hozzáadott érték, illetve ebből fakadóan a környék gentrifikációja vet véget azzal, hogy a piac számára ismét érdekessé válnak ezek a helyszínek. Lehet-e biztosítani e projektek hosszú távú fennmaradását, vagy el kell fogadnunk ezek ideiglenes jellegét?
Még Torinóban is utópiának számít, de már jelenlévő az a gondolat, hogy a város a közösségi hasznosítású ingatlanokat átadja egy urban commons alapítványnak, amely biztosítja, hogy ezek a terek örökre közjóként megmaradhassanak.
Hogy elterjed-e ez a megoldás, nem tudjuk, de mindenképpen fontos a városi közjó fogalmát tudatosan megközelítenünk, az abban rejlő lehetőségeket pedig a demokratikus önszerveződés eszközeként kihasználnunk.
Kulcsszavak: URBACT program, városi közjó, önszerveződés, közjó, szomszédsági házak, Lakatlan program
Szerző:
Sain Mátyás végzettsége szerint tájépítész, majd a vidékfejlesztés területén dolgozott. Ma közösségi tervezési, ’részvételiségi szakértő’, a Főpolgármesteri Hivatal Társadalmi Együttműködési Osztályának munkatársa.
