Áááá, nem vagyok jól, ki kell hívnom a vízvezeték-szerelőt. Helyi alkoholista, de nagyon rendes ember, csak hát kicsit nehézkes. Szombatra ígérte és még mindig nincs itt. Éjszaka elment a fűtés: kész, nem tudok mit csinálni. Reggelre iszonyúan megfáztam. Nem szedek gyógyszert, de hát vitaminom nincs. Alma van. Negyedik napja vacakolunk / a fűtéssel, ez már az ötödik. Éjszakára nem merem hagyni, mert ha három bárra felmegy a nyomás, akkor felrobbanhat a cirkó. Ha napközben mászkálok és félóránként odanézek, az oké, de éjszakára muszáj levennem.
Kilencvenötezer forint a gázszámla kikapcsolás előtt egy perccel. Azt hittem, hogy csak hetvenöt, annyit össze is tudtam szedni, de mondta a gázművekben a csaj, hogy nem annyi, hanem kilencvenöt.
Kész van egy munkám, ha végre utalna egy kis pénzt a megrendelő, akkor ki tudnám fizetni a villany- és gázszámlákat, sajtot meg szalámit meg majd lopok. Kicsi szalámirudat már mertem, azt bármikor kihozom, de nagyot még nem. Meg kell rongálni a vonalkódot. A kis szétnyitható körömvágó csipesznek van egy hegyesebb része, a reszelő. Na, egy ilyennek mindig kell lennie nálad. Elmész vásárolni és a vonalkódot egyszerűen áthúzod, mert ha megrongálod, akkor nem csipog. Ez legyen nálad ugyanúgy, ahogy van nálad száz forint kosarat váltani. Tudnék én „Élet iskoláját” tanítani! Legfőképpen túlélést.
Este a zugkocsmárosné: mond, min parázol már megint? Ő ezoterikus, aki pálcikákkal néz, úgy veszi a rezgéseket: tuti, hogy kaptál pénzt, tuti, hogy kaptál pénzt, mondja, akinél ezt érzi, nekem viszont: adok húsz rongyot, fizesd be. Akkor legalább a karácsonyt meg a januárt nem kell végig paráznod. És adott: bementem, befizettem, csókolom. Szóval nem a hatszáz éves milliomos haverjaim, akiket egyébként nem hívnék fel, hanem a zugkocsmáros adott, a Kati. Nem gondolnád, hogy jó fej, inkább azt, hogy egy hülye liba. De lelke van és emberszabású. Az egész családom bigott hívő volt, de mindenki olyan szemét, hogy azt nem tudom elmondani, ezért csalódtam a vallásban, és ezért mondtam a Katinak: te vagy az egyetlen katolikus, akiről tényleg elhiszem, hogy az, na meg az anyám. Ő is igazából felebarátjának tekintett mindenkit.
Ha a vízszerelő komám nem jön el, akkor meg fogok őrülni. Tegnap fél kilenckor érkezett tök részegen, mondom, ne menj fel a létrára, mert leesel, b…meg, na, de hát ők azok, akik egy sörért meg egy Unicumért átszerelik a fél lakásodat. Normális mesteremberek. A nem normális az, ha a szervizt hívod ki, ötezer forint a kiszállási díj, és még nem csinált semmit. A komám nem szokott átverni, csak hát alkoholista.
A fiam nem tudja kifizetni a gázszámlát, mert neki háromszázezer forintba kerülne hazajönni. Azt mondja, menjek én ki Párizsba, mert az csak ötven. Akkor ő tud dolgozni az étteremben. Így meg fizetetlen szabadságot kellene kivennie, és csak januárban tud hazajönni. Mondom, le van szarva, eltoljuk a karácsonyt január harmadik hetére. Nem mindegy, mikor tartjuk? Olyan mindegy. Ugyanazt megfőzöm, és azt mondjuk: most van karácsony és kész.
Míg a fiam papája élt, soha nem volt pénzünk, legfőképpen karácsonykor nem. Egyszer nyáron valami pénz állt a házhoz, és elhatároztuk, hogy elteszünk ötezer forintot, ez húsz évvel ezelőtt volt, és isten bizony csak karácsony előtt vesszük elő. Hát, úgy ahogy volt, elfelejtettük. Ellenben a rákövetkező karácsonykor nem volt pénzünk, és eszünkbe jutott. Kerestük a tuti helyet, és a tuti helyet kurvára nem találtuk. Felforgattuk az egész lakást. Olyan nagytakarítást még az életben nem csináltunk azért a nyomorult ötezer forintért. És nem találtuk meg. Az összes elképzelhető szokott, rafinált helyen megnéztük, de nem találtuk. Elfelejtettük. Nem tudom, hány év múlva, a férjem már meghalt, vettem a fáradságot karácsonykor, és könyveket törölgettem. Ahogy törölgetem őket, leesett „A pénz” című az ötezer forinttal. Ilyenek csak velem történnek. De ilyen az egész életem.
Egyszer betörtek hozzánk, és kiraboltak nullára. Elvitték a televíziót, a hangfalakat, a számítógépet, a hifitornyot, vagyis minden műszaki cuccot, amivel egyébként dolgozom. Zokogtam: a kurva életbe! Bejelentettem a rendőrségen, aztán vártam az értesítésre egész héten, hogy megtalálták a betörőt, de semmi. Vasárnap reggel gondoltam egyet és lementem a helyi cigánykocsmába. Ott volt a Jenő, aki nyírja nálam néha a füvet. Egyszer nagyon berúgott és mindent elmesélt az életéről. Mondom neki: figyelj ide, tudok rólad húsz évet. Leolvasztom a vajat a fejedről akkor, ha ma este hatig minden itthon lesz, mert a fiam hétkor jön meg a táborból. A Jenő erre: hát miért képzeled? Én meg: nem érdekel, hogy ki rabolt ki, az érdekel, hogy hatig hozzál vissza mindent, mert ha nem, akkor mész a kóterba száz évre, b…meg, mert tudok rólad ezt-azt. A fiam kicsi volt még, fél éve halt meg az apja. Fontos volt, hogy biztonságosnak érezze a házat, az otthonát, az életét! Aztán Jenő nem sokkal később, még kettő előtt telefonált, hogy itt van, de magával hozta az ügyvédjét is. Jaj, hát akkor komolyan vette! Lementem. Figyelj, mondom, nem érdekel az ügyvéded, van még innentől kezdve négy órád, hogy hazahozd a cuccot, mert jön a gyerek, és az nem lehet, hogy féljen. Hihetetlen, de hat órára visszakaptam mindent! A klasszikus CD-ket is! Zenebolond vagyok. Micsoda öröm volt! Persze visszavontam azonnal a feljelentést.
Fölhívott a kerületi rendőrkapitány telefonon, és kérdezte, hogy miért. Azért, mondom, mert egy hét alatt a maga rendőrsége nem csinált semmit, én viszont vádalkut kötöttem. És minden előkerült. Mint a filmeken. Hogyhogy, kérdi. Hát jöjjön és nézze meg! Kijött a kerületi rendőrkapitány és látta: ugyan a műszaki cuccokról levágták a zsinórokat, de minden megvolt. Hogyan szereztem vissza, nem kérdezte. Gondolom, úgy, ahogy a huszonkét éves biciklimet is.
Ez egy külön történet: Jenő a kóterban ült, mikor a szabadulása előtt egy hónappal a Herceg – így hívták a cigányfiút – ellopta a hófehér kerékpáromat a kertből. Azt, amivel a piacra járok. Amikor a Jenő szabadult, elmondtam neki, mi történt, amíg benn volt. Láss csudát, másnap reggel kilenckor csöngettek a kertkapun. A Herceg állt a ház előtt a biciklimmel: a Jenő mocskosul megverte, és azt mondta, hogy eltöri a kezét és a lábát is, meg rágyújtja a házat, ha nem hozza vissza. Tessék, itt van, mondta, de már megy is. A fehér biciklit, visszajáró kísértetnek hívtam ezek után. Hihetetlen volt, hogy megkerült egy hónap után. Később befestettem feketére. Legyen ördög! Akkor biztos nem nézi ki magának többet a Herceg. A Jenő mindig visszaszerezte, ha elloptak tőlem valamit a környékbeli cigányok. Segített, mert szeretett. Mi is őt.
A Jóisten azért teremtette színesre a világot, hogy legyenek benne cigányok, indiaiak, kínaiak, japánok, kubaiak, magyarok, vagyis mindenféle típusú ember. Tudod, kik tudnak a legjobban táncolni? A kubai meszticek. Jobban nem rázza senki. Ott az ötéves kisgyerek is jobban táncol, mintha te Budapesten kijártad volna a Balettintézetet. Jó, akkor erre azt mondod: hát a cigányok? Itt, a főúton van egy pár ivó, az egyik cigánykocsma, már említettem. Ott mindig van élet. Ott mindig táncol vagy duhajmód énekel valaki. A többi kocsmában meg csak ülnek, néznek, vagy legfeljebb a játékgépeznek. Számomra a cigányok az énekesmadarak.
Szerinted jó lenne a világ énekesmadár nélkül? Akarnád, hogy ne legyenek énekesmadarak a Földön? Ugye nem? Akarnád, hogy ne legyen zsidó, aki egyébként a pénzét értelmesen abba feccölte, hogy a századforduló Budapestje felépüljön? Ugye nem? Akarnád, hogy ne legyenek nemzetiségiek? Ne tűnjön el senki a Földről, mindenki legyen, mert ettől színes a világ! Mondd, akarnál te csak kajszibarackot enni? Ugye nem? Akarnál csak pándimeggyet vagy csak görögdinnyét vagy mittudomén? Én például akarnék avokádót. Az Magyarországon nem terem. De hát nagyon szeretem. Akkor most ne egyek avokádót? Ugye érted?
Szeretem az egyszerű embereket. És ők is engem. Egyik-másik eljön, levágja nálam a füvet vagy megjavítja a cirkót. Nem tudok fizetni, nem is bazíroznak rá. Pénz nélkül is megcsinálják. Ez olyan lélekmelegítő!
A zugkocsma kisközért is egyébként, mert lisztet, cukrot és ilyesmiket is lehet benne kapni. Te ilyet az életedben nem láttál! Olyan, hogy az összes ott ivó alkoholista, beleértve a környékbeli vásárlókat is, felhúztunk egy falat. Került bele egy ablak meg egy ajtó, egy hullámpala meg mittudomén, micsoda. Az előtérben van két tornapad, mint az iskolában, azon ülünk, és minden ott folyik.
A múlt szombaton a pék töltött káposztát főzött, és kihozta a vájdlingot. Ott és akkor tizenöten ettünk. Az volt a szándék, hogy majd lesz egy női meg egy férfi vécé is, de csak a férfi vécéig jutottak, azzal is csak a falazás szintjén. Egy vastag nejlont himbál a szél. A női vécére már nem került sor. A természet visszavette a magáét, ott már virágok nőnek. Esküszöm, ilyen a földön nincsen. Ez a zugkocsmánk.
A kocsmárosnő ezoterikus, hithű katolikus és szélsőjobboldali. Komolyan mondom! Oly távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, de valamitől mégsem. Ez egy titkos hely, és mindenki tök hülye, aki odajár. Tényleg azok vagyunk, mert mindannyiunk történetét ezerszer meghallgattuk már, de még mindig tudunk rajta röhögni. Horgásznak, különböző kajákat cserélnek. Borzasztóan szeretem ezt.
Például az egyik ember nagyon kövér és biztonsági őr a kerületi bíróságon. Na, a kiszelektált székeket meg a foteleket teherautóval idehozatta. Úgyhogy kérlek szépen, bírósági székeken ülünk a kocsmában, most már mindenkinek párnás széke van, sőt még fotelt is hozott. Te még ilyet nem láttál. A zugkocsmáros csajnak van egy barátnője, az minden szombaton tejet, sonkát, kolbászt hoz, eszméletlen finom tepertőt. Ezért nem halok éhen, mert ezt mindig kapok hitelbe, ott árulja. Érted? Ott mindent lehet kapni és mindent el lehet intézni.
Kellene egy új kiskonyhát berendeznem, de egy hűtőszekrény százezernél kezdődik, na jó, majd valami használtat szerzek, mire azt mondja a Peti, a fogtechnikus Peti, hogy én épp most akarom kirakni, mert vettünk egy újat. Akkor másnap fogok két alkeszt, a harmadik alkesztől kérek egy tolókocsit, akkor a két alkesz felrakja rá a fridzsidert, elhozzák, berakják a fészerbe és van egy komplett jó fridzsiderem. Érted? Ezért imádok itt lakni. Én nem költöznék innen el. De abba a kocsmába leviszlek egyszer.
