Kultúra

Vaklárma a Gödörklubban

Juhász Tamás a Vaklárma projekttel és az Éva Presszóval közösen ad koncertet az A38-as hajón 2017. június 21-én, 19 órától.

Juhász Tamás a Vaklárma projekttel ad koncertet a Gödörklub – Spicc teraszán 2017. július 19-én,  20 órától.

Juhász Tamás a vaklárma együttes gitáros vezetője

Juhász Tamás a vaklárma együttes gitáros vezetője

A gitáros, énekes, dalszerző – a „Szegény anyám ha látnám” könyv társszerzője, a Davies Korner zenekar vezetője – 2015-ben kezdte szólóprojektjét.

Az elmúlt években többször játszott az A38-on, közreműködött a Nézőművészeti KFT Vakság című színházi produkciójában, az Átértékeled​ integrálás-projekt​
Belga-átirat klipjében, legutóbb pedig a CEU-ért és a civilekért énekelt a Kossuth és a Hősök terén.

Muzsikájában egyaránt találhatunk beat, újhullámos, alternatív és népzenei motívumokat. (Ihletői is ezen stílusok képviselői: The Beatles, KFT, Kispál és a Borz, First Aid Kit…stb)

Vaklárma együttes

Vaklárma együttes

Juhász Tamás  dalszövegeiben azokról a problémákról beszél, melyekkel ő és generációja ma Magyarországon szembesül, legyen az akár a szerelem, az útkeresés, vagy az elfogadás. Ez utóbbiról már csak vaksága révén is igen sok tapasztalata van.

Az esemény és az együttes facebook – oldala a linkre kattintva megtekinthető

*
A Gödörklub oldala
*
Juhász Tamás a Vaklárma projekttel a Gödör Spicc teraszán lép fel 2017. július 19-én,  20 órától.
(1061 Budapest, Király u. 8-10.)

Videó a Vaklárma együttes egy korábbi A38-as fellépéséről:

 

A szerzőről

Láng Judit

Láng Judit, - Libik György díj (2016) Radnóti díj (2018) Szécsi Magda díj (2018) író, újságíró, rádiós.
Írásaiban és tevékenységével kiáll a társadalmilag alávetettek mellett: a "Tiszta víz mozgalom" facebook - csoport vezetője. Írásai megjelentek a Népszavában, és annak irodalmi mellékletében a Szép szóban, a Litera.hu, a huppa.hu-n, az Irodalmi Centrifugában, a Demokrata.info-n, a PR. Heraldban, az Amerikai Népszavában, illetve más egyéb közéleti és irodalmi portálokon. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként meggyőződéses antifasiszta.