Tompa Mihály élő gömöri emlékezete: Bettes István

Tompa Mihályról készített interjút Bettes István felvidéki költővel Görög Mása és Krausz Tivadar a „gömöri géniusz” születésének 200. évfordulójának alkalmából.  Hogy lesz egy izgalmas emberből és költőből az irodalomkönyvek három verses költője?  – teszik fel a kérdést a Civil rádió riporterei. Miért feledjük az egyiket és emlékezünk a másikra? (Tompa Mihály kortársa volt Petőfi Sándornak, Jókai Mórnak és Arany Jánosnak is.) Mitől lelkesednek valakiért a felvidéki Gömörben, hogy aztán közönybe fulladjon az ország más vidékein? Kérdések sora, amik felvetődtek bennük Tompa Mihály évfordulója kapcsán. Erről beszélgettek Bettes István gömöri költővel, Tompa avatott szakértőjével.

Krausz Tivadar: Nagy költő az, akinek legendája van. Ilyen Petőfi, Ady, József Attila. De rajtuk kívül is még számtalan nagy költőnk van, például Tompa Mihály, akinek Arany Jánossal együtt a születésük kétszázadik évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. István, te Tompát ismered közelről, hiszen gömöri vagy. Mesélj nekünk a hozzá fűződő legendákról!

Bettes István: Tompának valóban sok legendája van, amit számon is tartanak Hamván. A legtöbbet a tavaly elhunyt Igó Aladár tudott mesélni róla. Tompa Igriciben nevelkedett, de Rimaszombaton született. Sajnos a szülőháza már nem látható, mert bombatalálat érte a II. Világháborúban, de a makettje fennmaradt a rimaszombati múzeumban, ahol idegenvezető is voltam. Helyes kis házikó. Az édesapja egy kissé italozó mesterember volt, így Tompa a rokonokhoz került Igricibe, majd Sárospatakon végezte az iskoláit. Ez nem legenda, hanem a valódi életrajznak egy része, és hát a továbbiakban jön majd a költői sorsa és pályája.
Amiről mindenhol megemlékeznek, hogy Tompa Mihály hatalmas ember, százkilencven centi magas volt és olyan erős, hogy a patkót meghajlította puszta kézzel. Amikor Hanván, ahol a lelkészként élt, és a kocsisa nem engedelmeskedett neki, lelógatta a tornácról, és azt mondta: „én nem bántalak téged”, és elengedte azzal, hogy, „hát akkor üsd meg magad”.  Ez az egyik leghíresebb történet róla.
Aztán legendája van annak is, hogy milyen nagyevő ember volt. Fennmaradt, mert Hanvay Zoltán írt le ezzel kapcsolatban egy történetet, aki jó barátja volt.
Tompa és Mocsári egyszer együtt pihentek valamelyik fürdőhelyen. Ott a fürdőző közönség által nagyon kedvelt Esmark nevű vezérkari őrnagy nem bírván kiállni szenvedéseit, a sétány egyik fájára akasztotta fel magát. Katolikus lévén a pap megtagadta az eltemetését. Mocsárinak támadt egy ötlete: itt van Tompa, temesse el ő! Tompa készségesen vállalta. Megírta beszédét, de nem lévén annyira járatos a német nyelvben, így azt Mocsári fordította le. Aztán úgy olvasta el Tompa. Az egész közönség mélyen meg volt hatva. Egy úr, aki épp Mocsári mellett állt, ezen kérdéssel fordult hozzá: hát, önöknél akad ilyen kálvinista pap is? Mocsári visszavágott: hogy akad-e? Hát, tudja meg, hogy nálunk az ilyen még csak nem is számít! Persze, erre a zseniális riposztra Tompa felkacagott jóízűen.

Görög Mása: Tompa Mihály sírját többször is exhumálták, mert arról is él egy legenda, hogy valamit elrejtettek a sírjában.

Krausz Tivadar: Igen, gyermekkoromban ez a történet engem fölöttébb izgatott. A felnőttek izgatottan beszéltek erről, hogy most majd ki fog derülni mit rejt Tompa sírja. És én a mai napig nem tudom, hogy mi derült ki.

Bettes István: Tompa Mihály 1868. július 30-án halt meg. A legenda szerint valóban elrejtettek valamit a sírjában, és Tompa úgy rendelkezett, hogy csak száz év múltán vehetik azt ki. 1968-ban nagy csődület támadt Hamván, rengetegen voltak a feltárásnál, vagy 35-40 ezren. Olyan volt, mint egy búcsújárás. Ki is bontották a sírját: hát, nem volt valami épületes látvány! Engem inkább sírgyalázásra emlékeztetett -, Tompa csontjai szanaszét hevertek. Megmérték colostokkal, hogy milyen magas lehetett. Hát, százkilencven centi. Valóban nagy, hatalmas ember volt. Szóval nem volt valami szívmelengető látvány, ahogy ott hányódtak a gyermekei csontjai is és azok játékai is a rögökön. Aztán tulajdonképpen nem találtak semmit.

Krausz Tivadar: És mi lett a „Fekete könyvvel”?

Bettes István: Herczeg Ferenc tudomása szerint a jászói prépostságon volt elhelyezve a levéltárban az a bizonyos „Fekete könyv”, amit a sírban kerestek. Azért nem találtak ott semmit. Herczeg Ferenc átnézte, azt mondta, hogy nem igen volt abban semmi, csak apró-cseprő minden napos gondok. Például, hogy Hanvára ő azért ment, mert az nagyon jó hely volt egy református lelkésznek. Hívták őt Nagymegyerre is, de azt nem vállalta el. Tudta, hogy Hanva nagygazda falu, és ott évente száz mázsa búza járt neki. A falu népe furcsa embernek tartotta, és hát ezért bizony volt úgy, hogy tele volt a termény ocsúval, amit kapott. Próbáltak vele kitolni. Tompa valóban furcsa ember volt. Gyakran egész éjszaka bóklászott, és csak hajnalban jött haza csatakosan, amikor a hanvaiak már mentek ki a földre dolgozni. Tulajdonképpen csudabogár hírében állott. Krúdy írja valahol, amit aztán cáfolni próbált az öreg Hanvay Zoltán, hogy nem igaz, hogy valami útszéli kocsmában töltötte az éjszakát. Hát, tényleg valóban furcsa ember volt. Aztán az ilyenek miatt keletkeztek a „Tompa legendák”.

Görög Mása: Tompa Gömör – megyei volt -, mit jelentett ez számára?

Bettes István: Rimaszombaton született, Sárospatakon végezte a teológiát. Először Bejében volt lelkész, ott látogatta őt meg Petőfi Sándor. Tompa olyan nyergelj-fordulj típusú ember volt. Beszélgettek a lelkészi hivatalban, aztán Tompát hívta a kötelesség, elment a templomba az esti imára, erre Petőfi szó nélkül elszaladt, egyszerűen elment. Mire Tompa visszaért, hűlt helye volt. De Petőfinek volt vitája Jókai Mórral is. Rettenetesen ellenezte a házasságát Laborfalvi Rózával. Azt mondta Petőfi Jókainak, ha ezt a nőt elveszed, többet nem állok veled szóba. És többet nem is beszéltek. Akkor látták egymást utoljára, amikor Petőfi ráhúzta az ajtót. Úgyhogy aztán a végén Tompára is megsértődött. Arany hiába próbálta engesztelni, de nem sikerült összebékítenie őket, többet nem állt szóba Petőfi Tompával.
Arany Jánossal egészen más volt a helyzet. Ő és családja 1851-ben hat hétig vendégeskedett nála a lelkészi hivatal udvarán lévő kis lakban. Folyamatosan leveleztek is. Most az évfordulóra adta ki egy kötetben B. Kovács István Tompa Mihály és Arany János levelezését.

Görög Mása: Mennyire jelenik meg Tompa verseiben a gömöri kultúra?

Bettes István: Tompa költő volt és lelkész egyszerre. Egy költő szabadon gondolkodik. Ki tudja, bizonyára tudott táncolni is. A szlovák rádióban kolléganőm volt Mikola Anikó. Ő mondta, hogy aki nem tud táncolni, ne írjon verset, mert nagyon kell hozzá a ritmusérzék. Itt van például Tompa „Sándor bácsi” című verse. Kihallik belőle, hogy irigyelte az egyszerű embereket, mert szorította őt a papi ruha. Mintha be lett volna abroncsozva, úgy érezte magát. Feszélyezte. Azért is ment ki éjszakánként sétálni. Feszélyezte őt ez a kettősség. Hogy egyszeriben költő is, szabad szellem és kötött a papi hivatásban. Irigyelte azt a Sándor bácsit, akit megírt, mert ő egyszerű hamvai emberke lehetett. Ez egy játékos ritmusú vers, nem olyan, mint amilyet megszoktunk tőle.

Krausz Tivadar: Felfedeztem benne egy csak palócul működő rímet.
„Jó az új is, jobb a régi!
Igyunk egyet,
Jó barátim!
Mindig csak ez a vers végi! „

Görög Mása: Mondtad, hogy volt belső feszültség Tompában a szabadelvű gondolkodása és a papi hivatása között. Tompának nem nagyon ismerjük a vidám verseit. Mondtad, hogy több vidám verse is van: ezek feledésbe merültek?

Bettes István: Engem nagyon feszélyez, hogy Tompát beskatulyázták, és csak három verses költőnek tartják. Ott van a „ A gólya”, „ A madár fiaihoz”, meg „Egy levél egy kibujdosott barátomhoz”. Ezt a hármat tartják számon, és minden szavalóversenyen, előadáson, tankönyvben, mindenütt ez szerepel. Na, de például azt kevesen tudják, hogy amikor Arany János a „Toldi”-val megnyerte a pályázatot, a második helyezett a „Szuhay Mátyás” tréfás népi balladájával Tompa lett. Például ez is egy nagyon kedélyes vers. Úgy is kezdődik rögtön, hogy

Kuruc volt Szuhay, nyakas, mérges magyar:
Nála a szív bátor, s vasgyuró volt a kar;
Szabadságot mormogott álmában is szája,
A kuruc-világban aligha volt párja.

Ez volt a Szuhay Mátyás, amit aztán azzal folytat, hogy miféle csínytevések mentek, hogyan törte fel, egyik koma a másik pincéjét, megitták a borát, satöbbi. Vagy ott van például a „Muszka tréfa”. Azt is kevesen ismerik. Az is egy csúfondáros vers. Hogy beszállásolják Muszkát 1849-ben egy házba, aki összeáll a fiatalasszonnyal, aztán megszületik a kisgyereke, és Tompa akkor úgy fejezi be a verset: „Ha az apját majd jól nyakon csapja, akkor majd megtudja ki volt az apja. „

Szóval vannak Tompának vidámabb hangvételű versei is, de azokat tényleg nem igazán ismerik.

Görög Mása: Miért skatulyáznak be valakit ennyire?

Krausz Tivadar: A mondanivaló! Az irodalomtörténet kijelöli, hogy mi a fő szellemi irány, ami igazán fontos az irodalomban. Ami ezen a szűrőn keresztül nem úgy mutatkozik meg, ahogy szeretnék, az nincs. Arra nincs szükség. Tehát amik nem igazolják vissza az aktuálisan elvárt mondanivalót, azok a versek csak másodrendűek ilyen tekintetben azok számára, akik a főbb irodalmi elméleteket konstruálták a korszakról, vagy az ízlésről.

Bettes István: Tompának tizennyolc virág regéje van. Azáltal lett népszerű és országszerte ismert. Rögtön két kiadást is megélt, egész szép tiszteletdíjat is kapott. Akkor azzal is beskatulyázták. A síremlékén is az áll, hogy a „Virágok költője”.

Görög Mása: Vagyis már életében is beskatulyázták?

Bettes István: Igen. Rögtön a „Virágok költőjének” nevezték és ez rajta maradt.

Krausz Tivadar: De az óta is költői divat maradt megverselni a virágokat. Lehet, hogy Tompának a „Virág versei” jó ötletet adtak a jövő költőinek.

Görög Mása: Pista, Te is megverselted a virágokat.

Bettes István: Igen, én is megírtam azokat, amelyek szerepeltek Tompánál.

Görög Mása: Neked mi a legizgalmasabb Tompában?

Bettes István: Hát, a „Tompa-összes” az érdekes.  Ismerni kell őt és lapozgatni a műveit. Ami még külön érdekes, az Tompa és Arany barátsága: a levelezésük. Bizalmas barátságban voltak és leveleztek sokáig. Aztán a nevető, a jó kedélyű és a humoros Tompa. Nem a nyomott, nem a papi ruhában szorongó és a szoborba merevített Tompa, hanem az élő ember az összes hibájával. Ő élete alkonyán, – 51 évet élt -, nagyon beteg ember volt. Én annak idején egy családi kézirattárban olvashattam az utolsó leveleit, írásait. Rettenetesen szenvedhetett. Soldos Emília, a felesége mentette meg, hogy ne legyen öngyilkos. Rettenetesen kínlódott. Tulajdonképpen a végén megőrült a fizikai fájdalmak miatt, annyira szenvedett. Úgyhogy az írását már szinte nem lehetett olvasni sem.

Görög Mása: A kortársak hogy viszonyultak Tompához? Megbecsülték?

Krausz Tivadar: A maga idejében megbecsülték, tisztában voltak az értékeivel. Az más kérdés, hogy nagyon szűk volt akkor az irodalmi – szellemi élet. Ne úgy értsük az író megbecsülését a XIX. században, mint ahogy a XX. század legvégén, vagy a XXI. elején történik. Amikor Eszterházy Péter megbecsült író, akkor mindenki tud róla, mert a tévében szerepel, a rádióban, és a sajtótermékek tömkelegében. Akkoriban az információáramlás sokkal szűkösebb volt, és sokkal kevesebb ember írt és olvasott. A megbecsülés is egy sokkal kisebb dimenziót jelentett, mint ma. A tekintély tisztelete sokkal jelentősebb volt. Tehát az, hogy egy szűk kör megbecsül, nagyobb jelentőséggel bírt az akkori emberek számára, mint az, hogy ma széles nyilvánosságban ismert valaki.

Görög Mása: Az emberek, akiknek a lelkésze volt, nem valószínű, hogy úgy értékelték, mint saját koruk egyik legjelentősebb költője.

Bettes István: Hát, különcnek tartották. Nagyon pontos Hanvay Zoltán könyvecskéje Tompáról, mert ő nagyon jól ismerte, barátok voltak.  Azt írja Hanvay Zoltán: „Sok titkát ismertem, amit rajtam kívül nem ismert más, de hiába. A titok, titok. Erről tőlem senki se fog megtudni semmit. Gyakran találkoztam nála költőbarátain kívül tudós barátaival is, és úgy látta, hogy előtte az egzakt tudományok nem voltak idegenek. Nem tartanám helyesnek, ha róla csak, mint költőről és papról szólnék. Méltatni kívánom őt élete folyamán minden vonatkozásában. Mint embert, mint szociológust, mint barátot, mint családtagot. „

Krausz Tivadar: Tehát, a tudományra is nyitott értelmiségi, modern ember volt ilyen tekintetben.

Bettes István: Igen. Csillagászattal, horoszkópokkal és mindenféle egzakt tudományokkal is foglalkozott. Érdekelte őt a misztérium. Nem véletlenül bolyongott meg elmélkedett ő kint éjszakánként, mert nézte a csillagos eget. Úgyhogy ez is hozzátartozik Tompához, aki mindenféleképpen csudabogárnak számított a falusiak körében.

Görög Mása: Mit értett Hanvay Zoltán azon, hogy Tompa szociológus volt?

Bettes István: Érdekelte a nép sorsa. Beszélgetett az asszonyokkal, aztán hallgatta, ahogy kint énekelnek a mezőn. Szóval nem zárkózott el tőlük, leállt beszélgetni. Rossz hírét is kelthették emiatt, mert a paptól elvárnak egyfajta viselkedést. Ő meg leáll a pásztoremberrel, egy kondással, vagy akárhol a faluban közvetlenül az emberekkel beszélgetni. Pedig feszélyezte, hogy papként megszólhatja a falu.

Görög Mása: Ma van kultusza Hanván és a környéken Tompának?

Bettes István: Tompa-kultusz van, de ez mesterséges kultusz.  Az élő Tompa már nagyon régen eltűnt. 1990-ben Rimaszécsen próbáltunk egy dél-gömöri múzeumot létrehozni. Maradt pénzünk, és átmentünk Hamvára. Ott állt a Hanvay Zoltán-féle kúria. Akkor javasoltam Juhász Istvánnak és Erdélyi Gézának, hogy újítsuk fel a megmaradt pénzből. Most abban a kúriában van a diakóniai öregotthon, ahova Tompa Mihály járt fel Hanvay Zoltánhoz. Onnan lelátni a Sajó völgyére.

Görög Mása: Neked mit jelent neked, hogy Gömörből származol? Palócosan beszélsz, a szavak, amiket onnan hoztál, a nyelv a ritmusa, dallama egészen más, mint a vegytiszta budapesti. Tizenöt éves korodban elkerültél Gömörből, azóta Pozsonyban élsz: mégis azt a nyelvet beszéled.

Bettes István: Megidézem Gabriel García Márquezt. Ő írja, hogy az emberrel tíz éves koráig minden megtörténik. És amit tíz éves koráig megélt, abból építkezik. Abból a szókészletből, gyerekkori élményekből. Én Gömörben egy parasztportán nőttem fel. Az első szavakat ott hallottam, azt a szójárást, beszédmódot, modort, legendát hallottam, éltem meg napról napra. Nekem szerencsém volt, hogy a nagyszülők neveltek még hagyományos paraszti környezetben. Reggel fél ötkor hajtottam ki a libákat a tarlóra mezítláb. Teheneink voltak, két lovunk: Ica és Baba. Disznók, tyúkok és minden, amit el tudsz képzelni egy udvaron. Úgyhogy egy természetes paraszti környezetében voltam gyerek. Ez nagy szerencse, mert ez mára már eltűnt.
Egyébként szóból van minden. Ahogy egy magból hatalmas tölgyfa, vagy egy cédrusfa kinő, úgy egy-egy szóból lehet verset írni, regényfolyamot, vagy egész mondakört. Egy-egy szó, az egy-egy mag. Vagyis kezdetben vala az ige. Minden onnan indul. Nálam is, Tompánál is, másoknál is.

Az interjú képes, lapozgatós formában megtekinthető a linkre kattintva

 

Bettes István megzenésített verse

 

*

Az interjú  megjelent nyomtatva: kapu.hu