Kultúra

Bűvöskert a könyvhéten

Tóth Olivér könyvborító

Tóth Olivér roma költő “Bűvöskert” című verseskötete a könyvhétre jelenik meg. (2018. június 7-11.)
“Harminchat éves vagyok: három gyermek édesapja, és áldott házasságban élő férj. Szociálpedagógus, és reményeim szerint költő. Tizennégy éves korom óta ismerkedem a toll színével, nehezével, nyomaival és tanulom az engedelmességet, hogy általa kifejeződhessek. Születésem óta a szavak bűvöletében élek: hiszem, hogy a kortárs irodalomban, a mindennapok szürkeségében számomra is van hely -, jogom és érvényem magyar anyanyelvűként.  Horváth Gyula miskolci költő fedezte fel bennem a tehetséget, majd tanítóm Fecske Csaba volt. Első kötetem „Fekete tűzben” címmel jelent meg a Serfőző Simon Felső – Magyarország Kiadó közreműködésével. Azóta is a borsodi cigányélet nehézségeiből merítem az ihletet a fehér lapokra. Napjaim Taktaszada és Bishop s Stortford közötti ingázással telik: milyen más a két világ -, a két ország!  De, a cigánytelepi szoba – konyhás tapasztott föld házikótól semmi sem szakíthat el lélekben, mert az igazi emberi jellemet, tartást és konok őszinteséget arról a vidékről örököltem, ahol születtem. Méltósággal és becsülettel szenvedem meg a mindennapok terheit, hogy gyermekeimet egy élhetőbb környezetben nevelhessem fel a feleségemmel együtt. Hiszem: gazdag ember vagyok, csak el kell vennem, el kell kérnem Istentől, és alkalmasság idején megkapok mindent, amire érdemes vagyok. Szeretnék az írásaimmal valami olvasható látképet adni magamról és mindarról, ami mindannyiunkban közös.” (Tóth Olivér)

Tóth Olivér költő

Tóth Olivér költő

Az Origó cikke Tóth Olivérről: “Miért ne legyek indulatos?”

„…Tóth Olivért már gyerekkorában is koravénnek tartották a barátai. Egy Miskolc melletti kis faluból, egy nádfedeles vályogházból indult, tanult bányásznak, dolgozott pedagógus asszisztensként, parkolóőrként és a hajléktalanellátásban, szociálpszichológus diplomát szerzett, közben pedig költő lett, szerinte már ismerik a nevét a művésztársaságokban. Most éppen pincérként dolgozik, de szeretne egy saját alapítványt létrehozni.

Neki mindig természetes volt, hogy többet kell nyújtani, szinte mindenütt – iskolákban, munkahelyeken – egyedüli cigánygyerek volt. “Mindenhol ott volt a levegőben, hogy nem szívesen látnak” – mondja. Egyszer a diplomásmunkanélküli-központban megkérdezte tőle az ügyintéző, hogy sok ruhája van-e. “Azt mondta, reméli, hogy nem, mert akkor nem kell sokat csomagolni, mielőtt visszamegyek Borsodba” – meséli. “Az segített, hogy emberek vettek körbe sokszor. Nekik nem voltam cigány, az Olivér voltam.”

Sokszor nézik töröknek, arabnak, pakisztáninak, tunéziainak, vagy angolul szólnak hozzá, mert olyan helyeken bukkan fel, ahol nincsenek cigányok. “Vannak, akik azt mondják, te nem olyan cigány vagy. Miért, milyen vagyok, jó cigány? Muszáj lenne koszosnak lennem? A jeles diploma származástól függ?” – kérdezi.

Szerinte Magyarországon “nincs otthonérzés”. “Cigánynak már nem vagyok jó, de a többséghez sem tartozom. Magyar vagyok, és nincs hazám. Miért ne legyek indulatos, vagy sértődött?” Úgy érzi, Magyarországon csak bevándorlónak vagy parazitának tekintik a cigányokat, ez veszi rá sokszor a második generációs roma értelmiségieket, hogy letagadják vagy megpróbálják elfelejteni a származásukat. Feladják magukat, mert félnek, mondja, részben azért, mert kikényszerítik ezt belőlük. Magyarországon szerinte nehezen viselik el a karakteres embereket. “Vagy eladod magad, vagy menj a fenébe. Ennek a hozzáállásnak ki kell halnia. Multikulturálisnak kellene lenni, ez a társadalom pedig nagyon nem az.”
(forrás)

*

Tóth Olivér: Idegenül már magamnak is

Nem olvastam az aznapi híreket,
s az újságot nem vásároltam,
a bérházi kukák tetején találtam,
ahol a kapu nyílásával
idegenül már magamnak is
mindenkiben téged vártalak,
míg kimondatlan szavaim,
gyűrött érzéseim lapjai
közé csomagoltalak ,
hogy jusson belőled akkor is,
ha már nem leszel,
úgy mint aki hosszú vándorútra készül,
s más bőröndjébe lopva
mint valami  hiányzó étket,
vagy használatra kész ruhadarabot,
elspájzolni kitéptelek magamból,
idegenül már magamnak is
a bezárult ajtóból sejlő cipőd sarkán
kuncsorgok néhanap,
s marasztalnám azt,
aki akkor távozott bennem,
de idegenül már magamnak is,
mindketten otthagytunk,-
engem.

*

(A forrás a linkre kattintva megtekinthető)

A szerzőről

Láng Judit

Láng Judit, - Libik György díj (2016) Radnóti díj (2018) Szécsi Magda díj (2018) író, újságíró, rádiós.
Írásaiban és tevékenységével kiáll a társadalmilag alávetettek mellett: a "Tiszta víz mozgalom" facebook - csoport vezetője. Írásai megjelentek a Népszavában, és annak irodalmi mellékletében a Szép szóban, a Litera.hu, a huppa.hu-n, az Irodalmi Centrifugában, a Demokrata.info-n, a PR. Heraldban, az Amerikai Népszavában, illetve más egyéb közéleti és irodalmi portálokon. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként meggyőződéses antifasiszta.