Az úgy kezdődött, tekintetes bíróság, hogy én Nagyváradon lementem a piacra juhtúróért, mert Magyarország rejtelmes okokból nem képes ezt az egyszerű élelmiszert megtermelni. Talán a turáni átok része lehet, vagy mifene. SZELE TAMÁS írása.
Ha már ott voltam, vettem egy rudacska szebeni szalámit is, olyan, mint a Pick, csak kevésbé zsíros, olyan 1500 forintba kerül – egy rúd. És hát elszemtelenedtem. Megkérdeztem a tejeskofa nénit:
– Tessék mondani, tudnék én itt a piacon igazi házi pálinkát venni?
– Azt én nem tudhatom, fiam, de a maga helyében a második sorban kérdezném meg a krumpliárust, akinél fehér krumpli van.
Tudni kell: a pálinka Romániában is jövedéki termék, tilos árulni. Megyek a krumplishoz.
– Jónapot kívánok (románul). Tessék mondani, nem tudja, hol kapok én itt valami jóféle házi pálinkát?
Mutat a szomszédjára, nem szól, csak mosolyog. Megyek a szomszédhoz:
– Jónapot kívánok, pálinkát keresnék, ha volna. (Szintén románul)
Néz a szemembe, úgy tarkóig, mélyanalízis zajlik, ki lehetek, mi lehetek…
– S ha volna, minek?
– Megyek ma Budapestre, az egész országban nincs emberi ital…
– Ei, fiule, az már más… ez jó lesz?
Kóstolom:
– Jó biza!
– No, csak vigyed, tíz lej a fél liter. Hanem mikor visszajössz, várlak, vidd a többit is!
*
forrás: Szele Tamás facebook-oldala