irodalmi közélet Kultúra

Ágens: A viszony

Ágens - fotó: Spilák Zsuzsa

Annak, akinek írom, tudni fogja, mi ez. Azt is, hogy az ember mindig valakinek ír, valakinek mutatni akarja magát, a szövegbe akarva-akaratlanul belekerülnek a személyes üzenetek. ÁGENS írása

Amikor először megláttalak és találkozott a tekintetünk kíváncsian bámultuk egymást. Időn túl bámultuk. A lehetőségeinket kihasználva kapaszkodtunk egymás tekintetébe, a nem lehet és a vágy kettős ígéretét kerestük.
Amikor mindkettőnk számára veszélyessé válhatott volna, finoman visszakoztál.

Nehéz ebből a sokféleségből elindulni, s az egyértelmű kezdetet felkutatni. Valójában elfelejtjük, szégyenkezés és pironkodás nélkül.

Megleplek, eléd állok. Egészen közel vagyok.

Védekezés és felkészülés nélkül tekintesz rám, kinyílsz és nincs időd óvatosan és távolról szemlélni engem, lebuktatod magad előttem, megszorítasz a szerelmeddel, belegabalyodok megint. Te hamar kivágod magad. Nem szoktam lezárni, csak ha zavarba hozol.

De már képtelen vagyok túlbeszélni rajtad, csak benned tudnék megszólalni. Áthelyeztük a kötést, az elkötelezettséget, a vonzódást az alkalmi örömbe. A véletlenbe. Soha nem döntöm el előre, hogy megnézlek-e, vagy csak elsétálok a bolt előtt, úgy teszek, mintha arra lenne dolgom és tényleg arra van. Ha nem vagy ott, dühödten járkálok és kereslek, nem kérdezek rá, lesem az ajtót, most jössz vissza, vásárolsz, eszel. Ha megjössz, eléd löknek, tudják, érted vagyok ott. Ha nem jössz, finom, elejtő szavakból kell megértenem, hogy épp beteg vagy, utazol vagy egyszerűen nem jöttél, mert történt valami velük, a nőkkel, kiket szeretsz. Nem egyszerre, sorjában szereted őket. Hűséggel és türelemmel, úgy kell szeretni, egy időben egyet. Egymás után.

Körülbelül egy éve az számít, mik leszünk, és hogyan leszünk azok. Volt, hogy te jöttél, vártalak, kimentem eléd, az én házam előtt álltál, oda beszéltük meg, mégis megleptél, felkészületlenül ért, de olyan széppé váltál aznap délelőttre, hogy nem tudtam megszólalni.

Beültettelek a munkaszobába, mert dolgozunk, így éljük túl a ragaszkodást. Megadjuk a másiknak, amit a legjobban szeretne, megúszni ezt az elkötelezettséget, és a nyilvános vallomást. Könyvet írunk, már kiszorultál belőle, csak segíteni akarsz.


Megrendülten rakosgattam egymásra a szavakat a halálról, jól összekentelek velük téged, nem haladtunk semmit, bár később megírtam neked. Nem a testben van, csak általa, átjön a bőrödön, belekerül a vérkeringésedbe, pírrá válik az arcodon, vörössé a nyakadon, helyet hagysz nekem, mert van helyem.


Pakoltál, nekem beszéltél, kérdeztél, folyton kérdezel, mert tudom a választ. Mindig tudom. 

Ügyes vagy, én is az vagyok. Kihúzom magam, a járásom és a tekintetem ahhoz igazítom, amit mondok, igazolom magam. Nem érek hozzád.

Vasárnap van, hajnal, aztán délelőtt. A hátamat süti a nap. Az ég változtatja a színét. Lehajtod a fejed, a hideg templomban hallgatod az ember tervét az isteniről. Az eltervezettet, hogy jó legyél. A szerelem nem tart egyben, megfeszít.

(ÁGENS)
Az író, rendező, alternatív színházi társulatvezetőnek ezt a novelláját közölte a Népszava – Szép szó melléklete, majd megjelent az Irodalmi Centrifuga honlapján (2009) és a Szépírók Társasága oldalán is.

*
Ágens honlapja a linkre kattintva megtekinthető

Ágens társulatának facebook-oldala

*

A szerzőről

Civil Rádió