Kultúra

Bárki bepillanthat Csoma szobájába?!

A Zanglai Palota évről évre Kőrösi Csoma Sándor emlékével fogadja a magyar önkénteseket. A 4000 méter magasan fekvő tibeti kis falu 16-17. századi kolostora adott otthont annak idején Kőrösi Csoma Sándornak, s most önkéntesek mentik meg a végső pusztulástól ezt a hazánk számára is fontos kegyhelyet. A 2008-ban indult kezdeményezés ötletgazdája Irimiás Balázs, a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumának elnöke, s egyben projektvezetője, aki a Civil Rádióban megosztotta velünk, hogyan juthatunk el mi is a mesés Zanglába.

Mielőtt azonban csomagolni kezdenénk, lássuk, hogyan is kezdtek Csoma szobájának rekonstruálásába. 2007-ben, az akkoriban Japánban élő Irimiás Balázs, későbbi feleségével úgy döntöttek, megvalósítják egyik dédelgetett álmukat. Felfedezik himalájai biciklitúrájukon Csoma nyomait, és eljutnak a zanglai erődbe. Megérkezve azonban nem várt állapotban találtak rá az ősi titkot rejtő épületre, “ (…) amit ott találunk, az romjaiban hever, és szinte már az összeomlás szintjén van”.  Így elhatározásuk, miszerint önkénteseket toboroznak, hogy együtt újítsák fel a romokat, mára megvalósult, s évente negyven-ötvenre tehető azon önkéntesek száma, kik részt vehetnek ebben a folyamatban.

A Zanglai Palota újjáépítése mellett egyre bővül a zanglai projekt, hiszen az ide érkező önkéntesek 2010-től, az indiai oktatás angol nyelvre való áttérése óta, önkéntes tanítói szerepet is betölthetnek az Alapítvány koordinálásával.

A legnagyobb probléma, mellyel a munkák során szembesültek, a régió éghajlati viszonyaiból adódik. A téli időszakban korlátozottak a fűtési lehetőségek, s emiatt szüneteltetik az oktatást. Az Alapítvány munkájának eredményeként egy passzívház rendszerű iskolaépülettel gazdagodott a térség: Az iskola elkészült “egyszerű helyi építőanyagokból, nagyon jól tájolva és vastag fallal hőszigetelve, illetve déli fala teljes egészében beüvegezve, – meséli Irimiás Balázs. „Egy kicsit úgy működik, mint egy üvegház. (…) a nap felmelegíti annyira, hogy a téli időszakban is alkalmassá válik oktatásra”.

A lehetőség bárki számára adott, aki szeretne részt venni ebben a munkában. A kérdés már csak az, hogy miként csatlakozhat az érdeklődő, s tölthet el akár három hónapot a Himalája varázsában? A fenntarthatósági elveket figyelembe vevő kulturális örökségvédelmi programra a Csoma Szobája Alapítvány honlapján keresztül lehet elektronikusan jelentkezni, 2016. február 8-ig.

S mit adhat mindez az önkénteseknek? Irimiás Balázs szerint “nagyon pozitívan hat rájuk ez a környezet, és sokan jönnek  haza feltöltődve energiával, egy kicsit megváltozva”.

További részletekért hallgasd meg műsorunkat, mely a Civil Rádió 117 perc műsorában hangzott el. Szabó András vendége Irimiás Balázs volt.

 

A szerzőről

Civil Rádió