Generációk

Krétakör: Akik hatással vannak a világra…

… a NAV figyelmét nem kerülik el. Márciusban lezárult a Krétakör 2015 januárja óta tartó NAV vizsgálata, s éppen fellélegezhettek volna, ünnepelve a nemzetközi díjátadó sikerét, amikor újabb vizsgálati felszólítást kaptak, most épp két évre visszanyúló ÁFA-vizsgálatra. A mizéria folytatódik. Hogy hogyan fogadták mindezt, arról Potyondi Linda, a Krétakör ügyvezetője beszélt.

A Krétakör társadalmi elköteleződést mutató tevékenysége nyolc éve rendületlen, erre figyeltek fel a European Cultural Foundation (ECF)  munkatársai is, akik az  Európában kiemelkedő elismerésnek számító Princess Margriet-díjjal jutalmazták a Krétakört. Erről november óta sokat olvashattunk, az azonban rejtély, miért foglalkoztatja a NAV-ot mostanában ennyire a most már csak háromfős munkatársi csapattal dolgozó Krétakör.

A Krétakör Szabadiskolája európai szintű elismerést kapott

A Krétakör felismerte, hogy az állampolgári tudatosság fejlesztése minél korábban kezdődik, annál hatásosabb. Céljuk, hogy a fiatalok érdemi segítséget kapjanak, hogy képessé váljanak közéleti problémákkal kapcsolatos véleményformálásra, ehhez pedig a saját kreatív eszköztárukat használják, s ismertetik meg a gyerekekkel.

„Mert közügyekkel foglalkozni valójában izgalmas és felszabadító kihívás”.

2013 óta működik a Krétakör Szabadiskolája. Ezalatt a három év alatt negyven iskolát és közel 100 gyereket sikerült bevonniuk. Vitafórumokat, street art akciókat, színházi előadásokat, sőt gerillakampányt is szerveztek a hajléktalanságról. Mindezért a társadalmi és szociális színházi tevékenységükért vehették át a holland hercegnő kitüntetését.

A kitüntetés öröme azonban nem teljes

„Reflektív társaság vagyunk, ezért felvállaljuk azt is, amikor tévedünk. Tévedtünk.
Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Award-ra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő ÁFA ellenőrzés vette kezdetét nálunk. Történt mindez az után, hogy alig egy hónapja megállapítás nélkül lezárták a több mint egy évig tartó és összesen 3 évnyi könyvelést vizsgáló eljárást. Lazíthattunk egy hónapot, szuper. A vizsgált időszak egyébként egybeesik az eddig vizsgálttal, sőt egy részét 2013-ban már leellenőrizték.
Kérünk mindenkit, hogy segítsen ennek a bejegyzésnek a megosztásával, hogy minél több emberhez eljusson az információ, hogy mire költi a multikat vizsgáló NAV Kiemelt Adózok Osztálya az adófizetők pénzét. De persze ennél is fontosabb, hogy miért” – tette közzé a Krétakör.

Potyondi Linda, a Krétakör ügyvezetője értetlenül fogadta a Nemzeti Adó – és Vámhivatal újabb vizsgálatának hírét. Míg a társadalmi elköteleződést mutató tevékenységük, társadalmi műhelyük hazánkban sosem került elismerésre, addig a működésük formai vizsgálatát nem mulasztják el ellenőrizni.

Hallgasd meg Potyondi Lindát, aki a Civil Rádió Reggeli című adásában beszélt a vizsgálat körülményeiről.

A szerzőről

Civil Rádió