Emberi jogok

Hát, nem mindegy?

Cigány vagyok. Konkrétan kiver a víz, minden faji alapú, kulturális, vagy akármilyen megkülönböztetéstől: elmondom miért.

Anyám, anyai ágán minden nő híres volt valamiről. A dédnagyanyám kalapot hordott és fütyülve járt, a nagyanyámat nem fogta a golyó, anyám meg nagyon tudott keresni. Markecolásért ült, mikor megszült a börtönben. Mesélte, szép gyerek voltam. A nagydarab smasszernő a pólyában hordozott egész nap a hóna alatt, és amikor eljött a szoptatás ideje, odaállt az asszonyok elé, kitartott a feje fölé és elordította magát: na kurvák, így kell gyereket csinálni! Kiadtak a börtönből apámnak, az meg beadott az intézetbe a négy bátyámmal együtt. Nem láttam őket hat éves koromig, akkor is csak azon a nyáron.

Apám tizennégy évesen szöktette meg anyámat, aki hat fiút és egy lányt szült neki. Az első gyerekük megfagyott pár hetesen, nem tudták fűteni a házat: szegénység volt. Tizenhat évesen meglett Péter, aztán két évenként jöttünk: Karcsi, Gábor, Zsolt, én, hét évvel később Bálint.

Anyám mesélte, a dédire azt mondták: boszorkány. Hogy kilencven évesen táncolt és tüzet ugrott. Hogy fog az átka. Hogy róla nevezett el. Fiatalon Várpalota mellett élt egy cigány kolóniában és híre ment, hogy éjszakánként férfiruhát, kalapot húz, úgy megy lopni. Hazafelé a temetőn keresztül zsebre dugott kézzel fütyörészve jött, na, oda nem mentek utána. Sok férje volt, eltartotta őket is, meg a lányait is. Úgy tudom, hét volt neki.

A dédi lányaiból csak a nagyi maradt életben. A németek rátörtek a Várpalota melletti cigánytelepre, a dédi férjét fejbe lőtték a házban mindenki szeme láttára. A többieket nem bántották, de tudták nincs ennek még vége. Felkerekedtek és elindultak amerre azt gondolták nincs háború.

Az egyik német katonatiszt beleszeretett anyám unokatestvérébe. A cigányok, csúszva-mászva esküdöztek a szentekre, hogy nem kurvul meg előttük a lány, csak legyen kedves a nácival.

A dédiék menekültek. Megszálltak valahol, ahonnan este elment lopni, hogy legyen mit enniük, de a németek elfogták az ott maradt lányait és visszavitték a telepre a többiekhez. Másnap száztizennyolc cigánnyal ásatták meg a sírjukat és mindenkit belelőttek. A német katonatisztet is. A levetett kabátokat és cipőket a Várpalotaiak a környékbeli fákra akasztgatták, így jelölték meg, kik nyugszanak a közös sírban.

A nagyi és anyám a golyózápor után a hullák alól másztak ki, felkapta anyámat és uccu, szaladt a közeli akácos erdőbe. Ők ketten menekültek meg a kolóniából, meg a dédi. Így terjed el nagyanyámról, hogy nem fogja a golyó, szerencsét hoz. Később, aki indult pénzt keresni előbb elment hozzá, hogy megérinthesse. A nagyi és a dédi így lett jómódú.

Nagyi mondta anyámnak: az én fejemhez tartott már német katona géppisztolyt, meg orosz is. A következményt tekintve, nem mindegy?

Nagyanyám hat lányt és egy fiút szült. Anyám volt a legidősebb, aztán Éva, Vilma, Kati, Gergő, Etus, és Bea, akitől a történeteket tudom. A nagyi is váltogatta a férjeit, a Gergő mástól van, de aztán visszavette az elsőt és úgy lett még két lány.

Kati fiatalon megszökött tőlük. Mesélték, hogy egy magyar család felkarolta. Kollégista lett, aztán orvos, az ottani szomszédoktól tudják. Soha többet nem látták, anyám mondta: fájt nekik, hogy otthagyta őket, később meg hogy neki volt esze, jól tette, annak ellenére, hogy zsigerből utálták a magyarokat. Alapelv: a gázsók nem vesznek bennünket semmibe, csak kihasználnak, ezért kell őket lehúzni.

Az intézeti bölcsődében hároméves koromig nem beszéltem de, amikor azt mondták a fejem felett, ha nem szólalok meg, nem mehetek oviba, elkezdtem folyamatosan mondani a magamét, így hát mehettem. Az ovi az utca másik oldalán volt, átsétáltunk, átadás, átvétel, én addig ácsorogtam a folyosón. Kis padok, mintás izével eltakart kis farekeszek a tornacuccoknak, friss festés, ételszag. Jön egy kék köpenyes kormos arcú ember. Hát, te mit csinálsz itt? Várom, hogy óvodás legyek. Hát, csak vigyázz, legyél jó kislány, különben elvisz az ördög. Nekem attól fogva a fűtő lett az ördög. Ezt leszámítva jó volt az ovi, szerettem.

’68 nyarán patronálni kezdett egy szocialista brigád a Nagymező utcai postáról. Minden hétvégén más család. Szombaton eljött valaki az oviba, elvitt a postára, mikor vége lett a műszaknak kérdezték egymást, ki visz haza, a Zsófinál voltam a legtöbbször, aztán már csak nála.

Zsófi nem régen ment férjhez, akkoriban húsz éves volt, engem nem látogattak, és nagyon szeretett volna gyereket. Már két éve próbálkoztak a Szabó Gabival, de nem jött össze. Örökbe fogadnának, mondta. A gyámhatóság megkereste a szüleimet, hogy lemondanak-e rólam. Nem mondtak le, így csak patronálhattak. Minden hétvégén náluk voltam, hét közben is sokszor.

A pesterzsébeti ház: veranda, konyha, két egymásba nyíló szoba és kész. Zsófi apja a külső szobában, ő meg a férjével a belsőben. A kert gyönyörű, tele virággal. Vándorköszörűsök és házalók rendszeresen meglopták Zsófi idős apját és másokat is, ezért a szomszédban lakó cigányokat mindenki utálta a környéken. Nem ők tették, nem számított: a cigány az cigány, mondta Zsófi.

Zsófi szülei apai ágon tanítók és református papok, meg püspökök visszavezethetően a középkorig. Erre büszke is volt, mindenhol az ősök képei lógtak a falakon. Édesanyja postáskisasszony.

Zsófi ikertestvére Ildi, orosz-német tanár az egyetemen, később phd, nyelvész, akkor az apjuk nővérénél lakott Janka néninél Zuglóban, mert ápolni kell és kicsi is a pesterzsébeti lakás. Zsigerből utálták a cigányokat, ezért engem is. A véremben van, mondták. Minden gyerekkori csíny, ennek a genetikai bizonyítéka volt számukra. Zsófi egy véleményen volt velük. Spártai szigorral moderálta a jellemem, azt mondta azért, mert jóembert akar faragni belőlem.

A gyámhatóság váratlanul kiadott a szüleimnek az első osztály után, nyári szünetre. Akkor Vizafogón laktak a cigánytelepen. Lovakat tartottak, azzal kereskedtek. Egyedül voltam lánygyerek a családban, segítenem kellett volna az anyámnak, mosni, főzni, pénzt keresni. Az apám kurvázott, nem volt otthon, de ha igen, hullára verte anyámat, és minket is. Engem lemagyarozott, vert, szégyellte magát miattam. Anyám nem védett meg, szerinte sem tartoztam közéjük. Azt mondta: légy olyan, mint mi. Visszaszöktem akkor az intézetbe. Azóta gazdag cigányok lettek, számítanak valakinek, azt mondják róluk, én számukra továbbra sem.

Ildi mára nyelvész professzor, nincs gyereke, egyedül él, igazi vénlány. Egész életében támogatta Zsófit, akinek a második házasságából két gyermeke született, Vivien és Márk. A lány német tanár, a fiú postás. Vivien Amerikában él, férje van, gyereke nincs, azt hiszem nem is lesz. Márk is nős, már van két kislánya. Vivien felügyeli a taníttatásukat. Ildi kijelentette nem sokkal Zsófi halála előtt, mikor találkoztunk nála a kórházban: egy cigány nem tartozhat közénk, nem lehet családtag. Sosem fogadtak el.

Anyám három éve halt meg, Zsófi az idén, júniusban. Büszkék voltak a származásukra, az őseikre mindketten. Anya cigány, Zsófi magyar. Az egyiknek katolikus, a másiknak  református pap mondta a szentbeszédet.

Nézem a sírjaikat, nincs bennem sem harag, sem gyűlölet, csak a nagyi mantrázik a fejemben szüntelen: a következményt tekintve, nem mindegy? Hát, nem mindegy?

Láng Judit

*
Szécsi Magda: TÉGED AZ ÉLET MEGLOPOTT
(Judit Láng születésnapjára)

… életed a küzdés
törött csigaházban
dideregnek álmaid
amik, ha megvalósulnak is
későn kapott
kislányillatú, sovány
kegyelmi állapot.
téged az élet meglopott, meglopott…
a kifosztottak között isten hozott.
söpörj le válladról
minden haldokló csillagot…
és élj végre:
földön állva, égre nézve…

*
infó Szécsi Magda író, grafikus, festőről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szécsi_Magda

******
A “Holokauszt és a családom” facebook-csoport írásaiból válogattak és felolvasó estet tartottak 2014. május 13-án a Centrál színházban. Rudolf Péter előadásában a “Hát nem mindegy?” című novella.

 

 

 

 

A szerzőről

Láng Judit

Láng Judit, - Libik György díj (2016) Radnóti díj (2018) Szécsi Magda díj (2018) író, újságíró, rádiós.
Írásaiban és tevékenységével kiáll a társadalmilag alávetettek mellett: a "Tiszta víz mozgalom" facebook - csoport vezetője. Írásai megjelentek a Népszavában, és annak irodalmi mellékletében a Szép szóban, a Litera.hu, a huppa.hu-n, az Irodalmi Centrifugában, a Demokrata.info-n, a PR. Heraldban, az Amerikai Népszavában, illetve más egyéb közéleti és irodalmi portálokon. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként meggyőződéses antifasiszta.

6 hozzászólás

  • Nagyon fontos témát dolgoz fel a cikk nagyon szép, emberi módon.

    • Szikár és mégis érzelemgazdag írás. Gratulálok!

  • Micsoda sors! Két anya: egy cigány és egy mély-magyar. Tehetséges író! Megérintett nagyon!

  • Erős írás, szóhoz sem jutok. Megosztottam a barátaim között. Megmutattam anyámnak is. Elsírta magát. Gondolkodik, hogy kivesz állami gondozásból egy cigány gyereket. Támogatom benne.

  • Sebestyén Rita Júlia lefordította a novellát és feltette egy olyan oldalra, ahol születési történeteket mesélnek el és az író származási helyét feltüntetik egy térképen:
    ‘I am a Gipsy. I literally get the creeps from all kinds of ethnical, cultural or any type of discrimination: I’ll tell you why.
    On my mother’s maternal side every woman was known for something. My great-grandmother wore a hat and whistled while she walked, my grandmother was bulletproof and my mother knew how to make a living. She was doing time for begging when she gave birth to me in prison.’ See the birth story of Judit Láng on the BIRTH map (and a link to her complete article in Hungarian):
    http://othernessproject.org/category/birth/birth-mapping/