Konok Péter író, történész szatírikus írása a borsodi kistelepülések mélyszegény lakosainak helyzetéről, amikor a negyven fokos hőségben elzárták előlük a közkutakat.
– Na táguljanak innen emberek, nincs itt semmi látnivaló! Hogy mit csinálunk ezzel a nagy csavarkulccsal? Elzárjuk a közlevegőt. Szűkítjük kicsit. Innentől percenként két levegővétel lesz, majd beosztjátok!
Láttuk ám, a pucér gyerekeitek itt lihegnek össze-vissza, kétpofára habzsolják a nemzet levegőjét. Elszívják a fényes szeleinket, oszt’ csak ott fityeg majd a székelyzászló a Parlamenten, olyan ernyedten, mint Kövér László bajusza a Nemzeti Körömpörkölhörpölő és Rovásnyilazás Bajnokság után.
Hogy szomjasak a gyerekek, mert elzártuk a vizet? Kell a nemzeti medencékbe. A levegőt sem lehet csak úgy elszívni a nemzeti focisták elől, azok bezzeg egész nap futkároznak. Az a munka, nem az árokásás, amit itt ti csináltok. Hogy ez közmunka? Akkor majd adunk érte arányosan közlevegőt. Simán meg lehet élni napi 15 literből.
Hogy Isten adta a levegőt? Ő most éppen Semjén Zsolttal szalonkázik. Hogy a természet? Tudjátok, mi az a természet nekünk?
Tőzegbánya, az a természet. Hogy melegetek van, így is majd megfulladtok? Nem, igazán melegetek majd akkor lesz, amikor megkapjátok a közfény- és közfűtés-számlákat a nyári kánikuláról.
(2013. augusztus)
