Emberi jogok

A kilakoltatás után…

A Város Mindenkié csoport felhívja a figyelmet a gyermekvédelmi intézmények jogsértő magatartására. A gyermekeket ugyanis, anyagi okokra, illetve lakáshelyzetre hivatkozva nem választhatnák el a családjuktól, azonban a gyakorlat gyökeresen mást mutat. Legutóbb, öt nappal a Danó család kilakoltatását követően emelték ki a három kiskorú gyermeket a családból, mindez pedig drasztikus következményekkel járt…

Az AVM legutóbb arról számolt be, hogy a Danó család 2016. június 7-ei kilakoltatását követően, nem sokkal azután, hogy beköltöztek a családok átmeneti otthona krízisszállására, gyermekeiket is elvesztették: a három kiskorú gyermek családból való kiemeléséről a VIII. Kerületi Hivatal Gyámhivatala döntött, hivatkozva a lakhatási körülmények megváltozására. Azóta a gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek, a család többi tagja (a szülők és a nagymama) pedig hajléktalanszállóra költözött, ugyanis a családok átmeneti szállásán a gyerekek kiemelését követően nem maradhattak. „Tehát bő egy hét leforgása alatt a család utcára került, gyermekeiket pedig elválasztották tőlük” – írja az AVM.

 A gyermekeket anyagi okokból, például a család lakáshelyzetére hivatkozva, nem emelhetné ki a gyámhivatal a családból. Ezt a 1997. évi XXI. gyermekvédelmi törvény és az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye is kifejezetten tiltja. Ennek ellenére egy 2014-es kutatás szerint egyre gyakoribb, hogy törvényellenes módon lakásgondokra vagy más anyagi problémákra hivatkozva hoz a hivatal döntést a gyerekek kiemeléséről – AVM.

A legnagyobb probléma – az AVM szerint –, hogy a gyermekvédelmi intézmények ahelyett, hogy segítenének a családoknak átvészelni a nehéz időszakot, a lakhatási nehézségek felmerülésekor a gyermekek családból való kiemelését látják egyedüli járható útnak, amely a családok szétesésével, és a probléma elhatalmasodásával jár. Mindezt nem csupán az AVM sérelmezi, hiszen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a European Roma Rights Centre is felszólalt ez ellen a törvénytelen gyakorlat ellen.

Az AVM állásfoglalása a következő:

Az államnak az lenne a feladata, hogy segítse a nehéz helyzetbe került családokat, akár adósságuk rendezésében, akár alternatív lakhatási lehetőség biztosításával. Ha a hivatal szerint kétséges, hogy a család megfelelően gondoskodik a gyermekeiről, akkor sem a kiemelést, a lehető legdrasztikusabb és a gyermekeket leginkább traumatizáló megoldást kellene alkalmaznia. Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon egy család bő egy hét alatt elveszítheti a lakását, gyermekeit, a szociális intézmények pedig ahelyett, hogy ezt a folyamatot megakadályoznák, azon dolgoznak, hogy a gyerekek állami gondozottakká, a szülők pedig hajléktalanná váljanak.

* A Város Mindenkié hajléktalan aktivisták és szövetségeseik csoportja, melynek célja a hajléktalan emberek jog- és érdekvédelme, valamint társadalmi változások elindítása a hajléktalanság felszámolása érdekében. További információ: www.avarosmindenkie.blog.hu

Forrás: AVM sajtóközlemény

A szerzőről

Civil Rádió