BOJÁR IVÁN ANDRÁS MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ KIÁLLÍTÁS – MEGNYITÓ BESZÉDE
Szolnoki Csanya Zsolt képei
indulatokból keletkező gesztusokból építkeznek. Először az első határozott mozdulatból, majd a következőkből, amelyek ráépülnek, kiegészítik, felülírják, alátámasztják vagy épp megsemmisítik a kiindulót. A felhevülő munka egy adott pontján a spontán strukturálódó felületre vendéganyagok kívánkoznak: Csanya durva lenvásznakat, rozsdás fémforgácsot, hirdetőoszlopról tépett plakátot von a felületre, majd azokra újra ráír, ráéget, ráfest: így építkezik a kép, mígnem összeáll egyetlen pulzáló textúrává, – lüktet, mint egy felülnézetből figyelt reggeli város a forgalmával, egetfestő kéményeivel.
Szolnoki Csanya Zsolt alkotása
De ez az építkezés roncsolás is egyben. Ami itt szerkezetté rendeződik, csupa sérülés, töredezés, hiánytól személyiséget nyert anyag, elbicsakló mozdulat, fájdalom-emlék, megértési vágy és kísérlet. A végül kimerevedő kép, hiába építkezett fizikailag, legtöbbször mégiscsak egy sérülés nyomát, emlékét őrzi.
Hét éve már, hogy a költő Szolnoki Csanya Zsolt festeni kezdett
passzióból, a maga örömére. Kevés próbálkozás után vált világossá számára, hogy neki arra a keresési, világértelmezési és világleírási módra, ami ezzel az indulati feszültségét közvetlen módon megjelenítő műformával a festészettel tárgyiasulhat, elementáris szüksége van. És köze van hozzá. Akkor is, ha addig nem tanulta ezt. Úgy vette az ecsetet a kezébe, mint más, zenei képzetség nélküli civil a klarinétot vagy zongorát: elfogulatlan szabadsággal.
Tanítanivaló és követendő ez a szabadság, ez az önmaga felé megengedő elegancia, ami széles teret nyitott számára az alkotáshoz.
Vissza a szegénységesztétika hamis/igaz kategóriájához.
Szolnoki Csanya Zsolt alkotása
Szolnoki Csanya festészete
nem szalonok kifinomult művészeti vitakultúrájában született, hanem a periférián. Nem arisztokratikusan zárt közegben, ahol a mester von be tanítványt a titkos tanokba, nem ott, ahol elkülönülő attitűdök köré rendezett művészcsoportok feleselnek egymás állításaira. Kultúrszociológiai értelemben tehát Csanya önálló, elszigetelt közegben kezdett. Indulati bázisa, élményanyaga, hozzáállása belőle, csak belőle fakadt. Ugyanakkor az anyaghasználata, vagy a képek valóságából kitörő installációk látványüzenete, a sérült, roncsolt, elkoszlott tárgyak festőiségével dolgozik. S ennek a piktoreszk viselkedésnek már a hagyományi háttere is, Francisco Goyától máig, jelentős. Csanya képeinek építkező rétegei: sérüléses hám telepszik sérüléses hámra, fájdalompikkelyek pöndörödnek a felszín síkja fölé, válnak el finom szálakon a felülettől. Ettől keletkezik a képek elevensége, lélegzése. Ugyanakkor itt semmi nem sima, nem legömbölyített, lesorjázott, nem sugallja a véglegesség, a befejezettség érzetét. Mintha az elkészült képek még magukban dolgoznának tovább, ahogy Csernobil kohója a betonszarkofág alatt. Csanya indulatai nem megnyugszanak és megdermednek az ecsetvonásokban, hanem éberen pörögnek tovább.
Arra jöttem rá, hogy a Csanyából kitörő mondanivaló léptéke nagyobb, mint sokszor képeinek felülete. Több teret kíván, akár egy kiáltás, amely messzi visszhangra vár. Csanya is szép nagy ember, a képei is nagyok, nem suttognak, ordítanak inkább. És nem kedvesen kiált egyik sem, mint egy kirándulás távolbasodródott útitársa, aki zsebkendőt lengetve jelez, hanem ordít. Nincs bántó benne mégsem, de fájdalmas és figyelmeztető. Figyelmet ébresztő.
A képek anyaghasználata, gesztusvilága,
közvetlen és asszociációkat ébresztő hangulatai hívták elő belőlem a szegénységesztétika fogalmát. Ám ezalatt én nemcsak ezt a festészetet értem, de mondjuk Brassai Párizs falaira karcolt, vésett anonim jeleinek fényképeit, Basquiat graffiti kép világát, mindazt, ami a plebejus életből ragyog fel, bontja ki virágait. Noha Csanya Anselm Kiefer festészetét csodálja, tekinti irányadónak, én abban az ő tartalékaihoz képest sokkal inkább egy túlfinomult szalonkultúrát érzékelek, Csanya rozsdáinak valósága helyett ott igencsak választékos, színskáláról választott rozsdavilág érvényesül. Mint ahogy mondjuk a Pink Floyd használ zajokat, zörejeket pontosan, kimódoltan illesztve nagyívű kompozíciókba, ám Csanya festészete inkább nyers indusztriál zene, sámándobverés olajoshordók fenekén. Nem szembeállításképpen utalok ezekre: jó ez is – az is, csak jelezni kívántam, hogy Szolnoki Csanya festészetének hitelességéhez nem fér semmi kétség. Alkotói őszintesége átütő.
Ez a kiállítás egy állomás. Fontos állomás. Hét év. Ezidő alatt lecserélődik a test teljes sejtállománya. Változunk, új korszakba lépünk. Az összegző kiállítás tanulságai mindenekelőtt a művészt gazdagítják.
Minket az élmény, az öröm és a megerősítő nyugalom, amikor hiteles művész markáns és őszinte művészetével találkozhatunk.
Szolnoki Csanya Zsolt
