Zöld

Év Fája – a nevezés elindult!

A bátaszéki molyhos tölgy után most újra esélyünk van bekerülni az Európai Év Fája verseny élmezőnyébe. Június 10-ig ismét lehet nevezni az Év Fája hazai versenyre – az innen továbbjutó fa képviseli hazánkat európai szinten. Tudtátok, hogy a hazai koordináló szervezet az Ökotárs Alapítvány?

Az utóbbi években a Norvég Civil Támogatási Alap nevével összeforrt alapítvány 2010 óta rendezi meg hazánkban az Év Fája versenyt, amely 2002-ben, cseh kezdeményezésre indult, az Ökotárs társszervezetének, a Nadace Partnerství munkája nyomán. Bár a hazai közgondolkodásban az Ökotárs szerepe jócskán kibővült, azonban kezdetben a környezetvédő mozgalmak, programok, kampányok támogatását segítették. Ehhez kapcsolódik az Év Fája verseny szervezése is, amelynek elsődleges célja a környezetünkben élő fákra, a természetre való figyelemfelhívás: hogy milyen fontos szerepet is töltenek be mindennapjainkban. Erről hajlamosak vagyunk időnként megfeledkezni, pedig nemcsak szépségük, de funkciójuk szerint is óvnunk kell őket.

Hogyan lehet nevezni?

A versenybe a fa vagy facsoport történetével és képeivel lehet nevezni, az evfaja.okotars.hu oldalon keresztül. Bárki nevezhet akár egy egyedi fát, akár egy meghatározott fasort vagy facsoportot – családok, iskolai osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy munkahelyi közösségek is. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez is jelzi, hogy a fa valóban egy közösség támogatását élvezi.

A nevezett fák illetve facsoportok közül a zsűri 12-15 döntőst választ, s ezután szokás szerint a közönség szavazza majd meg, hogy melyik nyerje el közülük az Év Fája címet. Nevezni május 10-től június 10-ig lehet az evfaja.okotars.hu-n keresztül, és ugyanitt zajlik majd a közönségszavazás is az ősz folyamán. A nyertes fa egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amit díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek. Az Év Fája címet egy fa csak egyszer kaphatja meg, de a versenyben a korábban már jelölt fák is részt vehetnek.

A verseny külön kategóriája a “Hős Fa”: erre a címre olyan fák vagy facsoportok jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelyek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnénk – legalább jelképesen – elismerni azok áldozatos munkáját, akik kiállnak a fák megmentése érdekében. A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.

A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején megrendezett európai vetélkedőben is, amelyen az Európai Év Fája címet nyerheti el. A korábbi években három alkalommal nyerte magyar fa a versenyt, legutóbb 2016-ban, az azóta országszerte ismertté vált bátaszéki molyhos tölgy.

Forrás: sajtóközlemény

Hallgasd meg a 117 perc műsorában elhangzott beszélgetést, amelyben Hajós Vera, az Ökotárs Alapítvány munkatársával, Oravecz Ágnessel beszélgetett az Év Fája díjról.

 

 

A szerzőről

Civil Rádió