Kultúra

Aradi Tibor – humorista, rádiós műsorvezető, a Hét embere

Eredeti szakmáját tekintve felszolgáló. Felszolgálóként többek között a Margitszigeti Thermal Szállóban és a Ramada Caravelle Hotel Frankfurtban dolgozott.
1992-ben Orbán Sándor humorista indította útjára.
1994-től a Szeszélyes évszakokban szerepelt.
1995-1996 között a Juventus Rádió reggeli műsorában volt műsorvezető. Orbán Sándorral az első olyan reggeli műsor vezeti, amely a humorra épít.
1995-ben a Humorista Kerestetik verseny második díját nyerte meg.
1998-2000 között a MyCream (Májkrém) popparódia zenekar tagja, ahol 2 lemeze jelent meg, melyből az egyik aranylemez.
2002 óta a Mikroszkóp Színpad tagja
2008 óta a Rádiókabaré valamennyi műsorában szerepel. 2010-ben a Magyar Rádió (nagy hagyománynak örvendő) Bonbon díjjal tüntette ki a Rádiókabaréban nyújtott munkájáért.

Stand up komikusként látható a Comedy Central csatornán és a Showder Klub műsorában Varga Ferenc Józseffel az oldalán.
2013-ban az Aradi Kamaraszínház felkérte, hogy játssza el Jevgenyij Griskovec: Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát című monodrámáját.
2015-ben a Rádiókabaréban nyújtott munkássága elismeréseként elnyerte a Karinthy-gyűrűt.
2010 óta a Stand Up Brigád humortársulat tagja.

A Stand Up Brigád ( Humortársulat) független humoristákból létrejött stand-up comedy társulat, mely fő céljának a pesti kabaré több mint 100 éves hagyományainak ápolását, a stand-up comedy fiatal tehetségeinek pályára segítését és szakmai támogatását tartja. Fellépőik között megtalálhatóak többek között a Showder Klub, a Comedy Central és a Magyar Rádió Rádiókabaréjának ismert előadói, a Magyar Rádió Humorfesztivál nyertes humoristái, valamint fiatal, feltörekvő előadók.

A héten elhangzott összes interjú meghallgatható itt:

A szerzőről

Civil Rádió