Tompa Mihály élő gömöri emlékezete: Tőzsér Árpád

Tompa Mihály máig sem foglalhatta el a költészetét megillető helyet az irodalomtörténetünkben.  A maga korában és még sokáig azután is úgy tekintettek rá, mint a nagy triász harmadik tagjára Petőfi és Arany mellett. Idén emlékezünk halálának 150. évfordulójára. 2017-ben pedig Tompa születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. Elég nagy csendben. Ezt a csendet szerettük volna megbolygatni ezzel a beszélgetéssel is. Tőzsér Árpád, Kossuth -és József Attila – díjas szlovákiai magyar íróval, költővel, irodalomtörténésszel nemcsak Tompát idézzük meg, hanem megpróbáljuk a helyét behatárolni a magyar irodalomban, és Gömör-megye, azaz Gömörország (A mai Szlovákia határmenti területe) hogy- és mibenlétét sem hagyhatjuk szó nélkül. Így aztán elindultunk mi is, (Görög Mása és Krausz Tivadar) hogy felfedezzük újra a magunk és mindannyiunk számára Tompa Mihályt, ezt a különleges embert, aki minden irodalomtankönyv dacára sem három verses költő, hanem egy izgalmas, sokrétű poéta, lelkész és esendő ember. Arany János és Petőfi barátja: szellemi kortársa.

 Görög Mása: 200 évvel ezelőtt szeptember 28-án született Tompa Mihály. Sokan ünneplik ezt az évfordulót, de hát azért jóval kevesebben, mint az ugyanebben az évben született Arany Jánosét. És talán pontosan emiatt, hogy olyan kortársai voltak, mint Arany és Petőfi, róla sokkal kevesebbet tudunk, mint két másik pályatársáról. Ön is Gömörből származik, ahogy Tompa Mihály. Vagyis úgy nőtt fel Rimaszombatban, hogy folyamatosan szembesült Tompa jelenlétével. Ez egy élő jelenlét volt, vagy pedig igazából csak egy tankönyvi elem?  

Tőzsér Árpád: Azt kell mondanom, hogy is-is. Számomra abban az időben, amikor rimaszombati diák voltam, mindenképpen sokkal élőbb volt Tompa Mihály jelenléte, mint később. Azt mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy a verseimre, életművemre nem igen hatott Tompa, se így, se úgy. Egyébként, ami a költő Gömörországi utóéletét illeti, hát az fölöttébb érdekesen alakult. A Tompa-versekben szereplő rengeteg regionális, lokális elemre gondolok. Ugyanis azt hihetnénk, hogy a népregéi, mondái, virágregéi a Palóc-vidéken általánosan ismertek, de nem így van. Például Rimaszombatban, Tompa szülővárosában, évente megrendezik a „Tompa Mihály versmondó napokat”, de arra nem emlékszem, hogy ott Tompa regéi és mondái közül valamelyik elhangzott volna.

Görög Mása: Ennek mi lehet az oka?

Tőzsér Árpád: Hát, azt hiszem, el kell ismernünk, hogy az úgymond „virágbeszédek”, a rege- és mondavilág-közelítések fölött eljárt az idő. Múzeumszaguk van. És talán ezt érzi a közönség is. Ha szavalják a költőt, akkor elsősorban, – és meg kell mondanom, hogy joggal – , „A madár fiaihoz” és a „Gólyához” című verseit szavalják. Paradox módon jóval ritkábban mondják el, mondjuk a „Pusztán” című versét, pedig a költőt, egyebek mellett, éppen a „Pusztán” komor, reménytelen víziójáért állították az 1848-as Szabadságharc bukása után haditörvényszék elé Kassán. Rengeteg anekdotaszerű történet kering viszont a költő személyiségéről, leginkább nagy testi erejéről és lobbanékony természetéről, főleg lelkészi működése helyén, a szintén gömöri Hanván.

Görög Mása: Tompa híresen szép nagydarab ember volt, és sokat lehetett hallani, hogy viselkedése nem volt lelkészhez méltó egyes kortársak szerint.

Tőzsér Árpád: Ez így van. Gyakran emlegetik Hanván, hogy hogyan emelte feje fölé, és ejtette le a földre lusta és engedetlen kocsisát mondván: „Nem ütlek meg Péter, üsd meg te magadat!” Hát, ezt a robosztus testi erőt van talán hivatva kifejezni a költő Rimaszombati szobra is, mely Petőfi szobrának közvetlenül közelében áll. Az alkotók, Holló Barnabás és Izsó Miklós feltehetően nem így tervezték ugyan, de a két szobor egymás mellett mégis csak azt sugallja, hogy a cingár és alacsony Petőfivel összevetve Tompa óriás volt. Költői tehetséget tekintve persze nem egészen így áll a dolog.

Görög Mása: Milyen volt a viszony Arany, Petőfi és Tompa között? Mert az is elhíresült, hogy Petőfi sértődötten elment egy látogatása alkalmával, nem várva meg Tompát, mert az nem fogadta őt azonnal.

Tőzsér Árpád: Petőfi és Tompa viszonya ellentmondásos volt, hogy enyhén fogalmazzak. Tompának Petőfiről például az volt a véleménye, hogy komisz ember, de nagyon nagy költő. Gömörben, ahol Tompa papként szolgált, a mai napig is emlegetik, hogy milyen hangosan, az utcán is hallhatóan vitatkozott a két költő, amikor Tompa, Petőfit vendégül látta magánál. Tompát ugyanis egyáltalán nem akadályozta meg a vélemény-nyilvánításban Petőfi tehetsége. „A cipruslombok Etelka sírjáról” című versciklusáról például kerek-perec kijelentette, hogy magamutogatás. Nem Etelkáról szól ugyanis, hanem magáról Petőfiről. Ezért nevezi aztán Petőfi Tompát az úti jegyzeteiben „hepciáskodó komisz páternek”. És lehetne folytatni még a sort. Később aztán eléggé elmérgesedett kettejük viszonya. Elnézést a kifejezésért, csak idézem Petőfit, aki egyenesen „szar embernek” nevezte Tompát.

Görög Mása: Önnek több élménye is kapcsolódik a Tompa-szoborhoz?

Tőzsér Árpád: Amikor az 1950-1951-es tanévben kisdiákként én is rimaszombati lakos voltam, még volt szerencsém látni Tompa Mihály szülőházát, egy düledező, régi parasztházat. Akkor a költő szobra még nem állt a mai helyén, a város közepén, hanem a város múzeumának a folyosóján porosodott. A jó emlékű Holéczy Miklós igazgatónk és történelemtanárunk viszont egyben a múzeum igazgatója is volt, és így a szobrot mi diákok bármikor meglátogathattuk. Leporolhattuk, virágot tettünk rá. Tegyük azt hozzá, hogy az 1902-ben felállított szobrot egyébként a bevonuló cseh légionáriusok már 1919-ben le akarták dönteni. De az akkor éppen frissen kinevezett főispán Janko Jesenský, közbe legyen mondva, maga is író, kijelentette, hogy amíg ő a gömöri főispán, addig a megye területén nem lesz szobor-döntögetés. Így mentette meg Tompa szobrát.

Görög Mása: Ez egy nagyon szép gesztus.

Tőzsér Árpád: Igen. De, ami nem sikerült 1919-ben a cseheknek, azt sikerült 1946-ban a szlovák nacionalistáknak. Akkor került aztán a szobor a múzeumba. Az 1968-as szabadabb időkben aztán újra felállították a sok megpróbáltatást kiálló Tompát, de nem az eredeti helyén, a város egyik főterén, hanem a Városligetben. Egy újabb liberális forradalom kellett hozzá, hogy az egykori Tompa térből újra Tompa tér legyen, és a költő szobra elfoglalhassa eredeti helyét a mai Tompa tér közepén.
S hadd mondjak valami egészen személyeset is Tompa és Petőfi szobráról. 2004-ben, mikor Tompa szobra mellé odakerült Petőfi szobra is, nekem jutott a megtiszteltetés, hogy Karol Vlahovsky szlovák műfordító társaságában avathattam fel a műalkotást. Utána rövid beszédet tartottam, és a városi múzeum közelségétől megihletve azzal a javaslattal álltam elő, hogy legyen a Tompa térből muzeon, azaz a múzsák szent helye, a művészetek ligete, egyszóval szoborpark. S hogy ne álljunk meg a szoborállítással Tompa és Petőfi szobránál, hanem folytassuk a város és Gömörország újabb és újabb jeles művészeinek a szobraival. Talán az én egykori javaslatom fogant meg, de tény, hogy jelenleg a város illetékesei éppen arról vitatkoznak, hogy Arany János szobra odakerülhet-e a két költőóriás mellé, mint az egykori triumvirátus egyik tagja. A Matica Slovenská helyi szervezete, azaz a szlovák nemzetiek természetesen ellenzik a tervet, de reménykedjünk, hogy a józan ész és az irodalom szeretete győzni fog!

Görög Mása: Ön hogy látja, az hogy Tompa Mihály Gömörhöz nagyon kötődött és Gömör volt a fő élettere, az mennyire jelenik meg a műveiben?

Tőzsér Árpád: Tompa műveiben nagyon jelentősek a helyszínek, az a bizonyos lokális tudat, ami az irodalmi hitelesség növelésének rég bevált eszköze. Hogy csak egyet említsek, a közeli Murányról, Gömör jeles váráról, annak idején többen is verset írtak. Köztük Petőfi is, Tompa is. Amikor a két költő együtt kirándult Murány várához – ez Petőfi úti jegyzeteiben olvasható –, Tompa Mihály a vár tövében elaludt. Petőfi ezért aztán jól lehordta Tompát, hogy ilyen jeles helyen hogyan lehet elaludni!? Tehát lényeg az, hogy számos helyen, például a regéiben, az első verskötetében – melynek a címe „Népregék és mondák” –, kivétel nélkül az egykori Gömör vármegye területéhez, ahogy mi gömöriek szoktuk nevezni, Gömörország területéhez kötődnek.
De ha már ennél a lokál-fogalomnál tartunk, akkor hadd jegyezzek meg egy irodalomtörténeti érdekességet! Tompa kapcsán ugyanis Gömör egy másik fontos vonzatáról is lehet beszélni.
1940-ben íródott Hamvas Béla „Öt géniusz” című esszéje, amelyben a szerző a föld népességének műveltségét, szellemiségét nyolc körre, úgynevezett „géniuszokra” osztja föl. Ebben azt állítja, hogy a magyar szellem a nyolcból öttel közvetlenül érintkezik. Nem akarom az egyes „géniuszok” ismertetésével túl hosszúra nyújtani a mondandómat, csak annak az északi „géniusznak” az ismérvére szorítkozom, amelyhez Hamvas a történelmi Magyarország északi megyéit, tehát az egykori Felvidéket sorolja. Ezt az „Északot” Hamvas szerint az jellemzi, hogy „középponttalan”. Dél középpontja – mondja Hamvas –, Athén és Róma, Nyugaté Párizs, Keleté Bizánc, de Északnak nincs centruma. Nem fordul semmilyen irányba, illetve befelé és kifelé fordul: magába és a természetbe is. Önálló műveltsége és civilizációja nincs, de önmaga és a természet a civilizációnál erősebb élményt jelent számára. No és itt jön a csattanó, hogy a „magyar-észak” legjelentősebb költője, legalábbis Hamvas úgy látja, Tompa Mihály.

Görög Mása: Ez nagyon izgalmas!

Tőzsér Árpád: Engem ez nagyon meglepett. És azt kell mondanom, hogy nem éppen kellemesen, mert Tompa Mihálynak, hogy úgy mondjam, szerintem nincs metafizikai mélysége. Úgyhogy ha már arról beszélünk, hogy ki az, aki ennek a bizonyos „északi géniusznak” a reprezentánsa lehet a magyar irodalomban, akkor nekem – Hamvastól eltérően – az a véleményem, hogy sokkal inkább az a Balassi Bálint, aki már jóval Tompa előtt kezdte beépíteni azt a bizonyos beépítetlen területet, amelyről Hamvas az „északi géniusszal” kapcsolatban beszél. És később sem Tompát említeném az építkezők közül, hanem sokkal inkább mondjuk Madách Imrét, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát és Márai Sándort. Nagyon remélem, hogy ez az építkezés folytatódik ma is, és hát igen: akár mivelünk is.

Görög Mása: Mi volt az, ami miatt Hamvas Béla így kiemelte Tompát? Mi az, amit meglátott benne? Netán ez az ő szubjektív értékítélete?

Tőzsér Árpád: Azt hiszem, nem véletlenül sorolták Tompát is az úgynevezett triumvirátusba, tehát Petőfi és Arany mellé. A népiség kapcsolta őket össze elsősorban. Tehát mindenekelőtt a népet próbálták, ahogy Petőfi megfogalmazta, a költészetben uralkodóvá tenni, és hogy aztán – megint csak Petőfi szavaival élve –, uralkodhasson a politikában is. És ez a népi kötődés Tompában nagyon eleven volt és a költészetében gyümölcsöző. A saját bőrén érezte, a nép sorsát, szegénységét és 1848-as Szabadságharc bukása után, a népnek az újbóli kétszeres elnyomatását, nemzeti és társadalmi nyomorát.  Nem csak érezte, hanem – főleg az említett három – ezt a kétszeres nyomort meg is írta. Olyan allegóriákat teremtett ezekkel a versekkel az utókor számára, amelyek nélkül szinte el sem tudjuk képzelni az 1848-1849-es idők utáni, mondjuk a „Bach-korszak”-ról való hétköznapi és költői beszédünket.

Görög Mása: Beszéltünk Tompa gömöri kötődéséről. Önt mennyire határozza meg a gömöri miliő?  Nekem az a tapasztalatom, hogy azok számára, akik gömörinek vallják magukat, nagyon fontos az, hogy ők konkrétan erről a tájegységről valók, még akkor is, ha a műveikben ez nem jelenik is meg egyenes vonalúan.  Másrészt Magyarországon szinte el is felejtettük, hogy volt Gömör-vármegye és hogy Gömör egy külön tájegység.

Tőzsér Árpád: Kezdjük először a külön tájegység-jelleggel. Nem lehet véletlen, hogy beszélünk Gömörországról, de nem beszélhetünk például Nógrádországról vagy Hevesországról. Csak néhány megyéhez tehetjük oda, és tesszük is oda az „ország” megszólító jelzőt. Mondjuk, létezik Somogyország, ahogy Gömörország is. Ez mindenképpen jelzi a különállását, a külön tájegység-jellegét az egykori Gömör-Kishont vármegyének. És Vlagyimír Mináč szlovák író és esszéista írja pontosan abban az eléggé hírhedt, a magyarok által is ismert történelmi esszéjében, – amit véletlenül éppen én fordítottam annak idején magyarra „Parázsfúvás” címmel –, hogy a történelmi Gömör-vármegye kicsiben az egész történelmi Magyarország. Északon szlovákok lakják, délen magyarok; északon hegyes, délen vannak síkvidékek is; északon ipari jellegű a táj, délen inkább mezőgazdasági. Tehát teljesen a régi történelmi Magyarországot formázza. Úgyhogy ez a Gömör, talán éppen e különállásánál fogva párját ritkítóan megőrizte, konzerválta a magyar folklórt, a magyar népköltészetet, egészen eredeti formákat őrzött meg a meseirodalmunkat, a költészetünket, a népköltészetet illetően is. Talán ez a sajátos népköltészeti, folklór-indítás magyarázza, hogy az onnan származó költők úgy vannak a maguk Gömörországában, hogy nem tudják feledni. Egyszerűen, aki Gömörországból származik, az nem tudja elfelejteni. Mi annak idején, amikor az ’50-es évek közepén, második felében az irodalomban jelenteni kezdtünk valamit, egyenesen úgy teremtettük meg a magunk Gömörországát, mint egy irodalmi rezervátumot. Úgyhogy akkoriban Gömör és Gömörország egyet jelentett az irodalommal. Az egykori szlovák, úgynevezett szlovákiai-magyar irodalom jó kétharmadát gömöri származású írók alkották. Amíg ugyanis a határok légmentesen le voltak zárva, és Budapest és Pozsony között szinte semmilyen szellemi közlekedés nem volt lehetséges, addig létezett a szlovákiai-magyar irodalom. Mert a szlovákiai-magyar írók, a szlovákiai magyar társadalom, hogy úgy mondjam, önellátásra volt kényszerítve irodalom szempontjából és szellemi élet szempontjából is. Úgyhogy Gömör valóban az újabb, főleg szlovákiai-magyar irodalomban nagyon sokat jelent nem csak, mint helyszín, hanem mint olyan tájegység is, amelynek egyetemesebb jelentése is lehetséges. S akkor itt most megint vissza kell térnem Hamvas Bélához és az „északi géniusz” fogalomhoz. Hogyha ez az „északi géniusz” megtelik jelentéssel, és nagyon remélem, hogy megtelik, majd eljön az az idő, amikor a magyar irodalom egyetemében nem csak Erdélynek lesz mítosza, mint ahogy ebben a pillanatban ez sajnos így van, hanem ennek az „északi géniusz”-nak is, azaz lesz felvidéki magyar irodalomnak is.

Görög Mása: Térjünk egy kicsit vissza Tompához. Mi az ő szerepe ebben a gömöri hagyományban?

Tőzsér Árpád: Tompa a halála előtt meghagyta, hogy ötven évvel halála után bontsák fel a sírját, és akkor nyilvánosságra kerülhet az úgynevezett „Fekete füzete”, mely a Hanva környéki regéit tartalmazta. A költő nem akarta még az életében közönség elé tárni a jegyzeteit, hogy az akkor még élő és név szerint emlegetett személyek ne sértődjenek meg az általa papírra vetetteken. Na, ez a feltárás meg is történt ötven évvel a halála után. Majd lett egy második sírbontás is 1968-ban. Annyira élt a népi emlékezetben a fáma, hogy még bizonyos kéziratok maradtak a sírban, hogy azokat mindenképpen napvilágra akarták hozni, de valóban nem találtak semmit meg. Annyiban volt talán értelme, hogy mind a két alkalommal ezrek voltak jelen, és a sírbontás egyben Tompa emlékünnepség is volt. Sokan újra elolvashatták akkor is a Tompa-sírkövön lévő Arany-verssort is, amelyik körülbelül így szól, hogy „Lágyan öleld hű dalnokodat, s ti szeretti virágok. Üljetek ágya köré, mondani méla regét. ” Szép időmértékes sor. Így a jelenlévők tudomást szerezhettek arról is, hogy milyen nagy volt a barátság a triumvirátus három tagja között. Mert bár Petőfi és Tompa között volt éppen elég nézeteltérés is, addig Arany és Tompa között ilyen nézeteltérések nem voltak. Igaz barátság élt köztük. Ezt jelzi az is, hogy ő írta meg barátja sírversét.

Görög Mása: Mi az, ami Tompa költészetéből számunkra a legmaradandóbb, legfontosabb?

Tőzsér Árpád: Fogas kérdés. Saját használatra talán úgy fogalmaznám át a kérdést, hogy mi számít Tompa verseiből a legerősebben ma is. És most csak magamról beszélek, mikor azt mondom, hogy talán a költő „halál- és betegség versei. Azt hiszem, Tompa megjelenéséig annyiszor, annyi viszonylatban, jelzős szerkezetben még senki nem írta le azokat a szavakat, hogy „halál” és „betegség”, mint éppen ő. Sajnos megvolt rá az oka. Életében sok testi nyavalyával küzdött, de úgy vélem, hogy valamennyi közül a legsúlyosabb depressziós neuraszténiája volt. S ha ennek verseiben lélektani mélységet is tudott volna adni, messze megelőzhette volna a korát, mert Freud és József Attila Tompától időben nagyon messze vannak. Azonban Tompa sajnos ennek a fogalomkörnek is meglehetősen a felületén maradt. Annyit viszont nem tagadhatunk el tőle, hogy a pesszimizmusát, hangulatait számtalan helyzetben, számtalan emberbe és főleg számtalan természeti képbe tudta nagy kifejezőerővel belevetíteni. Emellett természetesen élnek tovább ismert hazafias allegóriái is, annyira, hogy a „mint oldott kéve széthull nemzetünk”, „száraz ágon hallgató ajakkal meddig ültök csüggedt madarak”, „fiaim, csak énekeljetek”, „szívet cseréljen az, aki hazát cserél” és folytathatnám a sort, szinte napi kommunikációnk szerves részei lettek. Az biztos, hogy Tompa-képünkre is ráférne a revízió, és ezt megtéve lehet, hogy egészen máshová kerülnének a súlypontok.

Görög Mása: Reméljük, hogy most a 200. évforduló kapcsán azért sokan újra leveszik Tompa Mihály verseit a polcról, és beleolvasnak más versekbe is, mint amik benne vannak az iskolai tankönyvekben, és felfedeznek azért új értékeket is a Tompa életműben.

*

Az interjú képes, lapozgatós formában megtekinthető a linkre kattintva