Hogyan kelnek életre a tanya elhagyott szerszámai egy bábjáték során? Megtudhatjuk Tóth Krisztina legújabb mesekönyvéből, amelyet saját gyermekének örökbefogadás-története ihletett. A lány, ki nem beszélt című könyv elnyerte 2015 legjobb mesekönyve díját. A Civil Rádió Reggeli műsorában Vicsek Ferenc Tóth Krisztinával beszélgetett.
Mezőkövesdi családi mesejátékból született 2015 legjobb mesekönyve, árulta el rádiónkban Tóth Krisztina meseíró. Örökbefogadott gyermeke érkezésekor a család ugyanis egy mesével készült, amelyet mezőkövesdi tanyájukon adtak elő először. A történetből pedig szépen lassan egy mesekönyv szövődött, nem is akármilyen. A mesében a gyermek és a vér szerinti szülők szemszögéből ismerhetjük meg, hogyan változtatta meg az örökbeadás mindannyiuk életét. A teknőben született lány története azóta számos családba beköltözött.
A mese gyógyít – állítja Tóth Krisztina. Az ő története azonban nem csak az örökbefogadott gyermekeknek segíthet, hiszen mindenkinek az élete rejt családi titkokat, amik szépen lassan felszínre kerülnek.
„Nem szeretem az áttetsző meséket, amelyekben nincs titok”.
Fontos része a meséknek, hogy segítik az érzelmi blokkok feloldását. „Minden család múltja mélységes mély titok – a vérszerinti gyereknél is mélységes mély titok, hogy mit hoz magával a gyermek” – vallja Krisztina.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cigány asszony, aki az emberével lakott kint az erdőn. Nem volt semmijük, még házuk se. Mentek álló nap az úton, és ha rájuk esteledett, megaludtak a sűrű bokrok tövében. Azt ettek, amit találtak: gyökereket, bogyókat, gombákat. Néha, ha falu mellé értek, loptak csirkét is, de csak ritkán, mert féltek a kutyáktól. Jól megvoltak ott, az erdőn, különösen nyáron, amikor nem volt hideg. Télen rosszabb volt, olyankor bizony fázott a kezük meg a lábuk, hiába csináltak maguknak földbe vájt üreget, hiába fedték azt le ágakkal. Ilyenkor mindig azt gondolták, hogy meg fognak halni, de végül sose fagytak meg. Amint kiderült az idő, az első tavaszi nap megint az úton találta őket. Mentek soványan, sárosan, hosszú hajjal a fák között, néha leguggoltak a fűbe.
Egyszer az asszony azt érezte, hogy nagyon megnőtt a hasa. Az ember azt mondta, biztosan valami rosszat evett. Hányja ki egy bokor tövébe, tanácsolta, egyen rá leforrázott csalánlevelet, aztán majd elmúlik. Az asszony úgy is tett, de a hasa csak nem ment le.
Mentek, mentek az úton, a has meg csak puffadt, mintha a szél dagasztaná.
– Ne haljál meg – mondta az ember -, mert nagyon megverlek!”
Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt. Makhult Gabriella illusztrációival. Móra Könyvkiadó, 2015
