Drága Nénikém!
Tudom, tavaly novemberben írtam utoljára, és most április eleje van, de annyi minden történt, hogy talán el sem hiszed! Nagyon hiányzol: te nekem nem csak anyu nővére vagy, hanem a legjobb barátom is! Megszakad a szívem, hogy Amerikában élsz, és nem láthatlak minden nap, ahogy régen. Fáj, hogy egy fél világ és egy óceán van köztünk: még mindig emlékszem a házadra, a teraszra, ahol kávéztunk, az orgonaillatra és a fesztelen beszélgetéseinkre. Már kamasz koromban is elmondhattam neked mindent őszintén, és aztán a levelezéseinkben sem kellett keresnem a szót -, szeretlek érte, ahogy mindig is. Lejjebb írok majd Jancsi öcsédről, anyuról és a nagymamáról is, de most előbb rólam.
A szoba ablakaiból ráláttam a városmajori parkra, amikor Bencével éltem Budán. Ő magas beosztású banki tisztviselő -, írtam már neked róla. Azóta egyre zűrösebbé vált a kapcsolatunk annyira, hogy külön költöztünk. Konkrétan kirúgott otthonról december 24-én Szenteste délelőtt.
Egy bőrönd, ami belefér, a többi cuccom ott maradt -, menj, amerre látsz -, még rendőröket is hívott. Leigazoltattak, kedves voltam velük -, mondtam, hogy nézzék meg, ott vagyok én is a lakásbérleti szerződésben, mint jogos bérlő. És nem voltam benne. Bence a hátam mögött elintézte, hogy kiírjanak -, és ezt mutogatta a rendőröknek. Nekem pedig nem volt másodpéldányom az iratról, amivel igazolhattam volna, hogy márpedig ketten béreltük a lakást. A rendőrök megértették, hogy nem én voltam a szemétláda, de nem tehettek mást, mint megkértek, hogy távozzam, mert a bérleti szerződésben nem szerepeltem. Akkor szembesültem a valósággal -, uh, mondom ez csodálatos -, Bence meg, hogy azonnal takarodjak.
Karácsonykor! Ki a faszomat hívsz fel ilyenkor? Anyuékat nem mertem, mert tudom, hogy mit mondott volna: Ide ne gyere, az öcsédnek ne okozz kellemetlenséget. Jó, mondom, akkor őket nem, hanem felhívtam Marcit, akiről tudtam, hogy szerelmes belém és bármire megkérhetem. Nem volt Budapesten, mert egyébként vidéki, csak a fővárosban tanult. Mondta, hogy menjek fel az apjához, van ott egy szobája, maradjak, amíg akarok. Odavittem a bőröndömet: útközben szétfagytam, mert csak a csizmám és a kabátom volt téli, az összes többi ruha pedig nyári, mert Bence, ezeket pakolta be. Plusz egy fésű és egy tusfürdő. Ennyi.
Marci 27-én érkezett meg. Ez a srác társadalmilag nagyon-nagyon jól szituált, tényleg a maximum, a barátai is egyetemi hallgatók, és amikor kikapcsolódnak, akkor össze-vissza szívnak és szednek mindenféle színű drogokat, azt tolják az arcukon lévő összes nyíláson keresztül, hogy finoman fogalmazzak. Marci annyit cuccolt, hogy totál kész lett.
Amikor kitisztult, egyfolytában megakart dugni, amit nagyon rosszul viseltem, mert én nem akartam, és a végén bepöccentem. Addigra már teljesen magam alatt voltam, hogy te jó Isten, mi történik velem, utcára kerültem, de így még sem lehetek, hiába voltam hálás neki, hogy odafogadott, miközben iszonyatosan undorodtam tőle, hogy folyamatosan jön az álló farkával. Kikeltem magamból, és elküldtem a jó kurva anyjába és minden családtagjába.
Egy másik ismerősömet -, aki épp akkor írt a fészbukon, hogy boldog Újévet kívánjon -, hívtam fel, és mondtam neki, hogy Gergő ne haragudj, de azonnal találkoznom kell veled. Nagyon örült neki, azt hitte, éppen jó hangulatban vagyok és hát miért is ne -, mondtam neki, hogy ez nem erről fog szólni, mert egy bőrönddel érkeznék, és nem tudom, hogy hány napot szeretnék nála tölteni, amíg meg nem oldom az életemet.
Lementem Vecsésre 29-én, ahol Gergő háza van egy szép nagy telken, növényekkel, állatokkal. Gondoltam, majd itt megnyugszom. Kaptam tőle egy kis zacskó szárított gombát, és azt mondta: figyelj, hajnalban elindulok Szlovákiába a haverokkal, maradj, ameddig csak akarsz, itt ez a csomag, csinálj, amit szeretnél, érezd jól magad.
Bevettem egy falat por kíséretében a gombákat és eksztatikus állapotba zuhantam. Hamar elmúlt a trip, az Újév is, aztán bejártam arra a pesti luxus-szórakozóhelyre, ahol akkoriban esténként hostessként dolgoztam.
illusztráció – fotó – vippartyhostess.hu
Azt hiszem már január közepe volt, amikor Bence írt, hogy talált egy lakást, kiveszi nekem, költözzem oda. Hát, nem volt más választásom, mert nem volt hol laknom: jó, elfogadtam, legyen így, legalább lesz hol lennem. A régi bérelt lakástól nem messze volt az új -, odaköltöztem.
És újra rendbe jött a kapcsolatunk. Most valahogy teljesen más. Nincs bántalmazás, veszekedés, mintha kicserélték volna Bencét. Szerintem átérezte a „no-go” vágányokat, amiken átmentem az elmúlt időszakban vele és nélküle is. Bence sűrűn jár templomba és el is mondta, hogy a vallás hozta meg számára a felismerést, hogy nem bánhat így egy emberrel, ahogy tette velem, de ha már újra együtt vagyunk, akkor próbáljunk meg a kapcsolatunkon javítani. Egyelőre jól néz ki a helyzet. És jól is fog kinézni. Bízom benne. Semmi nyoma a múltnak és rossz előjelnek a jövőre nézve. Na, mindegy, kurva szar volt ez a Karácsony!
El kell mondanom azt is, hogy szilveszter előtti este felmentem a Halászbástyára: vettem két üveg pezsgőt -, fáztam, kurva hideg volt -, gondoltam, megiszom mindkettőt és leugrom. Ez volt a tervem. És halál komolyan is gondoltam.
Leültem egy padra. Láttam, hogy a kilátóról nem lehet csak úgy leugrani, hanem át kell mászni a kőkorláton -, jó mindegy. Elkezdtem inni -, megittam a két üveg pezsgőt. Sok ember volt még ott rajtam kívül: fiatalok romantikáztak, enyelegtek, füvet szívtak, és töltötték boldogan az idejüket. Gondolkodtam: jó még várok, hátha elmennek a picsába, de egyszerűen mindig jöttek újabbak. Na, mondom, én így nem ugrom le. Ha átmászok a kőkorláton, biztos lesznek, akik utánam nyúlnak, hogy jaj ne, jaj ne. Ezt nem akartam, mert tudtam, hogy akkor úgy sem sikerül megtennem. Aztán bebaszva kószáltam, átbattyogtam a Lánchídon, majd fogtam egy taxit, amely kivitt Vecsésre.
Tényleg, komolyan elgondolkodtam azon, hogy öngyilkos leszek. Ott álltam a mélység előtt és néztem lefelé: mondom, csak meg kéne csinálni, de valahogy mégsem. Szerencsére Bencével aztán normalizálódott a kapcsolatunk.
Halászbástya – fotó – tigris.blog.hu
Március végén meg az történt, hogy egy kolleginám, akivel közel kerültünk egymáshoz, pedig csak három hete dolgozott nálunk, sírva hívott fel, hogy azonnal találkozzunk, eljön értem taxival. Mondtam neki, hogy jó, oké.
A luxus-szórakozóhelyen volt a kollégám, ahol a bármixerek mellett segédkezett. Nekem teljesen más volt a beosztásom. Nem felszolgáló, vagy pultos voltam, ami a szakmám, hanem a VIP vendégekkel társalogtam, beszélgettem, és itattam őket. Ennyi volt a dolgom. Ez sem kevés, mert észnél kellett lennem nagyon.
Sokan féltékenykedtek is rá a munkahelyen, hogy vele barátkozom, pedig valójában zárkózott típus volt, mert a maga személyes kis privát problémáit soha sem mutatta ki, de velem megosztott néhányat.
Egyszer becsípett és elmondta, hogy nincs semmilyen kapcsolata a családjával. Az anyja konzumnő volt, már abbahagyta, de nem találkozott a lányával még ritkán sem, csak küldött neki havonta kétszázezret, az apját pedig nyilván nem ismerte. És annyit tudtam még, hogy zűrös a viszonya a barátjával, de semmi egyebet. Jóban voltunk nagyon: tudtam, hogy neki is szar, nekem is, és ettől lett erős a kötés köztünk.
Elmentünk egy bárba, azt hiszem kedd volt, kedden meg nincs semmi élet Budapesten, de beültünk valahová, amit nyitva találtunk a belvárosban. Jól érezte magát, komolyan mondom, nagyon-nagyon feldobott volt. Énekelt a zongoristával, és ivott. Éreztem, hogy be vagyok csípve, mondtam neki, hogy haza megyek -, ő meg, hogy ne, menjek inkább át hozzájuk.
Hívtunk taxit: náluk a hallban még beszélgettünk, amikor hazajött a fiúja, aki csatlakozott hozzánk, és továbbra is kibaszott jó volt a hangulat. Aztán a lány kiment a fürdőszobába. Nem mondott semmit, csak bevonult. A barátjával jókedvűen beszélgettünk tovább, és a lány nem jött vissza. Gondoltam, biztos fürdik, de nem hallottam olyan hangokat, hogy csobogna a víz, vagy ilyesmit: biztos elaludt a fürdőkádban.
Sok idő telt el, amire a srác rárúgta az ajtót nem tudom hányszor, mert csak többedjére sikerült betörnie. A lány ült a mélyvörös vízben, az egyik keze kilógott a kád szélén: körülötte csupa vér minden. Láttam, hogy halott.
Az első reakcióm az volt, hogy azonnal hazamegyek, de nem lehetett, mert a mentőket és a rendőrséget kellett kihívni. Hosszasan helyszíneltek, miközben ültem a hallban teli haraggal és megrendüléssel, hogy nincs olyan Isten, hogy engem valaha is így lássanak. Én nem fogok ilyen sokkot okozni senkinek. Isten ments, hogy én ugyanezt megtegyem valakivel! Nagyon megrázott, ami történt.
Semmi előjele nem volt annak, hogy öngyilkos akar lenni. Egyszerűen nem értem! A fiújával kint a hallban csak vártuk. Lehet, hogyha előbb jut eszünkbe rátörni az ajtót, akkor megtudtuk volna menteni -, egy kicsit okolom magam is, de közben meg kurvára nem. A temetésére sem mentem el. Paraszt dolog, de tele vagyok még mindig haraggal: hogyan tehette ezt meg velem!
Amikor felhívott azonnal pattantam ki az ágyból -, magyarázkodtam Bencének -, és mentem ahová akarta. Miért nem mondta, hogy mit akar tenni? Le tudtam volna róla beszélni. Miért nem mondott semmit? Ezért kár volt odahívnia.
VIP hostessként dolgoztam -, később jutott eszembe, hogy az anyja meg konzumnő volt -, hogy emiatt kezdhetett el hozzám kötődni és ezért lehetett szüksége arra, hogy jelen legyek akkor, amikor megöli magát. Ezt már sosem tudom meg. Ezt is csak azért írom, mert próbálom valahogy feldolgozni a történteket.
Ahogy gondolkodtam a lány szülein, az ő árvaságáról eszembe jutott az enyém is. Felhívtam nagymamáékat, annak ellenére, hogy úgy éreztem, és érzem, gyűlöl engem, ahogy anyám is: azt szerették volna, ha fiúnak születek. Hogy lány lettem, azt akarják, hogy az ő egyszerű életükhöz képest én felső-középosztálybeli úrinő legyek, ennek megfelelő megjelenéssel, státusz-szimbólumokkal, gazdag férjjel, rengeteg pénzzel, amiből nekik rendszeresen juttatok. Egyébként nem érdeklem őket és ezt ki is mutatják.
Legutóbb, amikor felhívtam mamát, Jancsi, az unokabátyám vette fel a telefont és mondta, hogy mama adok neked valakit. Ki az? Jancsi mondta, hogy én. A mama pedig, hogy tedd le a telefont, nem akarok beszélni vele. Azt hitték nem hallom, amit diskurálnak és Jancsi erőltette a mamának, hogy márpedig beszéljen velem. Odajött a telefonhoz és negédesen, a világ legkedvesebb hangján üdvözölt, és kérdezte, hogy vagyok, mi van velem.
Bennem meg az volt, hogy menjen a picsába! Tisztelem az öreglányt, de mi ez? Akkor inkább mondja azt a telefonba, hogy „nem szeretlek: te nem vagy ember, mert nőnek születtél” és bassza le a kagylót. Sokkal egyszerűbb, minthogy hamisan smúzoljon, miközben megjátssza magát. Nem is értem az egészet: miért? Ő és anyám nem nők? Egyszerűen nem értem!
Mama minden vasárnap templomba jár. Felháborító a keresztény képmutatása -, utálom nagyon. Komolyan rosszul vagyok tőle! Ebben mi a jó? Az, hogy végig gonoszkodja az életét -, aztán vasárnaponként a templomban meg lesz bocsájtva minden bűne?
Már tudom mi a különbség Istenhívő és Istenfélő között. A mama Istenfélő nő, és semmi köze nincs a Biblia valódi üzenetéhez: ahhoz az igéhez, amely egyben cselekvést is jelent, vagyis a szeretet valódi megnyilvánulásához.
Édes Nénikém! Tudom, hogy Amerikában jobban megbecsülik a nőket, mint itthon, és azt is, hogy nem kell magad halálra dolgoznod, hogy a minimum létfeltételeid meglegyenek és a nagymama is elégedett legyen veled. Hagy fejezzem be a levelemet Jónás Tamás költő egyik idézetével: „Ha tudnék változtatni a világ (de legfőképp a halál) rendjén, én így alakítanám át: akit senki nem szeret, az meghal. Ja, bocsánat, ez már most is így működik.”
Írj magadról te is, nagyon várom! Sok-sok szeretettel ölellek!
