Emberi jogok

Magyar történet

A Roma Büszkeség Napján a Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület emléktáblát kívánt állítani PUCZI BÉLA marosvásárhelyi cigány hősnek, aki egyike volt azoknak a marosvásárhelyi romáknak, akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” kiáltással a magyarok segítségére siettek. Ezért Romániában elítélték és börtönbe zárták. (Jánosi Katalin összefoglalója)

Fotó: Kadét Ernő

Fotó: Kadét Ernő

Onnan szabadulva Magyarországra menekült, de itt se jutott neki jobb sors: román cigányként tekintettek rá, menekülttáborba zárták, és mire tíz évvel később megkapta az állampolgárságot, tönkrement az élete és az egészsége.

Élete végén a Nyugati téren élt hajléktalanként, azzal keresett némi pénzt, hogy a parkolókban a kocsikra vigyázott, amíg 2009-ben meg nem halt. Emlékére a pályaudvar falán kívántak emléktáblát elhelyezni, de ezt hosszas egyeztetés (és reménykeltő ígéretek) után sem sikerült, mivel ott csak „a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, maradandó értéket létrehozó személy, csoport emlékére lehet ilyet elhelyezni.”. Mivel pedig Puczi Béla nem volt a MÁV dolgozója – ezt a társaság levele szerint ellenőrizték – nem felel meg ennek a kritériumnak.

A Roma Büszkeség menete a Blaha Lujza tértől a Nyugatiig menetelt szombaton, az eseményt pedig Puczi Bála emléktáblájának kihelyezése és avatása zárta volna, de ehelyett most legfeljebb a kezükben tarthatták a szervezők az időközben elkészült 40 kilós táblát.

*

Daróczi Ágnes a Romano Instituto Alapítvány vezetője:

Kedves Barátok, Ismerősök, Büszkén Menetelők!
Szégyen és gyalázat a MÁV viselkedése!
Javaslom, eztán ne is csak azt követeljük, hogy helyezhessük el Puczi Béla emléktábláját a MÁV falán, de kezdeményezzük, hogy nevezzenek el KÖZTERET PUCZI BÉLÁRÓL!
Ahogyan megtette ezt Bécs városa, Cieja Stojka – festő-írónővel, ahogyan megtette Ilija Jovanovic költővel!
Puczi Béla áldozata nem volt kisebb, hiszen az egész addigi élete tönkrement, börtönbe került és menekülnie kellett. Mert kiállt a magyarok mellett! Mert ellenállt az etnikai tisztogatásnak! Mert büszkén vállalta kettős identitását!
Mert IGAZ EMBER tudott maradni a gyilkos uszítás idején is!
Megérdemli, hogy tettére és áldozatára, és JELKÉPESEN a marosvásárhelyi cigányok áldozatára köztér hívja fel a figyelmet!

*
Videó Puczi Béláról

A szerzőről

Láng Judit

Láng Judit, - Libik György díj (2016) Radnóti díj (2018) Szécsi Magda díj (2018) író, újságíró, rádiós.
Írásaiban és tevékenységével kiáll a társadalmilag alávetettek mellett: a "Tiszta víz mozgalom" facebook - csoport vezetője. Írásai megjelentek a Népszavában, és annak irodalmi mellékletében a Szép szóban, a Litera.hu, a huppa.hu-n, az Irodalmi Centrifugában, a Demokrata.info-n, a PR. Heraldban, az Amerikai Népszavában, illetve más egyéb közéleti és irodalmi portálokon. Holokauszt túlélő szülők gyermekeként meggyőződéses antifasiszta.