Emberi jogok

Közös főhajtás a Roma Holokauszt áldozatainak emlékére

Ferkovics József - A komáromi bunkerban

A Roma Produkciós Iroda  Alapítvány szervezésében főhajtással tisztelegnek a Roma Holokauszt 73. évfordulóján az áldozatokra emlékezve, (2017. augusztus 3-án, csütörtökön 17 órakor) a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
A megemlékezésen beszédet mond: Petri Tuomi-Nikula, Finnország nagykövete, Beer Miklós, a Váci egyházmegye püspöke, dr. Szita Szabolcs történész professzor a Holokauszt Emlékközpont igazgatója, valamint Setét Jenő  az Idetartozunk Egyesület vezetője.
Fellépnek: SziRom-Szimfonikus Roma Zenekar, az Etnorom együttes, a 100 tagú Cigányzenekar szólistái, Koncsol Endre
A rendezvény műsorvezetője: Daróczi Tímea

Daróczi Ágnes a Romano Instituto Alapítvány ( Cigányságkutató Intézet) vezetője egy megemlékezésen a Holokauszt Emlékközpontban

Daróczi Ágnes a Romano Instituto Alapítvány ( Cigányságkutató Intézet) vezetője egy megemlékezésen a Holokauszt Emlékközpontban

A megemlékezés után Veijo Baltzar kulturális tanácsos, világszerte ismert finn roma író, színházi rendező, megnyitja a saját alkotásaiból készült “Miranda – a cigány holokauszt” című kiállítását a Holokauszt Emlékközpont zsinagógájában.
A részvétel regisztrációhoz kötött, ezen az e-mail címen lehet jelentkezni: regisztracio@hdke.hu
A rendezvény főszervezője:
Roma Produkciós Iroda  Alapítvány
További szervezők: Holokauszt Emlékközpont, a finnországi Drom Egyesület, a Roma Holokauszt Emlékbizottság, az Amenca Közösség, az Idetartozunk Egyesület, a Romano Instituto Alapítvány, a Romédia Alapítvány és a Romnet.hu

 

Veijo Baltzar - Miranda

Veijo Baltzar – Miranda

Háttér információ a Roma Holokauszt emléknapról:
A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. 1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigánytábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el a gázkamrákban. Velük együtt ezen a napon a II. világháború alatt Európa-szerte százezrével meggyilkolt szintikre és romákra is emlékeznek.
A jeltelen tömegsírokban fekvő és a koncentrációs táborokban kínhalált halt áldozatok számát félmillióra becsülik. De a rendszeres kutatások és a túlélők elmulasztott megkérdezése miatt máig a történelem fehér foltjaként beszélhetünk csupán erről az időszakról.

Joka Daróczi János a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője a rendezvény főszervezője

Joka Daróczi János a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője a rendezvény főszervezője

Joka Daróczi János a Roma Produkciós Iroda Alapítvány munkatársának közleménye:
„Idén széleskörű összefogással emlékezünk mi civilek, a vészkorszakban elpusztított cigányokra a roma holokauszt 73. évfordulójának emléknapján. Tesszük ezt azért, mert emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk közös felelőssége és kötelessége, mert csak közös erővel és kiállással tudunk szembeszállni a szélsőséges nézetekkel. Közösen kell fejet hajtanunk a származásuk miatt elpusztított embertársaink emléke előtt is, akik Magyarország, és a cigányok legnagyobb temetőjében, az auschwitz-birkenaui lágerben lelték könyörtelen halálukat. Bár a cigányság bátorsága és közös kiállása 1944. május 16-án megakadályozta, hogy teljesen felszámolják a birkenaui cigánytábort, néhány hónappal később, a cigánylágerben maradt 2897 embert, többnyire idősebb férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, betegeket augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka mind legyilkolták.
Ez a borzalmas nap a Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapja.
Emlékezve a 73 évvel ezelőtt, egyetlen éjszaka alatt elpusztított embertársainkra, a Roma Produkciós Iroda, és a szervezők csendes főhajtásra hívnak mindenkit, hogy együtt emlékezzünk a vészkorszak áldozataira.”

helyszín: Holokauszt Emlékközpont 1094. Budapest, Páva utca 39.
Ideje: 2017. augusztus 3. 17 óra

*

Petri Tuomi-Nikula Finnország nagykövete

Petri Tuomi-Nikula Finnország nagykövete

*

Setét Jenő az Idetartozunk Egyesület vezetője

Setét Jenő az Idetartozunk Egyesület vezetője

*

Beer Miklós püspök

Beer Miklós püspök

 

Roma Produkciós Iroda Alapítvány kisfilm összeállítása a Roma Holokausztról

A szerzőről

Civil Rádió