Emberi jogok

Ferenc pápához fordult A Város Mindenkié a hajléktalan emberek üldözése miatt

A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport* Ferenc pápához fordult a hajléktalan emberek kriminalizálása miatt. Kérték, hogy ítélje el az üldözésükre vonatkozó törvényt. Öt éve harcolnak ugyanis az ellen a szabálysértési törvény ellen, mely bünteti a hajléktalan emberek közterületen való életvitelszerű tartózkodását. Európában Magyarország ebben egyedülálló. Lakatosné Jutka, az AVM aktivistája a Civil Rádió Reggeli-jében beszélt arról, mit várnak ettől a lépéstől.

400 ezer üres lakás áll Magyarországon, miközben 30 ezer hajléktalan ember él nyomorban, fedél nélkül. Az utóbbi időben 500 embert büntettek meg azért, mert életvitelszerűen használta a közterületet. A Város Mindenkié csoport az ő érdekükben írt Ferenc pápának, s kérte, hogy szólaljon fel a lakhatáshoz való jog kikényszerítése érdekében. Lakatosné Jutka elmondta, szeretnék, ha a pápa személyesen is válaszolna a szervezetnek, melyben kitér a javaslataira, valamint elítéli a Magyar Kormány jelenlegi hozzáállását.

Az AVM csoport bízik abban, hogy Ferenc pápa hozzásegíti őket, hogy végre érdemben meghallgassák az érintett embereket, s eltöröljék azt a törvényt, mely mindennapi frusztrációt és megaláztatást okoz a hajléktalan embereknek, azoknak, akik már most is élet-halál küszöbén állnak.

Ferenc pápa az utóbbi időben többször kiállt a szegény emberek érdekében, épp ezért bízunk benne, hogy a hazai érdemtelen helyzetben is segíti majd a Város Mindenkié munkáját.

No de mi is áll a levélben?

“Szentséges Atya!

Mi a budapesti A Város Mindenkié csoport tagjai vagyunk, mindannyian hajléktalan vagy lakhatási nehézségekkel küzdő emberek. Azért fordulunk Őszentségéhez, mert szeretnénk, ha tudna arról, hogyan bánik a magyar állam a hajléktalan emberekkel. Tudjuk, hogy Ön aktívan kiáll a szegény emberekért és az elnyomás ellen a világ minden táján és különösen sok támogatást nyújtott már hajléktalan embereknek. Kérjük, figyelmét fordítsa Magyarország felé!

Magyarországon egyre több a szegénységben élő ember, az állam pedig egyre szűkíti a rászoruló embereknek járó támogatásokat. A felelőtlen, érzéketlen és diszkriminatív intézkedések miatt emberi sorsok és életek mennek tönkre, családok szakadnak szét. Miért kell abban az országban szenvednünk, ahol felnőttünk, ahol tanultunk és ahol dolgozunk?

A Város Mindenkié csoportban hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek és szövetségeseik dolgoznak együtt. Minden tettünkkel és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az ország szegény és hajléktalanságban élő lakóit érő megalázás és elnyomás megszűnjön, és mindenki emberhez méltó életet élhessen. Mi azt szeretnénk, hogy a zaklatás, a fegyelmezés és az üldözés helyett lakhatást, munkát és megfelelő jövedelmet kapjanak az embereknek, ne pedig könyöradományt.

Magyarország az egyetlen olyan ország a világban, amely alkotmányba foglalta a hajléktalan emberek hatósági üldözését. 2013. óta a szabálysértési törvényben ismét szerepel az életvitelszerű közterületen tartózkodás mint büntethető tényállás. A törvény életbe lépése óta 500 esetben indult eljárás hajléktalan emberek ellen csak azért, mert nincsen otthonuk, és ezért az utcán kénytelenek élni.

Mint talán Őszentsége tudja, ma Magyarországon egy olyan kormánykoalíció van hatalmon, amely fontosnak tartja a keresztényi értékeket, sőt az egyik kormánypárt neve pontosan ez: Kereszténydemokrata Néppárt. A kormányzó pártok képviselői szinte kivétel nélkül igennel szavaztak a hajléktalanságot büntető törvényre. Pedig a hajléktalanság kriminalizációja ellen több vallási közösség is tiltakozott, többek között a Szent Egyed Közösség, a Bokor Közösség, az evangélikus egyház képviselői és két rabbi is.

Szeretnénk Őszentsége segítségével kinyitni a világ szemét és megérinteni az emberek lelkét. Minket (majdnem) mindenki lenéz és üldöz azért, mert nincsen otthonunk, pedig mi is ember, lélek és szenvedő test vagyunk. A Város Mindenkié tagjai azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulnak Őszentségéhez, hogy álljon mellénk, és emelje fel a szavát a hajléktalan és szegény emberek üldözése és elnyomása ellen. Kérjük, hogy nyilvánosan ítélje el az utcán élő embereket büntető emberellenes és megalázó törvényt. Kérjük, adjon lehetőséget számunkra, hogy személyesen is beszámolhassunk a magyarországi helyzetről, és segítsen nekünk a döntéshozók tekintetét felénk fordítani.

Teréz Anya imája

Uram! Vezess engem a halálból az életre,

A hazugságból az igazságra!

Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre,

A félelemből a bizalomra!

Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre,

A háborúból a békébe!

BÉKE! BÉKE! BÉKE!

Tisztelettel,

A Város Mindenkié csoport

hajléktalan és lakásszegénységben élő tagjai”

* A Város Mindenkié hajléktalan aktivisták és szövetségeseik csoportja, melynek célja a hajléktalan emberek jog- és érdekvédelme, valamint társadalmi változások elindítása a hajléktalanság felszámolása érdekében.www.avarosmindenkie.blog.hu

Hallgasd meg a Civil Rádió Reggeli-jében elhangzott beszélgetésünket!

A szerzőről

Civil Rádió