Demokrácia

Prokon – fiatalok a hazai politikai folyamatok megértéséért

A PROKON – Kutató & Elemző Társaság 2014 ősze óta fogja össze a politika és társadalomtudományok iránt érdeklődő hallgatókat. Az általuk szervezett szakmai beszélgetések, előadások és tréningek segítenek abban, hogy a fiatalok még inkább megértsék a hazai politikai folyamatokat. A Civil Rádió Reggeli műsorában Rotyis Bálinttal, a Prokon munkatársával beszélgettünk!

A főként jogász és politológus hallgatókat megcélzó szakmai műhely a társadalmi folyamatok hátterének megértését segíti. Ebből a célból belső képzéseket, valamint különböző kulturális műhelymunkákat szervez, szemeszterenként akár 16-18-at is. Mindemellett hallgatókból álló kutatói műhelyük keretében az egyetemen közvélemény-kutatást is végeznek, melynek eredményeit feldolgozva érdekes társadalmi problémákra keresik a választ. Eredményeiket pedig a honlapjukon teszik közzé. Az utóbbi időben így foglalkoztak többek között:

  • a betelepítési kvóta kérdésével
  • a vasárnapi boltbezárással
  • a halálbüntetés kérdésével

 

E témák mentén egyetemi hallgatókat kérdeztek véleményükről, melynek eredményét a műhely tagjai elemezték és dolgozták fel. Céljuk tehát egyrészt a hallgatók véleményének feltárása, másrészt nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok kutatási-elemzési képességeinek fejlesztésére. Egy szakszemináriumi órarendszert is kidolgoztak, amelynek során már végzett hallgatók adják át tudásukat a fiataloknak. Mindezek kiegészülnek meghívott előadók szakirányú továbbképzésével.

A most záruló szemeszterben a következő képzések zajlottak:

·         Bevezetés a politikatudományba
·         Bevezetés az alkotmányjogba
·         Bevezetés az európai belpolitikába
·         Bevezetés a szocializációba
·         Bevezetés az empirikus kutatás módszertanába
·         A tudományos írás alapjai

Természetesen nem csak politikai tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezhetnek, így ha érdekelnek a hazai társadalmi folyamatok, várnak szeretettel! Bővebb információkért hallgasd meg a beszélgetést!

A szerzőről

Civil Rádió