Demokrácia

Ovimutyi: Adózunk és még ráfizetünk

Írta: feketemoso
Itt a május, és az ovis csoportban mi már az évvégi ajándékra gyűjtünk. Múlt héten virágpalántát vittünk. A gyümölcsöt is úgy hordjuk be, nincs rá amúgy pénz, kellett, gondolom, stadionra, kisvasútra, uncsitesó bankjára. Mi, a szülők visszük be a fénymásolópapírt is. Őszintén nem értem, mi a hegyikecske szakállára fizetünk 49 százaléknyi bérterhet, áfát, béfát, anyám kínját, ha az állami óvoda – amit merő tévedésből hívnak ingyenesnek – nem tudja fenntartani a működését abból a pénzből, amit üzemeltetésre kap. És azt sem értem, hogy a nálam szegényebbek hogyan köhögik ki ezeket az apránként felbukkanó, de összeadódva azért rendesen felduzzadó hozzájárulásokat.

Katona Csilla fotója

Fizetünk az óvodai alapítványnak félévenként két rugót – ebből finanszíroznak programokat a gyerekeknek.

Minden félév elején beviszünk egy csomag fénymásolópapírt.

Fizetünk csoportpénzt – ebből kerülnek ki nem csak a gyereknek adott apró ajándékok, de a rajzlapok és színes ceruzák is.

Viszünk havonta tisztasági csomagot: szalvétát, vécépapírt, szappant, fogkrémet nem tud venni az óvoda, ezeket a szülők veszik meg. Egyesével, kiskerben vásárolva nagyjából nyilván jóval drágább, mintha az intézmény szerezné be a nagykerben.

Ha hívnak bábszínházat, szerveznek madártani oviprogramot és ehhez hasonló huncutságokat, annak a díját külön összeszedik az óvónők.

Az én gyerekem ételallergiás, a különkoszthoz az ételhordó edényt is mi adjuk az ebédbeszállítónak, mert dobozra se fussa. Persze az étkeztetés kiszervezésével és központosításával látványosan romlott az ételek minősége, és a megrendelések, lemondások, visszajelzések rendje minden korábbi rugalmasságát elveszítette. És amikor pocsék menzakajáról írok, akkor nem a levegőbe firkálok: mivel különkaját kap a gyerek, abból az aznapi maradékot ideadja a konyhás néni. Néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve sírnivaló és szégyenteljes, hogy mit nevez a beszállító cég emberi fogyasztásra alkalmas ételnek – én kizárólag a magam riogatására hordtam haza a maradékokat egy ideig, aztán abbahagytam, mert már nincs erőm ezzel is minden nap szembesülni.

Az ovis csoportban magunk szerveztük meg az úszást, az tíz alkalmanként tizenvalahány rugó; az óvodai tornák szintén különórák, de azokat legalább az ovi szervezi-bonyolítja, a díjuk havonta fizetendő az ebédpénzzel együtt. A pénzügyes munkatárs állati lelkiismeretes, a tornatanárok tök jófejek. Mégis van gyerek, aki ugyan szeretne járni, de a szülei nem tudják megengedni maguknak ezt a havi 3-6-9 ezer forintos pluszköltséget.

Becsületére legyen mondva az evangélikusoknak, a hittan ingyenes. A gyerekem húsvétkor elő is állt a farbával: hogy Jézust keresztre szorították a katonák. Ezen mondjuk őszintén röhögtem.

Legutóbb minden szülőtől begónia-palántát kért az óvodavezetés, amit aztán – szuperjófejség – együtt el is ültettek. Szüretkor szőlőt vittünk be, hogy legyen mit kipréselni, máskor fonalat -mikor mit. Most pedig itt ülök és varrom a nagycsoportosok ballagós zsákjait. Hímezni végül nem kell, hála a magasságos textilfilcnek!

Így hirtelen csak ennyi jut eszembe.

Ezen felül pedagógusnapra, karácsonyra, néha születésnapra ajándékot adunk az óvónőknek, a dadusnak, a pedagógiai asszisztensnek. Nem mintha ez kötelező lenne, és – sokszor lecsekkoltam – ők ettől tényleg zavarban vannak, de elfogadják, mert nagyon jól jön nekik. Mi, szülők pedig azért döntünk újra és újra így, mert tisztában vagyunk vele, hogy milyen szánalmasan keresnek, és közben megfeszülnek a gyerekeinkért. Az intézményi körülményeket próbáljuk kompenzálni feléjük.

Ahogyan az összes többi összeadandó, befizetendő, megcsinálandó tétel is arról szól, hogy az óvoda igyekszik színvonalas pedagógiai munkát végezni, de a működésére szánt költségekből erre nem futja. Miközben a bejelentett jövedelmeken 49 százalékos a bérterhek aránya.

Én hiszek a közteherviselésben, szerintem adót fizetni nem botrány, hanem tisztesség. Ugyanakkor szánalmasnak és felháborítónak tartom, hogy az adóinkból kiosztott költségvetés úgy van kiszabva, hogy abból az ilyen fontos intézmények – és ugyanígy a bölcsődék, iskolák, kórházak, rendelőintézetek – egyszerűen nem tudnak kijönni, és kiegészítő szürkebevételekre van szükségük, hogy a munkájuk színvonalát biztosítsák. Ebbe persze az is bele van kódolva, hogy szegényebb környékeken mindezek a pénzforrások egyszerűen nem állnak rendelkezésre, hiszen a közönség is szegényebb – a gyerekek pedig ennek megfelelően sokkal kevesebb lehetőséghez, programhoz, fejlesztéshez, ismeretterjesztéshez, szórakozáshoz, pedagógiai eszközhöz, sőt, pedagógiai kapacitáshoz férnek hozzá, mint azokon a helyeken, ahol tehetősebb a közönség.

Az én gyerekem egy csodás oviba jár, az intézményvezetés, a pedagógusok és a technikai személyzet is kiváló munkát végeznek. A gyerek boldog, és izgalmak várják minden nap, korrekt és átlátható az elszámolás, jó a kapcsolat a szülők és az intézmény között. Ez azonban csakis az intézmény dolgozóinak önkéntes vállalásai miatt van így. Az eleve szűkösségre kalibrált rendszerek és a szürke bevételek természete ugyanis – ahogyan például a hálapénzé is – olyan, hogy semmilyen jogosultságot vagy garanciát nem biztosítanak a befizetőnek. Az ellátó személyek jóindulatán, energiaszintjén, sokszor a puszta szerencsén múlik, hogy milyen szolgáltatásban, ellátásban, támogatásban részesül az ember.

Olyan intézményekről beszélünk, ahol a szemünk fényei az ébren töltött idejük kétharmadát – sőt, ha elég engedelmesek, akkor még az alvásidejük egytizedét is – bent töltik.

Nincs abban semmilyen gazdasági racionalitás, hogy éppen azokon az intézményeken spóroljon egy ország, ahol a felnövekvő generációk a képességeiket, készségeiket, önbecsülésüket, sőt, a mentálhigiénéjüket kellene egy életre megalapozzák. És az sem használ semmilyen nemzetgazdaságnak sem, ha belebetonozza a gyerekeket a születési gazdasági-társadalmi helyzetükbe.

De már attól is megcsikordul a fogam, hogy gazdasági érveket kell felhoznom amellett, hogy a költségvetésből egyenesen és világosan elegendő pénzt szánjunk a közoktatásra és a kisgyermekgondozó intézményekre. A fenébe is, gyerekekről van szó!

PAPP RÉKA KINGA

A cikk eredetileg a Kettős Mérce blogján jelent meg.

Nyomtatott formában a Feketemosó közéleti szabadlap 6., júniusi számában olvasható.

A szerzőről

feketemoso