Egy budapesti séta az emberkereskedelem áldozataiért – és azokért, akiket sokszor észre sem veszünk
Délután három órakor piros pólós emberek gyülekeznek a Kálvin téren. A turisták közül többen megállnak, próbálják kitalálni, mi készülődik, mások a transzparenseket olvassák, amelyeken magyarul és angolul is ugyanaz az üzenet jelenik meg: az emberkereskedelem nem távoli probléma, hanem Magyarországon is jelen lévő valóság. A menet a Ráday utcán indul majd végig, érinti a Bakáts teret, a Boráros teret, végigsétál a Duna-parton, majd oda-vissza áthalad a Szabadság hídon, mielőtt visszatérne a Kálvin térre. Az esemény neve „5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért”, és három szervezet – az Élet Kenyere Alapítvány, az Üdvhadsereg Magyarország és a Névtelen Utak Alapítvány – közös kezdeményezéseként valósul meg az emberkereskedelem elleni küzdelem európai világnapján.
A séta egyik szervezője, Mecseri McNamara Zsuzsa szerint az esemény egyik legfontosabb célja éppen az, hogy láthatóvá tegyen egy olyan problémát, amelyről sokan még ma is azt gondolják, hogy valahol távol történik, más országokban, más társadalmakban, miközben Magyarországon is emberek ezrei érintettek benne. A Set Free Hungary koordinátoraként és az Élet Kenyere Alapítvány munkatársaként évek óta dolgozik prevenciós programokban, elsősorban állami gondozott fiatalokkal, és azt mondja, számára is megrázó felismerés volt, amikor először szembesült azzal, hogy magyar gyerekek, magyar városokban, sokszor teljesen hétköznapi helyzetekből kerülnek kizsákmányoló kapcsolatokba.
Az emberkereskedelemről sokáig elsősorban a prostitúció vagy a szervezett bűnözés jutott az emberek eszébe, a valóság azonban ennél jóval összetettebb. A szakemberek ma már a modern kori rabszolgaság egyik formájaként beszélnek róla, amelybe a szexuális célú kizsákmányolás mellett beletartozik a munkaerő-kizsákmányolás, a kényszerházasság, a házi szolgaság, a koldultatás vagy éppen a „csicskáztatás” is. A folyamat jellemzően nem nyílt erőszakkal indul, hanem bizalomépítéssel, hamis ígéretekkel, érzelmi manipulációval, és sokszor éppen azok a fiatalok válnak áldozattá, akik eleve kiszolgáltatott helyzetben élnek.
Zsuzsa szerint különösen veszélyeztetettek az állami gondozásban élő vagy mélyszegénységben nevelkedő gyerekek, akik gyakran stabil kapcsolatok és támogató családi háttér nélkül nőnek fel. Egy álláshirdetés, egy külföldi munkalehetőség vagy akár egy szerelemnek tűnő kapcsolat könnyen válhat a kizsákmányolás eszközévé. A beszélgetésben szóba kerül egy nemrég nyilvánosságra került ügy is, amelyben egy 17 éves magyar lányt szabadítottak ki prostitúciós kizsákmányolásból. Az ilyen történetek azért különösen megrázóak, mert láthatóvá teszik: nem elszigetelt esetekről van szó.
A pontos számokat nehéz meghatározni, mert az emberkereskedelem jelentős része rejtve marad, a becslések azonban így is súlyos problémára utalnak. A Global Slavery Index adatai szerint világszerte több mint ötvenmillió ember él valamilyen modern kori rabszolgaságban, Magyarországon pedig körülbelül hatvanezer ember lehet érintett. A szakemberek szerint az egyik legaggasztóbb adat, hogy az Európai Unióban a szexuális célú emberkereskedelem gyermekáldozatai között rendkívül magas a magyar fiatalok aránya.
A szervezők szerint ezért van különösen nagy jelentősége a megelőzésnek. Az Élet Kenyere Alapítvány például rendszeresen tart iskolai foglalkozásokat, prevenciós programokat és mentorálást, ahol arról beszélnek a fiatalokkal, hogyan ismerhetők fel a veszélyes helyzetek, és hogyan lehet segítséget kérni. Emellett civil és egyházi szervezetek is foglalkoznak áldozatsegítéssel, biztonságos menedéket és jogi, pszichológiai támogatást biztosítva azoknak, akik ki akarnak lépni ezekből a helyzetekből.
A budapesti séta ezért nem egyszerű demonstrációként jelenik meg a szervezők számára, hanem figyelemfelhívó gesztusként is, amelynek fontos része a láthatóság. A piros pólók, a kétnyelvű transzparensek és a turisták számára is érthető szórólapok mind azt szolgálják, hogy a városban sétálók ne tudjanak egyszerűen elmenni a téma mellett. A Szabadság híd kiválasztása sem véletlen: a szervezők szerint szimbolikus jelentősége van annak, hogy éppen azon a hídon vonulnak át, amelynek neve a szabadságot idézi fel, miközben az emberkereskedelem lényege éppen az, hogy az áldozatok elveszítik az önrendelkezésüket és a szabadságukat.
A séta estére véget ér majd, a résztvevők szétszélednek, Budapest visszatér a megszokott ritmusához, de a szervezők abban bíznak, hogy legalább néhány ember számára láthatóbbá válik egy olyan probléma, amelyről Magyarországon még mindig keveset beszélünk. Mert – ahogy a beszélgetésben is többször elhangzik – az emberkereskedelem nem valahol távol történik, hanem sokszor ugyanabban a városban, ugyanazokon az utcákon, ahol mi is élünk.
