KÁRMÁN IRÉN novellája egy különös autóstoppsról.
Mustársárga kabátjában poroszkált az úton, a száguldó kamionok léghuzatai szinte felkapták apró testét. Lassítottam és megálltam. Vártam, hogy az autó mellé érjen és beszálljon.
Alig haladt, a visszapillantó tükörben úgy tűnt, minden lépésével távolodik. Szolnok és Abony között szélsebesen előzgették az autók, féltem, elsodorják. Faroltam kicsit. Kapucnis fejét leszegte, nem látta, hogy azt szeretném, csipkedné kicsit magát, mert fel akarom venni. Vészvillogóval ismét tolattam pár métert. Lassan, nagyon lassan ért mellém, felnézett rám a fél szemével és a két fogával hatalmas mosolyt villantott.
– Téged a Jóisten küldött. – mondta rögtön, s ismételte még el jópárszor utunk alatt, jószerével minden mondata után. Kinyitottam az anyós ülés ajtaját, fürgén bepattant. Megilletődtem kicsit, mert Manyika, Manyóka, született Szabó Margit tényleg valószerűtlen figura volt a délelőtti hidegben és semmi keresni valója nem volt ott, ahol megpillantottam. Ház, vasútállomás, de még egy rendes kricsmi sem volt azon a környéken, ahol az idős asszony vánszorgott.
– Hová vigyem? – kérdeztem.
– Te, ide a Páltanyára vigyél már el! – mutatott előre vidáman.
– Páltanya? Hol van itt Páltanya?
– Nem messze! Itt Sajószentpéternél, ahogy elhaladunk Barcikára.
Furcsa gondolatok futottak át a fejemben, egyféle cselekvési terv, hogy mit csináljak egy teljesen összezavarodott öregasszonnyal, aki azt hiszi, Sajószentpéter közelében van.
– Tudja hol vagyunk most, édeském?
– Igen. Szombathelyről jöttem és mindjárt otthon. Csak egy házaspár azt mondta, erre jöjjek gyalog. – Beindult a történet, s az első gondolatomat, hogy kiteszem az abonyi rendőrségen, keressék meg a rokonait a zsaruk, elvetettem. Manyóka tudta, mivel kell traktálni egy magamfajtát. Gyilkosság elkövetőjét ment azonosítani ugyanis Szombathelyre, a lányáékhoz, pontosan 676 kilométert. Meg is lett a gyilkos, ahogy néhai férje gyilkosa, ifj. Varga Istvánné, született Cimbák Gizella is meglett. Kilenc késszúrással ölték meg Bágyoni Gyulát, mert az öreg Varga Pistát, a szomszédjukat védte őrjöngő menyétől. Kilenc késszúrás a végső határa az erős felindulásnak, valamikor tanultam, emlékszem rá kicsit még, az emberi elme megnyugszik innen és a tizedik, tizenegyedik, harmincadik késszúrást a vérengző kegyetlenség motiválja. Kapott is Gizi 26 évet a kilenc késszúrásért, ebből tizennyolcat leült. Manyóka fél szemét a varrógép tű ütötte ki, mert női szabó és egy varrodában dolgozott a nyolcvanas években. Három lánya van, Csilla, Margit és Rita és tíz unokája. Gyorsan, összefüggően mesélt, csak a két gyilkosság csúszott össze időben és térben, de ez lényegtelen volt, mert Margit kávét kért tőlem, s kapott is, mert egy adag lefőzött friss kávé, kis tejjel ott pihent a kávétartómban. Akadt némi sajtom az úticsomagomban és egy puha mandarinom. Mindent jóízűen elfogyasztott, közben engem is kínálgatott, de határozott voltam, neki, ennek a csöpp, szürreális külsejű öregasszonynak kellett ennie. Vizet is ivott, mohón, jó sokat, azt mondta, tegnap este óta nem ivott egy korty vizet sem. Pestig vittem, addig mindent megtudtam róla és néhai Gyuláról, aki sajnos a kilenc késszúrásba nyomban belehalt, s a legkisebb lányuk csak videóról látta az apját, a képernyőn puszilgatta szegényke, s megtudtam még ennél bensőségesebb dolgokat is, hogy néhai Gyula azt szerette, ha bográcsban főzött neki, ezért a gázon is a bográcsban rotyogott az étel.
– Jó társaság vagyok, ugye? – kérdezte fél úton.
– Gyorsan repül az idő melletted, Margit – tegeződtünk már, mint akik évek óta ismerik egymást vagy legalább is jó barátnők. Kitettem Margitot a Keletinél, fürgén kipattant s szélsebesen ellépkedett a pályaudvar irányába. Megnyugtatott, pénze van vonatjegyre, egy szálat se’ aggódjak, a többit megoldja.
(Kármán Irén)
*
forrás az írónő facebook-oldala
