Emberi jogok

Velünk beszélj, ne rólunk!

Mikor van a tettek ideje, ha nem ilyenkor? – teszi fel a kérdést a Közélet Iskolája* akciócsoportja. 2015 januárjától kilenc lakásszegénységben élő érintett ember dolgozik azon, hogy létrejöhessen többek között az a vándorkiállítás, amelyben kutatási eredményüket osztják meg velünk. 11 feldolgozott lakhatási mozgalom, 11 ügy.  Barlanglakásoktól egészen a rongyos forradalomig.  Arról, hogy mivel gazdagodtak a lakásszegénységben élő tapasztalati szakértők a munkafolyamat során, a Civil Rádió 117 perc című műsorban Csengei Andrea tapasztalati szakértővel beszélgettünk.

Hogyan is oldhatnánk meg a lakhatási problémákat anélkül, hogy közvetlenül kérdeznénk meg az érintetteket? Hatalmas különbség van azonban aközött, hogy megkérdezzük valaki véleményét, és aközött, hogy partneri módon bevonjuk az egész munkafolyamatba. Amikor az emberek esélyt kapnak, hogy ne csak elmondhassák véleményüket, de maguk is képessé váljanak arra, hogy lépéseket tegyenek a probléma megoldása felé, egészen új értelmet nyer a megélt élethelyzetük is: tapasztalati szakértőkké válnak.

10257847_627179734058084_2565639501801837224_n

A Közélet Iskolája egy olyan közösségi alapú oktató- és kutatóközpont, amely kirekesztett társadalmi helyzetben élő embereknek segít, hogy képessé váljanak érdekeik képviseletére, s egyáltalán megérezzék, milyen az, amikor az ő érdekeik, szavaik, s tapasztalataik is számítanak. A Civil Rádióban elhangzott beszélgetés során érezhetően meglepődött – majdhogynem megrendült – a műsorvezető, amikor kiderült, hogy a kutató munkacsoport tagja Andrea maga is érintett, azaz lakhatási szegénységben él.

A „Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?!” című kutatás eredményeit egy azonos című vándorkiállítás során ismerhetjük meg. A kutatás 2015 januárjában a tapasztalati szakértők képzésével kezdődött, amit hetente kutatói találkozók követtek egy éven keresztül. A hazai XX. századi lakhatási mozgalmak felkutatása így tehát a kirekesztésben élő emberek aktív részvételével történt. A kiállítás helyszínei pedig szintén hozzátesznek a probléma mélyebb megértéséhez.

„A kutatás nem privilégium” – állítja Andrea.

A mindennapokban megélt lakhatási probléma olyan tapasztalattal gazdagítja őket, amely a katedráról nehezen megismerhető.

„A tudás nagy érték, de a tapasztalat még nagyobb.”

A Civil Rádió 117 perc műsorában Péterfi Ferenc Csengei Andreával beszélgetett, aki elmeséli többek között, miben változott az élete, mióta részt vesz a Közélet Iskolája kutatásában. Hallgasd meg, szólj hozzá, ha pedig megérintett a téma, látogass el az utazó kiállítás éppen aktuális állomására!

*„A Közélet Iskolája alapítói A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoportban ismerkedtek meg, és közel 5 éve dolgoznak együtt.

A Város Mindenkiében már évek óta nagy sikerrel működik az ún. AVM Akadémia, amelynek keretében a csoport hajléktalan és szövetséges tagjai különböző elméleti és gyakorlati képzéseken és tapasztalatcseréken vesznek részt (pl. mentorálás, toborzás, moderálás, feminizmus, polgári engedetlenség). Az oktatás célja az AVM-tagok munkájának és érdekérvényesítési készségeinek fejlesztése. Ez az egyedülálló képzési és fejlődési lehetőség jelenleg csak a csoport tagjai számára elérhető.

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy sokkal szélesebb körben tegyük elérhetővé a hatékony érdekvédelemhez és mozgalomszervezéshez szükséges képzéseket és erőforrásokat az elnyomott és kirekesztett állampolgárok és az őket képviselő szervezetek körében. A Közélet Iskolája olyan mozgalmi háttérintézmény és tudásközpont kíván lenni, amely a Magyarországon aktív társadalmi mozgalmakat és aktivistákat támogatja és képzi.

Noha a Közélet Iskolája az AVM-ből nőtt ki, a két szervezet egymástól függetlenül működik”.

A szerzőről

Civil Rádió