Öt évvel ezelőtt történt valami fontos Pécsbányán: a helyi fiatalok megfestettek egy nagy falfestményt arról, mit jelent számukra pécsbányainak lenni. Ezzel újraéledt a közösség, megtelt élettel a Közösségi Ház. Két év múlva újabb falfestmény öltöztette tovább a házat és erősítette a közösséget.
MURÁL MORÁL – ez a neve annak a közösségi falfestéses módszernek, amellyel helyi fiatalok több hónapi közösségi munkával tervezték és készítették el ezt a közös produkciót.
Ezek a FALFESTMÉNYEK most veszélyben vannak. A Közösségi Házat az önkormányzat település-rehabilitációs projektje keretében felújítják, ami a falfestmények esetleges szigetelőréteggel való borítását jelenti.
„Közben október 20-án fontos tárgyalásunk volt az Önkormányzat egyik munkatársával – írja Katona Kriszta a program egyik hazai úttörője, a pécsbányatelepi program szakmai vezetője. – Most a fiataloknak, akiknek erős kötődésük van a falakhoz, lehetőségük nyílt elmondani érzéseiket, véleményüket arról, mit jelentene számukra a falfestmények eltűnése. A nyitott hozzáállás bíztató eredményt hozott számunkra, ami azt jelenti, hogy kaptunk egy hetet, ami alatt ők (a megrendelő önkormányzat) is átgondolják, hogyan lehetne más módon megoldani a szigetelést. Így a tervezett eseményünket, október 28.-ára módosítjuk. Még nem tudhatjuk, hogy a jövő heti ünnepségünk a búcsú vagy a győzelem jegyében fog -e zajlani, de az eseményt mindenképp megtartjuk, ahová szeretettel várunk Titeket!
Fejezzük ki együtt mi jelent számunkra valódi értéket! Egy hetünk van arra, hogy pozitív gondolatokkal, érzésekkel és egyéb hatásokkal erősítsük a döntés kedvező alakulását! Mindent bele!”
Erről a drámáról beszélget a Civil Rádió interjújában Katona Krisztával Péterfi Ferenc:
[audioplayer file=”http://civiltavasz.hu/wp-content/uploads/2015/10/Falbonto.mp3″]