Demokrácia Generációk

„Lovespeech” avagy a befolyásolás művészete

Ma már egyre kevesebb ember kételkedik a szavak erejében – ám, hogy miként lehet tudatosan alkalmazni a szavak mágiáját, válaszol rá Takács Viktória, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) munkatársa! A hatékony kommunikáció és meggyőzés mindennapi technikájába avat be ugyanis a DIA most záruló „LoveSpeech” programja, amelynek apropóján konferenciát szerveztek a Francia Intézetben.

 1403002_664434386930670_467397614_oA „LoveSpeech” tehát a hatékony kommunikáció elsajátítását támogatja a fiatalok körében. Kísérleti projektként öt budapesti középiskolában tartottak erre kidolgozott műhelysorozatot, amelyben a fiatalok saját maguk határozták meg azokat a fő témákat, amely köré építették fel a programot. Így esett szó például a gyermekbántalmazás kérdéséről, a bulimiáról mint betegségről, vagy például a kötelező erkölcstan ellen írott beszédről és a közoktatás helyzetéről. Takács Viktória szerint – hosszú éves gyakorlatukkal a hátuk mögött – azt sejtették, hogy a fiatalok nyitottak lesznek, és aktívan bekapcsolódnak ebbe a folyamatba, már csak azért is, mert ezekről a kérdésekről sokszor nincs lehetőségük nyíltan beszélni. A program fontos célja, hogy a meggyőzés és az érvelés eszközeinek elsajátításával képessé váljanak a társadalmi ügyek mentén szót emelni és ügyeikért kiállni.

„Beszédek, amelyek egész tömegeket mozgatnak meg.

Mondatok, amelyek gyűlöletet vagy együttérzést keltenek.

Szövegek, amelyek esztétikai élményt nyújtanak.

Írások, amelyek befolyásolják, hogyan látjuk a valóságot”.

A program beköszöntő szövege is sugallja, hogy milyen nehéz a demagógiától lehántani a mindennapi kommunikációs hatásokat, amik érnek minket, és megérteni egy-egy probléma valódi lényegét. A „Lovespeech” program ehhez nyújt gyakorlati segítséget, s bár a program erre tanévre lezárult, várhatóan szeptemberben folytatódni fog. Addig is hallgassátok meg a tanulságokat, melyeket Takács Viktória, a DIA munkatársa osztott meg Péterfi Ferenccel, a Civil Rádió 117 perc műsorában.

 

A szerzőről

Civil Rádió