Civil

Szorít a határidő – lesz mentőöv az alapítványoknak?

A civil szervezetek hatvan százaléka nem módosította még a létesítő okiratát, pedig 2016. március 15-én lejár a kétéves türelmi idő. Az új Polgári Törvénykönyv megszületése után két éves moratóriumot kaptak a civilek, hogy a szabályokhoz igazítsák az alapító okiratukat, alaszabályukat. A beadási határidő március 15. Erre hívta fel a figyelmet a Civil Rádió Reggeli-jében dr. Melicher Csilla, ügyvéd, akivel Vicsek Ferenc beszélgetett.

2014-ben két évet adott a törvényhozás az alapítványoknak és az egyesületeknek arra, hogy az új polgári törvénykönyvhöz igazítsák a saját alapszabályukat. Érdemes azonban tanácsot kérni a szakemberektől, mielőtt belevágnánk, hiszen a változásbejegyzési eljárás az illetékes törvényszéken keresztül, annak jóváhagyásával történik.

Hogyan is zajlik ez a folyamat?

A nyilvántartó törvényszékhez egy változásbejegyzési kérelem formájában – elektronikusan vagy papír alapon – lehet eljuttatni a létesítő okirat módosítását, csatolva hozzá az elfogadó közgyűlés jegyzőkönyvét, valamint az ehhez kapcsolódó jelenléti ívet.

Mi történik akkor, ha valaki kicsúszik a határidőből?

Március 15-ét követően, ha a szervezet alapító okirata nincs összhangban az új PtK rendelkezéseivel, akkor a szervezet törvénysértést követ el. Ilyen esetben egy többlépcsős eljárás indul meg, ami a fokozatosság elvére épül, – mondja a szakértő, – így több lehetőség is van a figyelmeztetést követően a hiánypótlására. Az ellenőrzési eljárás nem jár pénzbírsággal, azonban, ha a végső felszólításra sem lép a szervezet, akkor kezdeményezik a megszüntetését. Aggodalomra azonban nincs ok, a módosítási irányokat figyelembe véve még most sem késő a változtatási kérelmet a törvényszéken benyújtani.

Hallgasd meg a beszélgetést, melyben további fontos információk hangzottak el!

A szerzőről

Civil Rádió