Civil

8tól 8ig – civil műhely az Aurórában

Februárban közösségszervezői munkacsoport alakult a nyolcadik kerületi Csarnok negyed szívében, az Aurórában: helyi önszerveződés, a helyi ügyekért. A héten pedig „8tól 8ig” címmel Facebook-kampányt indítottak, hogy bemutassák tagjaikat, a környéken élő embereket. A Civil Rádió 117 perc műsorában Szabó Zitával, a csoport egyik szervezőjével Péterfi Ferenc beszélgetett.

lA helyi érdekérvényesítést elősegítő kezdeményezés éppen egy éve indult: ajtóról ajtóra jártak az Auróra önkéntesei, hogy megismerjék a lakókat, és az őket érintő fontos ügyeket. Ennek hatására alakult a feltárt ügyek köré épült közösségszervezői munkacsoport, ahol már helyi emberek alkották a közösség nagy részét.

Az Auróra missziójában már kezdetekkor megfogalmazták, hogy nem szeretnének egy elszigetelt burkot létrehozni a főváros közepén, így törekedtek arra, hogy minél inkább bevonják ebbe az áramba a helyieket is. Mindez sikerült is, hiszen most indult, „Mesélünk 8tól 8ig”-kampányukban éppen azokról az emberekről készítettek portrékat, akik az Auróra civil csoportjához kötődnek.

„Közös erővel elértük, hogy új kukákat helyezzenek ki a Bérkocsis utcába”

Az alig pár hónapja szerveződött csoport folyamatosan azon munkálkodik, hogy egy élhetőbb Csarnok negyedet teremtsenek. A Járókelő.hu-val együttműködve például elérték, hogy új kukákat helyezzenek ki. Ez persze nem oldja meg azonnal a kutyapiszok problémáját, de pár lépéssel előbbre jutottak. Közös munkájukról blogot is vezetnek, kövessétek! (link mögé)

Szabó Zita, az Auróra aktivistája a Civil Rádió 117 perc műsorában mesélt: kampányukról, helyi közösségszervezésről, és az Auróra közösségi szerepéről. Hallgasd meg a beszélgetést!

A szerzőről

Civil Rádió