Civil

Gumiabroncs-karácsonyfa

A Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúl két évben összesen 17 kelet-magyarországi településen folytatott fejlesztő tevékenységet. Azokról a csoportokról,szervezetekről, akikkel a mai napig együtt dolgozunk, cikksorozat született, újságírói szemmel, Bihari Dániel tollából. Ez az írás a cikksorozat hatodik darabja.

Ha az emberek a szomszédjukat sem ismerik, ha a vágyott vidéki nyugalomnak az emberi kapcsolatok látják kárát, világos, hogy valami nincs rendben. Hamis önigazolás helyett egy falu úgy döntött, változtat. A „de hát reggeltől estig dolgozom” a borsodi Arnóton már nem kifogás.

Arnót gyakorlatilag úgy él szimbiózisban Miskolccal, mint Nagykovácsi vagy Dunakeszi Budapesttel. A város határától két-három kilométernyi ipari és mezőgazdasági területet hagyok magam mögött, mikor feltűnik a helység első épülete. Az utazó ekkorra a maga kárán régen megtanulta, hogy Arnótra a Kassát jelző táblánál kell kitérni az utolsó miskolci körforgalomból…

A főutcán fékezek egy ház előtt, az út mellett árok, széles kerékpárút, a kapuban pedig már vár házigazdám, Laskó-Kuthi Adrienn. Mielőtt bejutok, még meg kell küzdenem a fekete, torzonborz házőrzővel. Mindent elkövet, hogy lassítson: ugrál, kapaszkodik, mikor leguggolok hozzá, már ül is az ölembe.

„Nagyon hálás kutyus, túlárad benne a szeretet. A 2010-es nagy árvízből mentették, legyengült volt, csupa sár és csatak. Befogadtuk” – mentegetőzik az eb viselkedése miatt Adrienn. Szutyoknak hívják, ami előéletét tekintve nagyon találó, bár borítékoljuk, úri társaságban ő maga nem ezt a nevét használja. Igazi hős, megérdemel még egy kis vakargatást.

Igény a változásra

Odabent Adrienn kávéval, teával, ropogtatnivalóval kínál, picit eltűnik a konyhában. Miért vagyok itt? Mert problémát még Borsodban sem egyedül a mélyszegénység jelent, az emberi kapcsolatok hiánya társadalmi helyzettől függetlenül rágja a lelket. „Aki dolgozni akar, az talál munkát vagy helyben, vagy Miskolcon, mélyszegénységről itt egyáltalán nem beszélhetünk” – a visszatérő fiatalasszony mintha a fejembe látott volna.

Nem csoda, képzett közösségfejlesztő, akit hivatása borzasztó sorsok tanújává tesz. „Arnóton mi a közöny felszámolásán dolgozunk, a közösségi élet felpezsdítésén.” Az emberek jövedelemtől, kortól és társadalmi állástól függetlenül maguknak élnek, begubóznak, a munka-család-TV bűvöletében élik az életüket, bezárkózva. Ez önmagában is romboló, ám ha nincstelenség társul mellé, még rosszabb a helyzet.

Arnóton megvan az igény és az akarat is: a mostani polgármester agilis vezető, programokat szervez, támogatja az alulról jövő kezdeményezéseket. A központból szervezett programok azonban csak a legritkább esetben találkoznak a lakosság valós elvárásaival, s azon túl, hogy „egyszer jól érezzük magunkat”, nem hagynak maradandó nyomot. Alulról jövő kezdeményezések pedig korábban nem voltak, mert senki nem fogalmazta meg igényét a változásra.

A településen négy egyház is jelen van, a katolikus, a görög katolikus, az evangélikus és a református – mindegyik nagyon aktív, de elsősorban hitéleti szempontból építik saját közösségeiket.

Legyen pezsgés, változás

Arnót alvófalu, amit pont úgy kell érteni, ahogy le van írva: a többség élete Miskolcon zajlik, szó szerint csak aludni járnak haza. Hétvégén, szabadnapokon pedig otthon ülnek, még a szomszédok sem ismerik egymást. Férjével Adrienn is a városból költözött ide kilenc éve, de sok idő telt el, mire úgy gondolta, helyben is elkezd „szakmázni”, vagyis Arnóton is megvalósítja azt, amin más településeken dolgozik.

„Otthon a legnehezebb, ezt nemcsak úgy mondják a mi köreinkben, tényleg így is van” – adja meg a „késlekedés” okát. A kezdő lendületet az adta, amikor megismerkedett Rácsok Andrással, a fiatal, agilis református lelkésszel és feleségével. Kiderült, más is hajlandó lenne áldozni a falu közösségéért. Közben nagyobbik gyermeke óvodás lett, beszélgetett a szülőkkel, és véleményük egyértelmű volt: változást, pezsgést akartak. Adrienn pedig csatarendbe állította őket.

Megkereste a most második ciklusát töltő Üveges István polgármestert, aki örömmel fogadta a közösségi igényt. Adrienn meggyőzte őt, hogy a közösségépítés sokkal több, mint programszervezés – ez 2013-ban volt. „A polgármester úr a mai napig nyitott az alulról jövő kezdeményezésekre, lehetőségeihez mérten támogat minket is” – jegyzi meg Adrienn.

Lassan indult, barátok lettek

A puhatolózás ideje alatt létrejött egy 7-8 fős önkéntes csoport, amely munkáját az igényfelméréssel kezdte. Mire másfél évvel ezelőtt megnyerték a Közösségfejlesztők Egyesületének közösségépítést célzó pályázatát, megalakult a Körte Kör, és a problémák is világossá váltak: olyan programok kellenek, amelyek minden korosztályt megszólítanak, ahol barátságok köttetnek.

A végső cél pedig felébreszteni az alvófalut, egy közösségé formálni a helység fizikailag is három részre szakadt lakosságát: a romatelep lakóit, a „régi arnótiakat” és az utóbbi években városból ide költözött „újakat”. Ehhez mindenekelőtt közösségi térre, helyiségre és játszótérre volt szükség.

Először csak azért jártak össze, hogy jól érezzék magukat, és hogy tervezgessenek. Szituációs játékokat, fórumszínházat rendeztek, felkutatták a település épített és természeti értékeit. Egyre többen csatlakoztak, hozták a gyerekeket is, kezdett oldódni a falusi élet monotonitása. „Lassú folyamat volt, de mostanra összejött egy baráti társaság, amely sorozatosan ötletel, képzésekre jár, felújításokra, rendezvényekre pályázik, és értékőrző, hagyományőrző, közösségépítő programokat szervez” – mondja Adrienn.

Kocsonya másként

Időközben megérkezik Gyimesiné Farkas Gabriella, a Körte Kör lelkes, fiatal önkéntese. Otthonosan mozog Adriennéknél, és mikor a két hölgy egyenként is magas energiaszintje összeadódik, még a diktafon is hirtelen elveszíti a fonalat. Igyunk egy kávét – javasolják, és közben lélegzethez jutok.

Kiderül, a csapat fontos célja az is, hogy Arnót hírét vigyék más településekre, akár Miskolcra is. Búcsú és más „bóvli” rendezvények helyett valami maradandót, értékteremtőt alkotni. Mint a miskolci kocsonyafesztivál, csak kicsiben: vásárt, például, helyi, kézműves termékekből. Tavaly ez csak terv maradt, túl nagy falatnak bizonyult, sok embert és szervezetet kellett volna hozzá megmozgatnia a lelkes lokálpatriótáknak.

Egyelőre a családokra fókuszálnak inkább, gyerektől a nagymamáig bevonják őket többek közt az önkéntes munkával szervezett családi vetélkedőkbe.

Arnt 3 infotabla

Hirdetőtáblát állítottak az emberek tájékoztatására, farsangi bált szerveztek, retro partyt, szépítették a települést. Meghökkentő akciókban gondolkodnak, gumiabroncsokból épített közös karácsonyfán, hirdetőtáblákon az utcák elejére – záporoznak az ötletek.

Szeretnének többet kihozni a falu külleméből is, és véleményük szerint szükség lenne olyan közösségi térre, amit a község megtölthet egyéni saját ötletekkel, kezdeményezésekkel. Jó lenne megtisztítani, használhatóvá tenni a település központját, egy jelenleg bokrokkal sűrűn betelepített parkot – ez lehetne a közösségi élet, a rendezvények központja. A szomszédságában, a focipálya mellett áll a közös kemence, egy lerobbant játszótér – ezt a két teret alkotnák egységgé, raklapbútorokkal „rendeznék be”.

Mindezt egy kis mag szervezi, amihez – az adott esemény méretéhez igazodva – rendre egyre többen csatlakoznak. Kéthetente ülnek össze értékelésre, tervezésre, aktív csoportot hoztak létre a Facebookon is. Nem pusztán gyorsan elérhető eredményekben gondolkodnak, hogy ne pár ember akarata valósuljon meg, hanem községi merítésű gondolatok érjenek eredménnyé. Nagy különbség van a kettő között.

Otthont teremteni közösen

Két év alatt már három fórumot hívtak össze a legszélesebb körből. A civilek mellett a lakosság, az önkormányzat, az intézményi vezetők, a roma kisebbségképviselői, rendőrök, vállalkozók ültek le egymással. Arnt 2 beszelgetesIlyen alapokról indulva már tényleg mélyre lehet ásni, komplex módon körbejárni a problémákat, és nyilván a megoldás felé vezető utat is egyenesebbre lehet szabni. Megjelenik ezeken a fórumokon a közösségi igény is, ami a jövőt illetően a legfőbb útmutató kell, hogy legyen.

Gabi szerint a Körte Kör nem tematizálja a település életét, de ez nem is cél. „Az emberek elkezdtek együtt, közösségben gondolkodni. Az arnóti Facebook-csoportnak csaknem 500 tagja van, ez egy 2500 lelkes faluban jelentős szám. A kemény magon kívül van 30-40 ember, akikre számíthatunk, ők jelentik azt a kapcsolati hálót, amire építhetünk”

– magyarázza.

A csengő azonban félbeszakítja: megérkezett Rácsok András református lelkész, a csapat oszlopos tagja. Fiatal, energikus férfi, barátként, Körte körösként és az egyház képviselőjeként is teljes mellszélességgel áll Adriennék mögött. Az itteni reformátusok kiadványának címe szinte mindent elmond, amiért ezek az emberek dolgoznak: Otthonra találni Arnóton.Arnt 6 csapat

András jóvoltából találtak a közösségfejlesztők teret is: az imaház modern, jól felszerelt helyiségeiben rendezik összejöveteleiket és zárttéri programjaikat a játszóháztól a kézműves foglalkozásig.

Ahány ember, annyi vezető – és működik

Gyorsan megy az idő, körsétára indulunk a faluban. Rendezett terek, felújított épületek, emlékművek, térdíszek, a kerékpárúttól a közös kemencéig jól látszik, hogy itt mindennek van gazdája. Az önkormányzat épít, szépít, fejleszt. Beszélgetés közben pedig András és Gabi egyértelművé teszi, amit azért eddig is láttunk: hiába szerénykedik házigazdánk, ő a közösség motorja, lelke. Vezetője – teszem hozzá, de a kifejezés nem arat osztatlan sikert.

Az egyenlőség és az önkéntesség alapján működnek, egyetértésben döntenek, de persze egy adott feladatnak mindig van felelőse. Ha úgy tetszik, „vezetője”. Mindig az, akinek kedve, adottsága, tehetsége van hozzá – magyarázzák mindhárman. Vitára, pláne veszekedésre senki nem emlékszik, de még olyan sem volt, hogy a véleménykülönbségek miatt szavazással döntöttek volna.

A Körte Körben soha nem elégednek meg az elért eredményekkel, szerintük ez a motiváció kihunyását jelentené. „Mindannyian olyan emberek vagyunk, akik egy feladat elvégzése után nem dőlnek hátra, hogy megcsináltuk, ennyi. Folyamatosan jár az agyunk, új utakat keresünk, új kezdetek felé mozdulunk” – emeli ki András.

Egyik cél hozza magával a másikat, majd a harmadikat, soha nincs vége – erősítenek rá egyetértően a hölgyek. Rendre új emberek kerülnek a csapatba, új ötleteket, új szemléletet, új lendületet hoznak magukkal. A fő küldetésük azonban változatlan: összehozni a generációkat, a családokat, bevonni romákat, magyarokat, hátrányos helyzetűeket, fiatalokat, időseket…

Annak ellenére, hogy Adrienn közösségfejlesztő szakember, külső segítséget is kértek. Otthon a legnehezebb rendet tartani, szükség van olyanra, aki kívülről látja a közösséget. Ezért pályáztak aKözösségfejlesztők Egyesületénél nagyjából egy éve, és nyertek. Nem pénzt, hanem külsős szakembert, aki olyan perspektívából látja őket, ahogyan magukat lehetetlenség. Szendrei Andrea tanácsokkal, ötletekkel, de főleg a megfigyeléseivel, kérdésfeltevéseivel segíti a munkájukat.

Szeretet, törődés

Ami a közeli jövőt illeti, ma már elég erősek az említett hagyományőrző rendezvény megszervezéséhez. Bele akarnak vágni a most bokros, kisebb területekre
tagolt park közösségi térré alakításába is. Na, meg persze a rendezvényeket is meg kell szervezni, ezekből már hagyomány lett.Arnt 4 park

Mi hajtja őket? Miért áldoznak időt, erőt, energiát, és bár nem mondják, nyilván saját pénzüket is a közösség összekovácsolására? A csodálkozón rám meredő szempárokból arra a következtetésre jutok: a válasz nagyon egyszerű, de megfogalmazni annál nehezebb. Szeretet, törődés, emberség, adni akarás, vágy egy teljes, tartalmas életre – ezt látja az ember kívülről már egy ilyen rövid ismeretség után is.

De hagyjuk csak őket, hadd birkózzanak a szavakkal. András profi, ő szólalna meg először, ám egyben úriember is, átengedi a szót a hölgyeknek. Vagy csak élvezi, hogy kicsit „kínlódni” látja a lányokat – inkább erre tippelek, barátok közt ez a minimum.

Használni, hasznosnak lenni

Adrienn még csak gondolatban fűzi a mondatokat, amikor Gabi hozzákezd. „Közösségben vagyunk, együtt vagyunk, kimozdulunk kicsit a hétköznapokból. Új emberekkel ismerkedünk meg, közelebb kerülünk egymáshoz” – mondja a kezdeti tétovázás után egyre magabiztosabban. „Nem tekintjük tehernek, ha annak éreznénk, nem is csinálnánk” – kapcsolódik be Adrienn, és hozzáteszi: „Jó a hangulat, mindenki beletesz saját magából egy kicsit. Az ember hasznosnak érzi amit tesz, ezáltal saját magát is”.

András lelkészként azt mondja, nem jó, ha az egyház csak hitéleti dolgokkal foglalkozik, és csak azokat szólítja meg, akik szorosan hozzá tartoznak. „Én magam is szeretnék a közösség részévé válni – nagy élmény volt olyanokkal találkozni, akik ugyanígy látják. Lelkészként, és magánemberként is fontos, hogy Arnótból a lehető legjobbat hozzuk ki”.

Szóljon ismét a kívülálló: Arnót már azzal nyert, hogy polgárai hasznosak akarnak leni, adni akarnak. A magukéból a közösbe. A búcsút követően utoljára még megdögönyözném a borzas kutyust, a veterán árvízi harcost, de nem találkozom vele. Nyilván érthető, hogy neki most a búcsúztatásunknál sokkal fontosabb elintéznivalója akadt a kert végében.

Arnt 1 majalis

Forrás: Közöségfejlesztők Egyesülete 

További információk a Közösségfejlesztők Egyesületének facebookos oldalán. 

A szerzőről

Közösségfejlesztők Egyesülete