Vásárhelyi Mária médiaszociológus cikkét olvasva jutott eszembe megdöbbenve a háttér, amiről közben elterelődik, elvész a hangsúly.
Ez a megalázó munkáltatói, vagy vezető magatartás nem csak a „művészvilágban” tapasztalható, hanem sajnos az élet minden területén.
–Abúzus-e, ha valakit, (akár vállalkozást) azzal zsarolnak, hogy nem fogja megkapni a fizetését, amivel már hónapok óta tartoznak neki,
-abúzus-e, hogy úgy beszélnek a vezetők a művészvilágban, a köz -és vállalkozói, szférában, mint egy állattal, és ez ellen a munkavállaló csak bonyolult, hosszan tartó jogi úton léphet fel,
-abúzus-e, amikor általános, hogy a nők egyharmaddal kevesebb bért kapnak ugyanazért a munkáért,
-abúzus-e, ha egy-egy társadalmi csoportot a többségiek alacsonyabb rangúként kezelnek,
-abúzus-e, ha egy hatalmon lévő kormány tömegeket semmibe vesz, az út szélén hagyja, miközben kevésbé lényeges dolgokra meg látványosan szórja a közpénzt,
-abúzus-e, ha teli van a város plakátozva társadalmi ellenségképekkel,
-abúzus-e, ha egy hajléktalant lelöknek a villamosról,
-abúzus-e, ha a Világháború, a Kádár-éra, és a rendszerváltozás után még mindig nem mondhatjuk el mi fáj, mert félnünk kell, hogy egzisztenciavesztéssel, vagy politikai retorzióval járhat, (tehát, a félelem generációk óta feldolgozatlanul folyamatosan jelen van) ect…
Nagyon bánt, hogy amíg azon vitatkozunk, hogy x és y kit, hogyan fogdos nyilvánosan és ez igaz-e, mert addig nem gondolunk arra, hogy a #metoo kampányhullám azért csapott ilyen magasra Magyarországon, mert az a bizonyos bicikli, amivel ezeket az eseteket bevonódás nélkül objektíven szemlélhetnénk, már régen túl van tolva mindannyiunkban.
Hogy most telt be a pohár tulajdonképpen így, vagy úgy mindenkinél.
Úgy gondolom, hogy a hatalommal való visszaélés, legyen az az életterünk bármely szintjén, ugyanazt jelenti: megalázottságot, szégyent, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, később, vagy még akkor haragot.
Arra gondolok, hogy a #metoo kampányban hördült fel az ország lakossága és a zaklatási ügyekkel való túlzott foglalkozásban jelenik meg SZUBLIMÁLVA az az össztársadalmi semmibevevés, a feldolgozatlan múlt szintúgy, ami a jelenben ölt testet, érezteti magát a hétköznapjainkban -, és amiről sokan nem mernek még mindig nyíltan beszélni.
Ezért nem félek attól, hogy a zaklatási ügyek -és a hatalommal való visszaélés témája elbulvárosodik, hiába próbálják ezt a dolgot töretlen szorgalommal egyesek megtartani az érintett személy egyéni szintjén, hiteltelenítve, vagy erősítve azt, („talán” nem tudatosan terelve a társadalmi vetületet)
mert többségünkben ott forronganak a saját hasonló kibeszéletlen történeteink, bővebb körben a társadalmi tapasztalataink, és a feldolgozatlan harag.
Láng Judit
*
Vásárhelyi Mária médiaszociológus cikke a linkre kattintva elolvasható.