Civil Egyéb

Falvak az újjáéledés hajnalán…

Az „Éledő falvak” elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy feltérképezzék, információkat gyűjtsenek az 50 fő alatti magyarországi kistelepülésekről. Augusztusban 7 megyében 15, ötven fő alatti települést bejárva fejeződött be egy éve indított felmérésük.

A kezdeményezés elindítói így vallanak küldetésükről:

Elindultunk feltérképezni, információt gyűjteni olyan magyarországi 50 fő alatti lakosú településekről, amiket kihalófélben lévő falvak közé soroltak. A projekt címe „Éledő falvak”, mert hiszünk benne, hogy hosszú, kitartó munkával újra élet lehet ezeken a településeken.

Globális szinten az látszik, hogy nagyon hamarosan átrendeződik a világ, a hétköznapi szokásaink,
egyfajta irányváltásként boldog ember lesz, aki saját maga megtermelheti az élelmét és a fölösleget
eladhatja, vagy elcserélheti.

Sokan ott állnak a küszöbön, mennének, váltanának, visszafordulnának egy emberibb, természet közelibb életmódhoz. Nem éri meg havi százhúszezerért robotnak lenni, rengeteg jó zsíros föld van, meg kell tanulni újra embernek lenni. Nekik szeretnénk egy kis plusz lelkesedést, sok képet és néhány információt adni.

Először a Zala megyei régiót jártuk be, fényképezünk, jegyzetelünk, bekopogunk, beszélgetünk, összegyűjtöttük a lehetőségeket. A következő utunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe vezetett, egyáltalán nem olyan rossz az etnikai helyzet, mint az előrejelzések. Mindkét régiónál két nagyváros is van a falvak közelében, lakóira számítva el lehetne kezdeni a közösségi mezőgazdálkodást, néhány bevásárló közösséget indítani, vagy csatlakozni a meglévőkhöz. Kérlek, ne mondjátok el, hogy ez nem ilyen egyszerű, nem az, tudjuk.

Több éve foglalkozunk a helyi élelmiszer témával elméleti és gyakorlati szinten is. Most kis csapatunkból különválva magánemberként, saját tőkéből indítjuk el a kalandot. Az első célnak azt láttuk, hogy létrejön egy információs honlap, ahol településenként megjelennek az elérhető ingatlanok, az ottani gyakorlatok, miértek és lehetőségek. Nos, a honlap és a tárhely is idegenek felajánlásából született, önkéntes munkával, térítés nélkül…azt gondoltam, ilyen nem lehet. Most mégis itt van, megszületett.  Sose találkoztunk, de barátként és hálával gondolok rájuk.

Ötletekkel, meglátásokkal is keressetek bátran…

Zsuzsa és Kata

 

Elképzelésünk sem volt, mennyi gyönyörűséggel, fájdalmas éledésre várással és segítőkész emberrel fogunk találkozni. Most realizálódott, hogy ez a befejező utunk lesz…

Biztosak vagyunk benne, hogy nem a véget jelenti, hanem egy új ötlet kezdetét. Talán majorságokat, tanyavilágot fogunk látogatni, vagy felállítunk egy olyan segítő rendszert, ahol már nem csak impulzusokat adunk, hanem konkrét ismereteket a vidékre költözőknek. Ha van olyan öleted, ami saját erőforrásból megvalósítható, szívesen vesszük! www.eledofalvak.hu

A Civil Rádió 117 perc című magazinműsorában Lőrincz Zsuzsával beszélgettünk az éledő falvakról.

A szerzőről

Péterfi Ferenc