Görög Mása kommunikációs tréner-újságíró és Krausz Tivadar író-publicista „Jézusom, te fideszes vagy? – bemászik a politika az ágyunkba és kinyírja a szerelmet” címmel havonta megtartott „demonstrált” beszélgetéseiken rövid jelenetekben mutatták be a Mika Tivadar mulató színpadán azt, hogy tulajdonképpen mi is történt kettejük között. Így járták körül alkalmanként a félreértések okait, a hűség-megcsalás kérdését és azt is, hogy hogyan, hányféleképpen szerethetünk. Mása és Tivadar azt tanítják, hogy milyen elváráscsapdák és játszmák vannak egy párkapcsolatban, amik megkeseríthetnek egy viszonyt úgy, hogy az a szakításig fajul, és azt is, hogyan lehet például ugyanannak a vitának pozitív a kifutása. Medvegy Gábor cikkének (24.hu) adaptációja.
Mása: A vallásosság kihalóban van, a filozófiailag megalapozott világlátás fárasztó és unalmas dolog, gyakorlatilag csak a politikai hiedelmeink maradtak. Ráadásul a politikai és az általános közbeszéd is egészen közönséges lett, mintha a teljes közeget hazaárulók és bolondok uralnák.
Bármiről kezdünk beszélni, azt tematizálni fogja a politika, mert azzal, hogy a politikusok -, legyenek bármely oldalon -, lenyúlják a válaszokat, (kisajátítanak hétköznapi fogalmakat – pártszlogeneket csinálnak belőlük) amivel magukhoz kötnek, a másik fél pedig a párbeszéd során azt érzi a válaszainkból, hogy valamely politikai irányzathoz tartozunk. Az aktuális kérdésekre ki kellene alakítanunk a saját válaszainkat és nem azzal foglalkozni, hogy a pártok mit mondanak.
Tivadar: A rendszerváltás előtti, amikor még csak egyetlen pártot nem szeretett a többség, és a „másként gondolkodók” örültek a sok különböző nézetnek. A rendszerváltás után viszont azok, akik korábban szerették, ha mindenki mást gondolhat, a sajátjukhoz hasonló gondolkodásmódot kezdték el keresni, és ellenség lett, akik nem ugyanarra szavaztak, mint ők.
Mása: A technika is ilyen irányba terel bennünket, mert ha például a Faceboook olyan bejegyzéseket ajánl fel, amikkel egyetértünk, olyan hasonló közegben érezhetjük magunkat, ahol mi vagyunk „a politika tuti letéteményesei”. Az embereket pedig összetévesztjük a hírfolyambeli kérdésre adott válaszukkal, így a politikai tuti birtokában egymást lökdössük le az erkölcsi piedesztálról. „Ha nálam van az erkölcsileg helyes vélemény, a másiknál nem lehet.”
Tivadar szerint a közösségi oldalakon már olyan modorban beszélnek egymással az emberek, amit a kocsmában is csak akkor engednek meg maguknak, amikor már szét akarják verni a helyet.
Mása: Dobálózunk a szavakkal és a minősítésekkel -, nem beszélgetünk egymással, csak gyors ítéleteket mondunk. Ha van olyan közösség, például az interneten, ami ezt a magatartást támogatja, az hizlalja az egónkat, de onnan is kirekesztenek az első pillanatban, ha nem illik oda a véleményünk.
Tivadar: Az lenne a minimum, hogy hagyjuk elmondani a másiknak a véleményét, de ha nyitottak vagyunk egy párkapcsolatban, meggyőzhetőnek is kellene lennünk. Vagyis, ha a másik olyan érveket hoz fel, ami a miénket tromfolja, változtatni kell. Vitakultúra híján a veszekedés odáig fajulhat, hogy „egy kommunista és egy fasiszta üvöltözik egymással”, miközben persze egyikük sem szélsőséges, de elvesztik a fejüket és az ellentétes sarkokba szorítják egymást.
Mása: Súlyos hatással van ránk, amit látunk magunk körül. 15-20 éve például nem volt ennyi trágárság az utcán, vagy épp a sajtóban. Úgy tűnik, mintha normálissá válna a másik elleni karaktergyilkosság is -, és miért ne engedhetné meg magának Mari néni, hogy így beszéljen a férjével, amikor az ország vezetői így beszélnek, vagy miért ne beszélhetnének egymással az emberek a gangon így?
Tivadar: Persze nincs olyan vita, ahol ne lennének indulatok, a kérdés, hogy képesek vagyunk-e kontrollálni, megfékezni, megbánni és bocsánatot kérni. Az az erős ember, aki meg tudja bánni a saját hülyeségét -, attól lesz önbizalma, önérzete és öntudata, hogy képes meghaladni önmagát.
Mása: Sokszor azért nem ismerik el az emberek egymás igazát, mert azt gondolják, hogy ettől kevesebbek lesznek.
Tivadar: Egy párkapcsolati vitában mindkét félnek nagy felelőssége van abban, hogy megsegítse azt, hogy a másik önbizalma a megfelelő szintre kerüljön. Támogassák, és ne sérüléseket okozzanak egymásnak. Egy normális vitának nem arról kellene szólnia, hogy győzünk vagy veszítünk, hanem arról, hogy tanulunk belőle. Ha valaki nem tanul a vitából, hanem vesztesnek érzi magát, akkor baj van, mert a másik fél megtépázta az önbizalmát.
Mása: Az ellentétek vonzásának is van varázsa, de csak akkor, ha nem kérdőjelezzük meg a másik fél emberségét és humanista hozzáállását. Az erkölcseinkhez mereven kell kötődnünk, de el kell tudni oldozni is magunkat a meggyőződéseinktől, hogy ne merev ellentétek alakuljanak ki, hanem olyanok, amelyeket humorral, játékossággal, kedvességgel át lehet hidalni.
Például ha valaki fél a menekültektől, nem azt várja a másiktól, hogy az nekiszegezze, hogy „embertelen migráns ellenes” lett, hanem azt, hogy a másik fél kezelje az ő félelmeit.
Ha csak minősítenek bennünket, azzal egyre jobban beszorulunk egy sarokba, és távolodunk a másiktól, kialakul köztünk egy szakadék. Ha nem a másik kérdéseire válaszolunk és nem az aggodalmait akarjuk megbeszélni, hanem kikukázzuk az álláspontját, azzal a családon belül is barikádot építünk.
Tivadar: A politikai hitvitáink leginkább csak a szavak szintjén zajlanak, és valójában nem érintenek bennünket olyan mélységben, mint azt gondoljuk. Nem járunk minden héten tüntetni, nem a hétköznapi életünk szintjén éljük meg a politikai hiedelmeinket, így ezeket a konfliktusokat nem lenne érdemes túldimenzionálni. Az a mai politikai és társadalmi helyzetnek köszönhető, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítunk neki.
Mása: Embere válogatja, mennyire tud jól működni egy olyan kapcsolatban, ahol ütköztetni kell a véleményeket, kérdés az is, hogy az élet hány területén jelenik meg ez a különbség, de van, akit kifejezetten ez inspirál.
Tivadar: Csak a mi társadalmunkban van az, hogy fárasztó együtt élni egy ellentétes világnézetű emberrel. A nagyobb jóléttel bíró, demokratikusabb országokban a politizálás a szavazófülkére korlátozódik, és ha szóba is kerül, abból nem lesz konfliktus – annyi az egész, mintha az időjárást beszélnék meg. Nálunk viszont dráma lesz abból, ha olyannal élünk együtt, aki mást gondol, mint mi, mert a társadalmunk meggyötört és önbizalom-hiányos, de remélem, hogy ez meg fog változni.
(Medvegy Gábor cikkének adaptációja)
*
A „Változni Jó” kommunikációs tréning facebook-oldala a szövegre kattintva megtekinthető.