Az ember sokszor hajlamos a civil szervezeteket lebecsülni, apró ügyek elvakult, kompromisszumképtelen harcosainak nézni. Gyakran láttatja így helyi és az országos politika is, amely szerint csak ő, csak a hatalom képes életünket jobbá tenni. Vésztőn járva kiderül, mennyire hamis ez a kép.
Vésztő tágas, rendezett főtere, az impozáns városháza, vele szemben a Makovecz Imre stílusát idéző művelődési központ, a felújított épületek arról árulkodnak, a város lakosai törődnek környezetükkel. Március idusát épp elhagytuk, a jókora szökőkút még befedve, téliesítve, de a számtalan virágágyásnál már elkezdődött a munka. Békés megye legészakibb városában járok, a Viharsarokban, a hatalom zsarnokságával mindig szembeszálló emberek földjén.
A Városi Könyvtárat keresem. Szocreál épülete kissé üti a főtér egységét, de már messziről látszik, hogy az intézmény nem egyszerűen passzív szolgáltató hely. A nemzeti ünnep utáni napon a még bontatlan március 15-ei díszlet arról árulkodik, Vésztőn a megemlékezés több volt az ilyenkor kötelező körök lefutásánál: idén a forradalom és szabadságharc női hőseiről emlékeztek meg.
Arató Erzsébettel, a művelődési központ igazgatóhelyettesével, a Vésztői Településszépítők Egyesületének (VÉTE) elnökével,
és az egyesület vezetőségével beszéltem meg itt találkozót. Arra vagyok kíváncsi, hogyan járulhat hozzá az önkéntes munkában végzett tevékenység az emberek életminőségének, a város képének javításához, mennyiben képes pozitív irányú változást vinni a polgárok életébe.
Tucatnyi szervezet dolgozik önként, ingyen
Vésztő is osztozik sok kelet-magyarországi település sorsában. Lakossága egyre fogy, mára nem éri el a 7000 főt. A rendszerváltáskor sok munkahely szűnt meg, amit az új vállalkozások nem tudtak pótolni, a fiatalok elköltöznek, főleg a magasan kvalifikált szakemberek, az értelmiség. A valóságban komoly itt a munkanélküliség, amit azonban „elfed” a közmunkaprogram – erősítik meg beszélgetőpartnereim.
A lakosságszámhoz viszonyítva szinte hihetetlen, hogy a városban több, mint 30 civil szervezet működik. Erzsébet szerint viszont ha aktivitásukat, a lakókra gyakorolt hatásukat nézzük, ez a szám megfeleződik – magyarul 14-16 végez aktív, példaértékű tevékenységet. Főleg a kultúra, a hagyományőrzés, a sport és a környezetvédelem terén – a tagság család és munka mellett önkéntesként, fizetés nélkül végzi a dolgát.
Szépít, megőriz és nevel
A rendszerváltás előtt is aktív volt a közösségi élet, különböző klubok és körök működtek, 1989 után viszont gombamód szaporodtak az egyesületek. A város vezetése a kezdetektől aktívan támogatta a civil kezdeményezéseket, ami meg is látszik az eredményeken – jegyzi meg Csüllög Sándorné, a VÉTE titkára.
Céljaikat mélyen és önérzetesen fogalmazzák meg, sokkal többről van szó, mint a város építéséről, szépítéséről, az emberek közösséggé szervezéséről. Egyöntetűen vallják, hogy sokak számára a civil életben való részvétel jelenti a demokratikus folyamatokban való részvétel egyetlen lehetőségét. Aktív szerepvállalásával az egyén tapasztalatra, képességekre tehet szert, önmaga életét alakíthatja, megszületik benne az öntudatos polgár – fogalmazza meg Erzsébet.
Maga a VÉTE 1999-ben alakult az ifjúsági természetvédőket vezető Takács Józsefné kezdeményezésére, méghozzá konkrét céllal. A településen akkor zajló közművesítés siralmas állapotokat eredményezett, ennek rendbetételére vállalkozott a 39 alapító tag, amelyből 9 fő még most, lassan húsz év után is aktív. Természet- és környezetvédelem, hagyományőrzés, fiatalok mozgósítása, parlagfűgyűjtés, beköszönő- és emléktáblák kialakítása, komposztálás – sorolják véget nem érően tevékenységeiket.
A virág szép, de lehet eszköz is
A VÉTE egyik szimpatikus, ötletdús, évek óta tartó „akciója” a város virágosítása. Sorra szépültek a parkok, a lakosok között pedig valóságos mozgalmat indított az egyesület. Évről-évre versenyt hirdetnek, „bírálóbizottságok” járják a várost, és díjazzák a legszebb, legrendezettebb portákat. Nem kell nevezni, a zsűri felméri az egész várost. Nem azt díjazzák, ki milyen egzotikus növényeket telepít, hogy mennyi „pénzt öl bele”, hanem a befektetett munkát, gondoskodást.
Ha nincs kert, a terasz, az erkély számít, és az ingatlan előtti utcakép. Mindez odáig fejlődött, hogy a városban komoly verseny folyik az elismerésért magánházak, intézmények, vállalkozások csinosítják környezetüket. Első hallásra talán nem tűnik húsba vágóan fontos kérdésnek, kinek hogy fest a portája, de kiválóan szolgálja a közösségépítést. Az emberek elkezdték egymást biztatni, növényeket csereberélni, beszélgetni, barátkozni a megmérettetés ürügyén.
Ide kapcsolódik a lakosság aktív részvételével, évi két alkalommal megrendezett virágbörze – immár 15 éve. A piacon külön standra viheti mindenki a cserére szánt növényt, megy a válogatás, a tapasztalatcsere. Megjelentek a maguk készítette szárazvirágok, és persze a gyógynövények is, amelyek termesztéséről, hatásáról értékes tudást lehet begyűjteni ezeken a börzéken.
A Kegyeleti Emlékkertbe gyűjtötte össze az egyesület azokat a több száz éves sírköveket, amelyeken már csak az enyészet lehet úrrá, ők kezdeményezték és tartják rendben – virágos rendben természetesen – a városba bevezető utak mentén elhelyezett köszöntőtáblákat is. Szemétszedést, természetjárást szerveznek, fákat ültetnek, rajz- és fotópályázatokat hirdetnek, programokat szerveznek.
Apró lépésekkel
Vésztői körsétám alkalmával megcsodálom a tájházat, és kívülállóként az egyesület egyik legnagyobb eredményének érzem. Minden szempontból. Egyrészt, 
mert méltó helyre, kerültek a sokszor évtizedek óta padláson, fészerben porosodó tárgyak, amelyek itt megismerhetők, állapotuk megóvása is biztosított. Másrészt magát az épületet sok utánajárással, pályázati pénzből és önkéntes munkával sikerült rendbe tenni, korhűen felújítani – másként ez a parasztház is az enyészet prédájává lett volna.
Maga a tájház kertje pedig önmagában közösségi tér. A melléképületekben kézműves-foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, időseknek, van itt tojásfestés, virágkötészet, tökfaragás, minden, ami csak programként felmerülhet. Az udvaron színpad és egy jókora kemence, padok, asztalok, fedett tér, ahol akár esős időben is nagy tömeg gyűlhet össze. A benti kiállítás pedig egyre gyarapszik, ahogy az emberek látják, hogy a régi tárgyak, munkaeszközök itt tényleg jó helyen vannak, egyre-másra jönnek a felajánlások.
A VÉTE teljes tevékenységét a tökfaragó kézműves foglalkozástól a parlagfű-mentesítésen át a betlehemi gyertyagyújtásig természetesen nem lehet itt részletesen bemutatni. A lényeg, hogy mindegyik egy picivel közelebb viszi az embereket egymáshoz, hogy az egymás mellett élők tényleg együtt gondolkodjanak, közösséget alkossanak. És ami számomra kifejezetten kedves: öntudatos polgárok legyenek, akiknek a hatalom nem képes bármit lenyomni a torkán.
Sokszor azonban hiába a több évtizedes tapasztalat, az elhivatottság, és a legjobb szándék, a fejlődéshez szakértő segítség szükséges. Vésztő esetében ezt Szarvadi Antal jelentette a Közösségfejlesztők Egyesületének jóvoltából. Ő az, aki közösségfejlesztőként külső szemmel képes átlátni a település lehetőségeit és a civilek munkáját. Tanácsokat ad a szervezet fejlesztésére, a célok meghatározására, tapasztalatcseréket szervez hasonló közösségekkel. Gyakran annyi is elég, hogy kívülállóként megfogalmazza a kérdéseit vagy tükröt tart a csapat elé.
Civilek ha összefognak
Az ifjúsági csoport 2014-es megszervezésével most már az egyesület fenntarthatósága is biztosítottnak látszik. Sőt, a fiatalok bevonása a közösségfejlesztés egyik kulcskérdése. „Szükségesnek éreztem tevékenyen részt venni a kulturális életben, és Vésztőn a VÉTE foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek érdekelnek, ahol kamatoztathatom a tudásomat” – mondja Kéri Péter, az ifjúsági tagozat vezetője.
Az egyesületnek jelenleg 50 tagja van, a kemény magot 18-20 fő alkotja. A legfőbb cél most a helyi civilek összefogása – elméletben nem nehéz, a szervezetek közt nagyon jó a kapcsolat, gyakoriak az átfedések, azaz hogy egy-egy személy több egyesületben is tag. Az összefogás érdekében jelentettek meg egy kis kiadványt, ami 10 civilszervezet munkáját mutatja be, elsősorban a város lakóinak.
Folyamatosan segítik egymás rendezvényeit, hol ötletekkel, hol magát a szervezést is, a jövőben pedig még tovább akarják erősíteni a civil fórum működését is. A fórum összejövetelein tudják megbeszélni a problémákat, felosztani a feladatokat, és megbeszélni, ki, mikor és miben lehet a másik hasznára.
Együtt, közösen tenni
Ami a VÉTE-t illeti, folyamatosan vannak jelentkezők, az emberek szívesen mennek a rendezvényeikre, felajánlják segítségüket, rengeteg a pozitív
visszajelzés. Idén ők szervezik a kistérségi nyugdíjastalálkozót, ami azt jelenti, hogy 17 település nyugdíjasait látják vendégül. Erzsébet úgy érzi, az egyesület csúcsteljesítményt nyújt, ha minden jelenlegi tervüket sikerül megvalósítani, annál többet társadalmi munkában már képtelenség tenni.
Ez azonban a jövő zenéje, és ezek az emberek – főleg az ifjúsággal kiegészülve – nem úgy tűnnek, mint akik bármikor is hátra tudnának dőlni, és megelégedéssel csak szemlélni az elvégzett munkát. Főleg, hogy motivációjuk sem merül ki egy-egy cél elérésében.
„Együtt lenni, közösen tenni egymásért. Látni a 80 éves bácsit, akivel addig még soha nem találkoztam, ahogy rakja a kemencét. A közös kemencét a tájház udvarán. Vagy kapálja a köszöntő táblák környékét teljesen magától, mert látta, egy-két helyen felütötte a gaz. Ezért az élményért éri meg” – fogalmazza meg a motivációt a csapat nevében a VÉTE elnöke.
A Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúl két évben összesen 17 kelet-magyarországi településen folytatott fejlesztő tevékenységet. Azokról a csoportokról, szervezetekről, akikkel a mai napig együtt dolgozunk, cikksorozat született, újságírói szemmel, Bihari Dániel tollából. Ez az írás a cikksorozat kilencedik darabja.
