Civil

Civilnek lenni

A Civil Rádió nevében büszkén viseli, hogy az államgépezeten, a nagy szervezeteken kívüli polgárok médiafóruma hangban és talán írásban is. A civil szó hol az egyes embert, hol speciális közösségi mentalitást jelent. Ez a jelző, amit a rádió megkülönböztetésként 20 éve magára vett, nagyon sok mindent takar, s mivel ez idő alatt a társadalom állandóan változott, ezért újraértelmezése folyamatos. Ki mit lát bele, maga dönti el. Ki mikor veszi észre, hogy polgárként valamiféle mikró-politikát kell művelnie, alkat és személyes élmény kérdése.

A civilség értelmezésének mindenkori két kulcsszava a hivatalos hálózati döntésekből kimaradó személy és az általa teremtett, társadalmi funkciókat ellátó közösség. Nem kell, hogy mérhető legyen ezen funkció eredménye, elég a közösség fenntartását teremtő állandó aktivitás. Állandó feladatunk, nekünk, a civilséget felelős emberi magatartásként megélő polgároknak, hogy az adott kor kihívásaira, új és bonyolult jelenségeinek észrevételére és kezelésére személyes tennivalókat találjunk. A civilségben rejlő potenciál erre ad lehetőséget. A civilség aktív megélése az atomizálódott személy védekezése a bemerevedő és a partikuláris érdekeket konzerváló társadalmi szívóerők ellen. Közösségi éthosz nélküli magánszemélyek erőfeszítéseit, vagy a hivatalosság által létrehozott közösségeket, azok hálózatait a civilség értelmezési tartománya távol tartja magától. Ha beengedi azokat, parttalanná téve önmaga erőfeszítéseinek szükségességét, saját fejlődésének forrásait gyengíti.

Civil az, aki nem engedi, hogy a modern kor csupán végrehajtassa vele a társadalmi gépezet parancsait, hanem felismeri a változások hatásait, véleményt formál azokkal kapcsolatban, és cselekszik az általa jobbnak, tartósabbnak gondolt társadalmi változás.érdekében. Ezt egyedül nem képes megvalósítani, társakra, együtt gondolkodókra és együtt cselekvőkre van szüksége, valamint jogra, hogy szerveződhessen. A modern kor megteremtette a cselekvési lehetőségek alapjait, de automatikusan nem hozta létre a társadalmi többség erre való törekvésének tömeges tudati állapotát.

Az bizonyosnak látszik, hogy az alapítók szándéka egyfajta tudatosság közösségének megteremtése volt, és hívó szóként magánemberi közösségek fórumaként kínálta magát. Ez a tudatosság azon emberi törekvéseknek szólt és szól, melyek a rendkívül gyorsan változó világ kihívásaira egyéni válaszokkal, egyéni szervezésű közösségi törekvésekkel kívánnak válaszolni. A rádiós megszólalás lehetőséget adott azoknak is, akik csupán be akarták mutatni közös világunk egy-egy területét személyes meglátásuk alapján, de azoknak is, akik e fórum révén cselekvésre, emberi energiák bevonzására akartak rábírni másokat, nyilván elsősorban a hallgatókat.

A rádió létezése is annak a vágynak a kifejeződése, ami az egyes embert különböző közösségekbe való tartozás felé hajtja. Közösségi lét nélkül az egyes ember elsorvad, mégha ezt nem is vallja be magának. Az elmagányosodás, a társadalmi feladat nélkül maradás a civil-lét előtti állapot, ennek a meghaladását is vállalták magukra a rádió önkéntesei.

Hol tartunk ma a tömeges civilség felé vezető úton, amit, mint örömszerző életformát, mint közösség-kereső és -teremtő energia-forrást fogalmazunk? Erre más és más választ képes gyártani az, aki már aktívan benne van, és nap, mint nap tevőlegesen érzi a hálózatokban való megtapadás élményét, és az, aki kívülről, önmagát elszigetelve, gyanakodva szemléli a közösségépítés egyéni törekvéseit. De az előbbieknek is fel kell tenniük magukban a kérdést: hogy vajon saját aktivitásukban megtettek-e mindent azért, hogy a civilség előtti létformában élők is megérezzék ezen tudati állapot jó ízét?

Olyan történelmi periódusok tapasztalataiból jövünk, melyeket leginkább a szétvert, vagy ami még rosszabb, az egymás ellen fordított közösségek jellemeznek. A korábbi szociális, kulturális, földrajzi mintázatokon létrejövő évszázados közösségek a nagy kataklizmák, erőszak-politikák nyomán úgy estek szét, mint oldott kéve. Mire a szabad világ lehetősége ránk köszöntött, a masszává egyszerűsödött, atomizálódott emberek alig kívántak egymásról, a társadalomépítés rájuk is bízott felelősségéről tudni. Szólni kell, kiáltani és figyelmeztetni, hogy a magánszemély aktív jelenléte nélkül, az újból és újból változó és működő civil hálózatok nélkül nem épül fel élhető állam, kellemes társadalmi közeg. Civil közösségek nélkül a magánszemély az állam foglya marad.

A magánszemélynek egyre inkább civillé kell válnia, hogy eltaláljon természetes közösségeihez. Ha nincs kéznél, vagy nem természete megtalálni természetes közegeit, akkor állandó belső késztetést kell éreznie arra, hogy keresse meg, és építse ki ezen közösségek kereteit, szervezze meg a befelé irányuló mozgásformát.Civil az, aki önmaga méltósága megőrzésének érdekében társadalomépítő közösségekhez keresi az útját.

 

 

A szerzőről

Fehér József