A semmiből is lehet nagyot alkotni, ha egy közösség nem felülről várja a segítséget, hanem a maga kezébe veszi a sorsát. Egy maroknyi ember, a helyiek aktív támogatásával, nagyot alkotott Borsod megye peremén. Aranygombos Telkibányán jártunk.
A szó szoros értelmében Telkibányát nem nevezhetjük zsákfalunak, mégis sok szempontból az. De gyönyörű. Olyan, mintha nem is Borsodban járnék, azt pedig végképp nem akarom elhinni, hogy Aranygombos Telkibánya lakossága nem éri el a 600 főt. Mint egy svájci falu – jegyzem meg, és a közepébe találok – egy középkori német utazó ugyanezt írta naplójába: a kelet Svájca – mondja mosolyogva vendéglátóm.
Ő Bereczky Béla, aki sokat tud a faluról. Évtizedekkel ezelőtt költözött ide, iskolaigazgató volt, most önkormányzati képviselő, és az Aranygombos Többcélú Közhasznú Egyesület (ATKE) alapítója, egyik vezetője. A nagy öregek persze még többet tudnak, élő lexikonok dolgoznak Bereczky Béla mellett a település értékeinek megőrzésén és bemutatásán.
Így nincs teljes élet
„A turizmusnak köszönhetjük, hogy helyzetünk a fenntarthatóság mércéjén mérve ugyan nem optimális, de irigylésre méltóbb, mint a környező településeké. A 600 lakosra 600 szálláshely jut, elértünk arra a határra, ahol talán nem is kell több. Félő, hogy a vendéglátóipar és a tömeg tönkreteszi a hely varázsát: az érintetlen természeti környezetet, a családias nyugalmat” – vágunk bele a komolyabb gondolatokba a közösségi házban egy tea mellett ülve.
Itt csatlakozik hozzánk az ATKE közösségi munkása, a halk szavú, szerény, de annál céltudatosabb, precíz és lelkiismeretes hitoktató, Koncsol Tamásné Ági. 
Együtt mesélnek a kezdetekről. Immár tíz éve, hogy Béláék elkezdtek megoldást keresni a legtöbb magyar települést érintő problémára. Az emberek bezárkózva élik mindennapjaikat, nincs közösségi élet, sokszor a szomszédok sem ismerik egymást. Az életminőségnek nagyon fontos, de nem mindenek felett álló rendezője a pénz, a „vagyoni helyzet”: emberi kapcsolatok, minőségi szórakozás nélkül nem lehet teljes életet élni.
Megyei szervezésben, a Dialóg Egyesület szakértőinek bevonásával indult a közösségi kezdeményezéseket összefogó és generáló-indikáló program, amelynek rendezvényein Bereczky Béla – 2005-ben Telkibányáról még csak egyedül – részt vett. Hamar meglátta benne a lehetőséget, sőt azt, hogy gyakorlatilag magasabb szinten, de ugyanarról van szó, amit ő iskolaigazgatóként már régóta, és nem is tudatosan végez.
Elemi vágy volt a változásra
„A tanításnak az élethez kell szervesülnie, nem elég az, hogy a gyerekek reggel jönnek valahonnan, majd hazamennek valahova.”A szülői munkaközösséggel és a gyerekek bevonásával ökoiskolát kezdtek szervezni, ifjúsági klubot alakítottak, összejártak, észrevétlenül baráti társasággá alakultak – meséli az előzményeket.
Miután a helyben szervezett beszélgetéseken kiderült, hogy Telkibánya igényli, akarja a változást, tenni is hajlandó lenne érte, elindult a szervezés. A hívószó ez volt: beszéljük meg közös dolgainkat, majd kezdjünk cselekedni. „Volt, hogy hatvanan jöttünk össze ötletelni, a település éhezett a dinamikus közösségi életre” – meséli Ági még mindig megborzongva a felemelő élménytől.
Ezen beszélgetések eredményeként alakult meg 2006-ban az ATKE már azzal a céllal, hogy az „iskolai kísérletet” az egész településre kibővítse profi módszerekkel, közösségfejlesztői szemlélettel. Hosszú munkájuk mérföldkövei Telkibánya történetének lapjaira tartoznak, Ágit és Bélát inkább sikerük titkáról, erdeményekről és buktatókról faggattam. Azokról, amikkel tapasztalataik révén példával, tanulsággal szolgálhatnak.
Tudatos építkezés
Az első és legfontosabb a közösségi igény felmérése – értenek egyet. Hiába szalad neki bárki a legjobb szándékkal tervei megvalósításának, ha azok nem találkoznak a közösség igényeivel. Sok beszélgetés, szóbeli és írásbeli igényfelmérés – ezekre alapozva tervezték, és tervezik a munkát a mai napig.
Alapvető céljaikat is ezek alapján fogalmazták meg: javítani az emberek életminőségét, fejleszteni a közösségi életet, ösztönözni a lokálpatriotizmust, felfedni és megőrizni a kulturális, történelmi, természeti értékeket. Ennek érdekében szükség van közösségi térre, és megfelelő kommunikációra településen belül és a kistérség szintjén is. Fórumokat szerveznek, Facebook-csoportot indítottak, rendszeresen igyekeznek nyomtatott formában is eljutni hírlevelüket az emberekhez.
Önképző, ismeretterjesztő, kulturális és sportrendezvényeket, képzéseket szerveznek, kiemelt figyelmet fordítanak a környezet-és egészségtudatos életmód
kialakítására. Támogatják és elősegítik az önszerveződést, komoly hangsúlyt fektetnek az ifjúság nevelésére, szabadidejének tartalmas eltöltésére. Mindenkit megszólítanak, az ajtó nyitva áll idős és gyerek, szegény és gazdag előtt.
Mindkét beszélgetőpartnerem úgy véli, elengedhetetlen a külső szem. Olyan szakember, aki kívülről látja a közösséget, kérdéseivel, problémafelvetéseivel, tanácsaival segít. Ági számára meghatározó élmény volt az első, külsősökkel való találkozás. „Idegen emberek jöttek nekünk segíteni. Látva a lelkesedésüket, hogy milyen fontos nekik a mi településünk, hatalmas energiát kaptam: akkor én hogy ne tennék meg mindent és még annál többet is az enyéimért?”
A külsős jelenléte hosszú távon fontos, jelenleg a Közösségfejleszők Egyesületének szakembere, Molnár Aranka látja el ezt a „feladatot”. Ő segít összevonni a már meglévő energiákat, újakat bevonni, de segíti a célok megfogalmazását, a jövő tervezését is.
A politika legalább ellenséges ne legyen
Béla tudta jól már az elején, fontos megnyerni az önkormányzat támogatását is. „Ahol sok ember összejön problémáinak kibeszélésére, elkerülhetetlenül kritikát kap a helyi vezetés” – mondja. Ezért a kezdet kezdetén próbálta felkészíteni a polgármestert és a képviselőket: számukra is nagy lehetőség rejlik a közösségépítésben, de készüljenek fel a negatív hangokra. Eleinte nem igazán ment, Béla pedig iskolaigazgatóként mindkét oldalról a villámhárító szerepében találta magát.
„Egyik részről én voltam a hatalom embere, az önkormányzat szócsöve, a másikról pedig kissé anarchista felforgató” – meséli. Az önkormányzat először támadásnak élte meg a civil élet ébredését, majd „aktív passzivitásával” reagált a helyzetre, ezzel visszavetve a közösségfejlesztésben rejlő helyi lehetőségeket, gondol bele Bereczky Béla, és egy sóhajtással hozzáteszi, szinte csak magának: „pedig ha már akkor igazán mellénk állnak…”
Az önkormányzathoz kapcsolódó emberek háttérbe vonultak az egyesület életéből, nem találták ott a helyüket. A 2014-es választások után ez látszólag módosult, az új polgármester, Kassai Zoltán új hozzáállással, és a település lehetőségeihez mérten erőforrásokkal is a civilek mögött áll. És az ötfős, új képviselőtestületben az ATKE három oszlopos tagja is helyet kapott.
A helyi erő tényleg erő
Álljunk itt meg egy kicsit, mert az előző másfél mondat sokkal több, mint egy aprócska falu egyesületének helyi sikere. Miről is van szó? Néhány lelkes magánember kezdeményezésére létrejön egy civil szervezet. Megkérdezi az embereket, hogy érzik magukat a bőrükben, meghallgatja gondjaikat, megfogalmaztatja velük igényeiket, majd ennek mentén elkezd dolgozni. Szervez, lelkesít, beszélget.
Évek múltán kialakul egy közösség a falu lakosaiból, a közösség pedig a szervezeten keresztül a helyi politikát tematizáló tényezővé válik. A klasszikus értelemben vett demokrácia olyan megvalósulása ez a gyakorlatban, amit legtöbben idealista képzelgésnek gondolnának.
Az önkormányzati választások előtt például a polgármester- és képviselőjelöltek mutatkoztak be a faluközösség előtt. Szabott időben, egymásra reflektálva, mint egykor a miniszterelnök-jelöltek vitája a királyi tévében.
Még csak azzal sem negligálhatjuk a dolgot, hogy szerencsés egybeesés, van egy falu, ahol a lakosságot „beszippantotta” a civil életérzés. Az ATKE-nak jelenleg 49 tagja van, ennyien fizetik be a havi száz forintos (!) tagdíjat. Érdeklődés alapján több munkacsoportra oszlanak, de mindössze 10 ember alkotja a kemény magot, vagyis számítanak a közösség motorjának.
Oktat, nevel, szórakoztat
Nyilván nem a semmiért szavaz bizalmat Telkibánya az egyesületnek. Pályázati pénzből 2011-ben sikerült létrehozniuk egy öko-demo centrumot, ez jelenleg is az ATKE „bázisa”. Olyan független helyszín, ami igazi közösségi térként funkcionál. Önmagában belakja a környéken is híres férfi dalárda, itt jön össze a gazdasszonykör, de van itt varrásoktatás, női torna, baba-mama kör, kézimunka szakkör is – sorolja Ági.
Tésztát gyúrnak, befőttet tesznek el, lekvárt főznek, és ha eladják, a pénzből kirándulást szerveznek maguknak az asszonyok. Legutóbb Sárospatakon voltak
fürdőben. Magát az egyesületet kizárólag pályázati pénzekből működtetik, mert „számunkra nem az a járható út, hogy tartsuk a markunkat” – teszi hozzá Béla. Tényleg mindenre gondolnak, nemrégiben nyertek például egy kilencszemélyes mikrobuszt, amit bárki elvihet, ha szüksége van rá. Most már az önkormányzat is azon dolgozik, hogy az ATKE házát megtöltse programmal.
Mi mindenre jó egy közösségi ház? Oktat, nevel, felelős gondolkodásra buzdít és szórakoztat. Miután megmutatják 2015-ös programsorolójukat, lemondok róla, hogy mind bemutassam, de némelyik olyan egyedi vagy megható, hogy mégiscsak említeni kell – Ági határtalan fantáziájának gyermekei.
A házasság ünnepe és férfisátor
Valentin napon, például, nem érezve túlzottan magukénak az angolszász ajándékárusok nagy napját, ők megszervezték a házasság ünnepét. Esküvői fotókból rendeztek kiállítást, a dédszülők kopott képeitől kezdve a legutóbbi lakodalomig sok tucatnyi kép került a falakra. Emlékek, pillanatképek, nagy történetek tanúi. Február 14-én pedig eljöttek maguk a szereplők családostul, nagyszülők, gyerekek, unokák, és együtt elevenítették fel az emlékeket, meséltek régi időkről, szeretetről.
Itt volt a pap, a tiszteletes, volt torta, pezsgő, rengeteg ember, és megtörtént, amiért az egész létrejött: „együtt voltunk, jól éreztük magunkat, és az emberek felemlegették a közösség előtt pozitív élményeiket” – meséli Ági. Ezzel a céllal szervezték meg a házasság napját is, a szerelmet, a békét, az összetartozást ünnepelték. Apák napján apás fotók kerültek a falra, apa-fiú versenyek zajlottak, nagy sikere volt a férfisátornak.
Telkibánya visszavár
Beszélgetés közben szalad az idő, Béla javaslatára beülünk az egyik étterembe. Paraszti környezet búbos kemencével, paprikafüzérrel, amikor pedig kihozzák a kéttenyérnyi kenyérlángost, a tetején kétcentis gőzölgő tejföllel, hagy
mával és szalonnával, a lélegzet is bennakad. Aztán a számla láttán ismét: 500 forint. Igen, pont annyi, mint egy semmiházi műhamburger egy gyorsétteremben.
Búcsúkor házigazdáink szívesen invitálnak, látogassunk vissza Telkibányára családostul, pihenni is. Ígérni nem merek, de érzem azt, ami a falutáblán is olvasható: Visszavárja Aranygombos Telkibánya!
A Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúlt két évben összesen 17 kelet-magyarországi településen folytatott fejlesztő tevékenységet. Azokról a csoportokról, szervezetekről, akikkel a mai napig együtt dolgozunk, cikksorozat született, újságírói szemmel, Bihari Dániel tollából. Ez az írás a cikksorozat tizenegyedik darabja.
