A Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúlt két évben összesen 17 kelet-magyarországi településen folytatott fejlesztő tevékenységet. Azokról a csoportokról, szervezetekről, akikkel a mai napig együtt dolgozunk, cikksorozat született, újságírói szemmel, Bihari Dániel tollából. Ez az írás a cikksorozat harmadik darabja.
Az ember nem szívesen indul útnak egy borsodi zsákfaluba még akkor sem, ha kinccsel csábítják. Mert a hívószó tényleg ez volt: a mélyszegénység, a kilátástalanság, a nagy magyar nihil mélyén, a bodrogközi Kenézlőn egy kis közösség keményen küzd, és nagyot alkotott.
A település a Tisza és a Bodrog között fekszik, Tokajtól és Sárospataktól egyaránt
20-20 kilométerre, de mintha az Óperenciás tengeren is túl lenne. Tokajtól egyszerűen a Tiszán átkelve lenne megközelíthető, de a komp nem jár. Majd fog állítólag. Sárospatak pedig máris egy nagy vargabetű, mert ott ugyan híd visz át a Bodrogon, utána viszont fordulhatunk nyugatnak, hogy „visszafelé” tegyük meg azt a bizonyos 20 kilométert.
Aztán megszólal a szélvédőre cuppantott kis gép: érkezés a célponthoz, jobb oldalt. A falu egyik mellékutcája, a templom mellett szerény, de takaros ház. A kutya mérges, ám egy szemüveges, fiatalabb hölgy, Csizmár Attiláné Erika már kedvesen mosolyogva jön is a kapu felé: „Igen, jó helyen jár, végre megérkezett!” Nem volt egyszerű, de hát a komp…
A test nyomora mérgezi a lelket
Bent még két asszony fogad, Torzsné Kocsik Mária és Tompa Sándorné Ancsa. Most már elárulom: a két éve alakult Kenézlői Civil Egyesülethez (KCE) jöttem látogatóba. Alulról jött kezdeményezésként, néhány falusi összefogása felrázta itt a népet, életet vitt a településre, színt, boldogságot az emberek életébe. Persze, rögtön mondják, nem a nulláról kezdték, a közösségi élet focimeccsek, falunapok, egyházi rendezvények formájában korábban is működött, ma is működik, az iskola tanárai és diákjai faluszintű rendezvényeket szerveznek.
Hurka, sütemény, üdítő, ásványvíz és kávé gyorsan kerül az asztalra, de a kezdeti megilletődöttség még nehezen gördíti a szavakat. Lassan azért kiderül, „előítéleteim” nem voltak alaptalanok, a csaknem 1400 fős településen kevés a munka, főleg helyben. Az önkormányzati intézmények, a termelőszövetkezet, és néhány gazda mellett a közmunka ad lehetőséget pénzkeresetre.
Páran a környező településeken tudtak elhelyezkedni, bár az oda-vissza útért olykor órákig várnak a buszra. Volt vasút is, az állomás épülete még megvan, de vonat nem jár. Sokan várják az idénymunkát is, amikor például érik az alma, a szüretelőknek jó évben akár 500 forintot is fizetnek óránként a nehéz fizikai munkáért.
Hasznosan és tartalmasan teljék az élet
A hölgyek most már egymás szavába vágva mesélnek. Az emberek a nehézségek dacára is szeretnek itt élni, igyekeznek megragadni a munkalehetőségeket, azonban ez nem minden, a munka mellett másra is szükség van. A központi rendezvények, mint a búcsú, focimeccsek, de még a temetőtakarítás is egyszeri alkalmak, önmagukban sokszor kevesek ahhoz, hogy összehozza az embereket és valódi közösséggé kovácsolják a falut.
Főleg a gyerekeknek, a fiataloknak fontos, hogy folyamatosak legyenek a tartalmas programok, ezek híján kénytelenek a buszmegállóban, lépcsőn ülve „bandázni”, később pedig – ki tudja – a kocsma lesz számukra a ”közösségi tér”.
Ez a felemás helyzet nyitotta meg a lehetőséget azok előtt, akik kevesellték azt, ami van, de hajlandóak is voltak tenni, hogy több legyen. Először magányosan, mindenki a maga háza táján. A szerény, csendes, de igen céltudatos Erika próbálkozott, ötletelt, képzéseket keresett. A lendületes, nagy hangú Ancsa mindig is közösségi ember volt, gyakran gyűlnek nála össze a szomszédok szalonnát sütni, együtt lenni.
2011-ben egészség-felelősöket képző foglalkoztatási program indult a faluban, amire többen is jelentkeztek, a nyári gyakorlati időre pedig játszóházat szerveztek napi négy órában. „Hogy hasznosan, tartalmasan teljék a gyerekeknek a szünidő” – fogalmaz házigazdám, aki halk szava ellenére a többiek által is elismerten közösségük lelke és motorja.
Soha nem vagy egyedül
Miért pont játszóház? Mert a nyári idénymunkák idején a szülőknek szinte életbevágó, hogy legyen kire hagyni a gyerekeket – vág közbe azonnal Torzsné Kocsik Mária. Erika tompít, „ez volt a közösségi igény”, de nyilván igen, értjük a lényeget mi is. Itt döbbentek rá, hogy valójában nincsenek egyedül, vannak mások is a faluban, akik hajlandók többet tenni, áldozni a közösségért. Amikor pedig a következő tavaszon nem csak a kenézlőiek, hanem a szomszéd községből, sőt Sárospatakról is érdeklődtek, lesz-e ismét játszóház, összeállt egy 8-10 fős kemény mag.
A csapat egyetlen fillér nélkül, de hihetetlen kreativitással, lelkesedéssel és elkötelezettséggel állt neki a szervezésnek. Majd jött az első nehézség: az előző évben használt művelődési házból azóta raktár lett.
Erő és akarat helyettesíti a pénzt
Szomorúan emlékeznek vissza, ezzel minden terv, munka egy csapásra köddé vált. Helyszín nélkül nincs nyári tábor, álltak leforrázva. De nem adták fel, és milyen jól tették! Egy TÁMOP-os program keretében ugyanis 2012-ben közösségi munkás képzés indult a faluban. A Bodrogmenti Felzárkóztató Programoktatóinak szakmai segítségével, a kenézlőiek önkéntes munkájával mégis megszervezték a játszóházat a szünidő teljes hosszára, napi nyolc órában.
„Közösségi erő és akarat” – foglalja össze egyetértően a három asszony szervezetük sikerének titkát. Helyszínnek megszerezték a görög katolikus egyház falubeli karitász házát, az egyház még a rezsit is átvállalta. Minden mást egyetlen fillér nélkül, helyi erőforrások bevonásával, saját ötleteik alapján valósítottak meg. Került labda, diavetítő, gyurma, festék, ceruza, minden, ami kellett. A kézműves foglalkozásokon tojáshéjat, terméseket, diót használtak fel, és ha a tollas ütő tönkrement a sok használattól, hát újrahúrozták maguk.
A szülők felváltva jöttek felügyelni, Erika és csapata állandóan jelen volt: szerveztek, játszottak, tanítottak. Ételre viszont nem volt pénz, fogalmazzunk inkább úgy, arra sem. „A gyerekek otthon ebédeltek, emellett mi hoztunk össze egy-egy uzsonnát ha másból nem, zsíros kenyérből” – jegyzi meg Ancsa.
A 2012-es játszóház nagy siker volt, átlag 20-25 gyerek volt jelen, de előfordult, hogy 40 felett volt a létszám . Erika 8-10 fős kemény magjában gyakran cserélődtek az emberek – ha munkát kaptak, nyilván az volt az első, de teljesen soha nem hagyták magára Erikát.
Jól lakik a lélek
Sőt, egyre több programot szervezett, szerveztek a körülötte állókkal, és 2014-ben történt egyesületté alakulásuk óta már tényleg olyanok veszik körül, akiket nem lehet eltántorítani. „A gyerekekért csináljuk. Látni a boldogságukat többet ér mindennél” – mondja Ancsa, és hozzáteszi: „ha választanom kellene a munka és a közösségi feladataim között, gondolkodás nélkül utóbbit választanám”.
„Jól lakik a lélek, ez éltet minket” – bólogat Marika is, Erika pedig szelíden mosolyog. Szinte hihetetlen, de minél több a nehézség, az akadály, ezek az asszonyok annál elszántabbak. Dőlnek belőlük az ötletek, a játszóház csak a kezdet volt, mára tucatnyi programot szerveznek a településen. Olyan megmozdulásokat, amelyekre igény van, ami épít – ez a közösségfejlesztés lényege.
A rendezvények során épül és erősödik mind a falu, mind az önkéntesek közössége – mesélik a hölgyek, miközben rövid sétát teszünk a településen. A játszóházas gyerekek közül sokan azóta is összejárnak, az ott barátságot kötött fiatalok már több összejövetelt is szerveztek maguknak.
Közösen a közösségért
Rendezvényeik helyszíneit felkeresve a hölgyekből dől a szó, mesélik a programokat. Mikulás nap, családi nap a környékbeli falvak bevonásával, kincskereső játékuk során pedig felkutatták a helyi értékeket, amelyen verses útmutató alapján kellett végigmenni. Később még tanösvény is született az útvonalon. Esélyegyenlőségi napot szerveztek, gyerekektől az idősekig mindenkit bevontak, látás- és mozgássérült barátaikat is meghívták.
Közös adventi verses gyertyagyújtásokat szerveztek, karácsonyfát díszítettek, Betlehemet állítottak. Szemetet szedtek, bohócfutást rendeztek, temetőt takarítottak, bolhapiacot szerveztek, tényleg lehetetlenség mindent felsorolni. Mindent hagyományteremtő céllal, és a tervezéstől a megvalósításig a közösség igényeiből kiindulva, közös munkával végeztek.
Szilveszterkor faluszintű mulatságot terveztek, de a faluház kifűtése túl drága lett volna, ezért szűkebb körben, a karitász házban köszöntötték az újévet.
Minél több pofont kapunk…
Amikor mélypontra kerülnek, egymásból nyernek erőt. Lelkesítik, bátorítják a másikat, humorral és szeretettel húzzák ki az épp csüggedőt a gödörből. És nem csak saját köreikben. Erika, aki korábban még egy háromfős társaságban is alig mert megszólalni, most beszámolókat tart, összejöveteleket szervez hasonló közösségfejlesztő csoportokkal a térségben.
Tanítják egymást, ötletbörzét tartanak, de elmondásuk szerint a lényeg: tartják egymásban a lelket. Sőt, Ancsa egyenesen azt mondja, „minél több pofont kapunk, annál erősebbek vagyunk”. És sikeresek. A KCE rendezvényei tágabbra nyitották az otthonok ajtait, egymásra találtak az emberek. Lassan baráti társaságok alakultak, amelyek külön is szerveznek maguknak programot, kirándulást például. Szilveszterkor már 4-5 buli is van a faluban, míg korábban egy sem…
Nem tartozik szorosan ide, de Erika ragaszkodik hozzá, hogy kiemeljük: a Közösségfejlesztők Egyesülete és közösségfejlesztője, Laskó-Kuthi Adrienn nélkül már lehet, feladták volna. Ő volt az, aki nem hagyta őket egyedül, akire a mai napig számíthatnak, aki bátorít, aki segít. Nem pénzzel. Tanácsokkal, lelkesítő beszélgetésekkel, problémáik meghallgatásával, és ha kell, egy-egy öleléssel.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen
A problémák persze kifogyhatatlanok, búcsúzáskor zavarban is vagyok, mit mondjak, ami nem hangzik bénán, esetlenül.
Erika összeszorított ajkú elszántsága, az Ancsából áradó hihetetlen pozitív energia, és Marika őszintesége már önmagában elég biztosíték, hogy ez a csapat a jövőben is mindent megoldjon. Mert lesz mit. Pénzt még nem sikerült pályázaton nyerniük, továbbra is abból dolgoznak, amit ők összeadnak, amit megszereznek. Hogy 2016-ban a családokat segítő nyári tábort miből és hol tudják megszervezni, egyelőre rejtély, de bizonyosan megoldják ezt is.
Szerző: Bihari Dániel
Forrás a Közösségfejlesztők Egyesületének honlapja
További információk a Közösségfejlesztők Egyesületének facebook-os oldalán.
