Szociális

13-szorra került dívány a Dunára!

Az Ébredések Alapítvány az intézményes pszichiátria progresszív irányát népszerűsítve újabb konferenciát szervez a közösségi alapú ellátás hazai vizein: Dunán innen s túl neves szakembereket és érintetteket szólít párbeszédre. Dr. Harangozó Judit, az Alapítvány elnöke a Civil Rádió Reggeli című műsorában beszélt a komplex megközelítés lényegéről, valamint a konferencia részleteiről.

A szociális ellátórendszer európai szintű fejlődését bizonyítja a közösségi alapú szolgáltatások hazai megjelenése. A közösségi pszichiátria állami támogatásával kisebb számú érintettnek ugyan, de lehetőséget adnak egy újfajta segítségnyújtás igénybevételére. Dr. Harangozó Judit azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügy erőteljes kórház-centralizációs folyamata nehéz helyzetbe hozza a közösségi pszichiátria fejlődését, amely éppen a gyógyítás körülményéinek decentralizációját feltételezi: „a kicsi, lakosságközeli megoldások” alkalmazásával. Éppen ezért a pszichiátria hazai fejlődésének elősegítésére szabad gondolkozást serkentő konferenciát szerveztek, hiszen, ahogy a pszichiáter fogalmazott:

„a szakmai megújulás fontos eleme, hogy lehetőséget teremtsünk a kérdések megfogalmazására, feltételére és egy folyamatos szakmai párbeszéd megteremtésére”.

A 13. „Egy dívány a Dunán”-konferencia ötvözi a szakmaközi megoldások bemutatását. Így szerepet kapnak a közösségi alapú módszerek ismertetésén túl az alternatív terápiás módszerek köré épült párbeszédek is. A részvétel ingyenes – továbbá dr. Harangozó Judit hangsúlyozta, hogy a konferenciának a gyógyszeriparral semmilyen kapcsolata nincs, így üzleti hatásnak sincs kitéve, ami egyébként egy nagyon súlyos problémája ennek a területnek. Szellemiségét pedig meghatározza: „a merész megújulás, a multikulti-harmónia és a szabadság és szabadgondolkodás”.

Az „Egy Dívány a Dunán” – 13. Nemzetközi Pszichiátriai, Klinikai pszichológiai és Pszichoanalitikai Találkozó, valamint művészetterápiás kiállítást Budapesten, 2016. május 3-6. között szervezik meg. A részletes program megtekinthető itt.

logo (1)Dr. Harangozó Judit a Civil Rádió Reggeli című műsorának hallgatóit beavatta a hazai közösségi pszichiátria működésének meglévő nehézségeibe, és beszélt a sorstársi segítés jelentőségéről is. Ha lemaradtál róla, meghallgathatod itt is.

A szerzőről

Civil Rádió