Demokrácia Egyéb Podcast

Nem nagyon zavarja a cégeket a korrupció

Az Európai Unió 2014-es antikorrupciós jelentésében nagyon súlyos megállapítások és egyben ajánlások is szerepeltek, részletesen megfogalmazva, mit kellene tennie a magyar kormánynak a korrupció visszaszorítása érdekében. A héten Budapestre érkeztek az Európai Bizottság szakemberei, hogy áttekintsék, mit hajtott végre a kormány az ajánlásokból. A Civil Rádió Reggeli műsorában a K-Monitor jogásza dr. Koncsik Anita volt a vendég január 14-én, és vele beszélgetett a műsorvezető arról, hogy mire számíthatnak az uniós szakemberek, elégedetten távozhatnak-e, hogyan látja a K-Monitor a helyzetet, hiszen a civil szervezet az egyik jelentéstevő a kezdetek óta, és most is részt vesznek a munkában.

Koncsik Anita a K-Monitor jogásza

Koncsik Anita a K-Monitor jogásza

A beszélgetés azzal kezdődött, hogy az uniós jelentésben egy felmérésre hivatkozva az szerepel, hogy a megkérdezettek visszajelzéseiből kialakított számok szerint Magyarországon kisebb a korrupció, mint az Unió országaiban átlagosan. Erre Koncsik Anita azt válaszolta, hogy a helyzet a legfrissebb felmérésben még meglepőbb, mert tovább javított a pozícióján Magyarország. A 2014-es jelentésben az szerepelt, hogy a magyar válaszadók, az üzleti barométerben 47 százalékos arányban gondolták azt, hogy a korrupció széles körben elterjedt közbeszerzéseknél, de az uniós átlag már akkor is 56 százalék volt. Ez szám a legfrissebb adatok szerint még meglepőbb. Koncsik Anita úgy fogalmazott, hogy fejvakarásra adhat okot a 2015-ös adat, mert a válaszadók 81 százaléka szerint széles körben elterjedt a korrupció a közbeszerzéseknél, ugyanakkor csak 27 százalék mondta azt, hogy ez a helyzet gátolná őket a közbeszerzésekben a nyerésben. Ez a szám messze elmarad az uniós átlagtól, de még a környező országokban is 50 százaléka megkérdezetteknek gondolja azt, hogy számára hátrányos a korrupciós, vagyis ő azért nem nyer, mert a korruptak beelőzik, a korruptak meggátolják azt, hogy tisztességes versenyben nyerhessenek a cégeikkel.

Innen indult a beszélgetés, és még vita is kialakult azzal kapcsolatban, hogy az eredményt jelentősen befolyásolhatta a kormány stratégia tanácsadó cégét vezető szakember kijelentése azzal kapcsolatban, hogy amit az ellenzék korrupciónak állít be, az maga a Fidesz politikája, ezen a módon juttatja előnyökhöz a megerősíteni kívánt magyar középosztályt. Lánczi András, A Századvég elnöke egy tavalyi interjúban válaszolta a riporter kérdésére ezt, és valóban jelentősen módosíthatja a felmérés eredményét, ha a megkérdezettek nem érzik jogtalan előnynek azt, ami a határon túl már annak számítana.

De amiatt nem aggódik dr. Koncsik Anita, hogy az állami szervekkel folytatott konzultációk érdemben megváltoztatnák a Bizottság véleményét, amely szerint Magyarországon a korrupció elleni küzdelemben a látszatintézkedések a jellemzőek.

A beszélgetést itt meghallgathatja.

 

A szerzőről

Vicsek Ferenc

kohómérnökként végeztem, gazdasági, tudományos, közéleti újságíró vagyok, a MÚOSZ Gazdasági Szakosztályának az elnöke.