Egyéb

Hang adományozás a rádióknak

Mi mást is gyűjthetne két közösségi Rádió, mint hang adományokat. A Civil Rádió a Tilos Rádióval közösen a közelmúltban egy nemzetközi projektbe kapcsolódott be, amelyben a magyar nyelv sajátosságaira kell megtanítani a Mesterséges Intelligenciát (MI). Ehhez gyűjt sok órányi hang adományt most a Civil Rádió a Tilos Rádióval közösen és várja ehhez Hallgatói segítségét is.

A magyar nyelv a kis nyelvek közé tartozik: a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Ez azonban nem jelenhet meg a mesterséges intelligenciák ( MI) audio fejlesztéseiben. A magyar nyelv alapú adatbázisoknak éppoly teljesnek kell lenniük, mint a világ legelterjedtebb nyelvén létrejövő fejlesztéseknek. Ehhez pedig hanganyagokra van szükség, amely valamennyiünk beszédére épül majd. 

Hogyan gyűjtünk hangot

telefonunkat is használhatjuk a példamondatok felolvasásakor

Ezért egy nemzetközi innovatív projekt részeként most hang adományokat gyűjtünk. Szeretnénk, hogy anyanyelvünkön is jól értsenek és pontosan tájékozódjanak a hangalapú szoftverek. Ehhez beszédünk sokszínűségét ( hanglejtéseinket, egyedi kifejeződéseinket) is meg kell most tanítani.
Hogyan beszélünk mi? Az egyik legfontosabb az M.I. ( azaz a Mesterséges Intelligencia ) esetében, hogy kizárólag azt tudja, amit mi megtanítunk számára. Így különösen is fontos, hogy nyelvünk specifikumait is megismertessük a számítógépekkel. Ehhez sok órányi hangmintára van szüksége a rendszernek.
A hang adományozás igazán szórakoztató, segítséget nyújt ebben a Mozilla Common Voice nemzetközi közösségi oldal (https://commonvoice.mozilla.org/hu,) ahol könnyedén tudjuk technikailag megoldani ezt.

A hang adomány gyűjtése során a közösségi oldalon magyar nyelvű példamondatokkal találkozhatunk, amelyeket a gép generál számunkra. Ezeket a szövegeket pontosan felolvasva, majd elküldve a rendszernek, adjuk a hangunkat. Egyszerre 5 mondat érkezik. Ha hibázunk, lehetőségünk van újra mondani a szöveget, ha pedig helytelen mondattal találkoznánk, nyugodtan nyomhatunk a „kihagyás” gombra.
A hangminták gyűjtése mellett fontos a felolvasott mondatok ellenőrzése. Ezeket a ” figyeljen” fülre kattintva érhetjük el. Itt a mások által adományozott hangokkal, minta szövegekkel találkozunk majd. Meghallgatva ezeket jóváhagyhatjuk, vagy helytelennek is ítélhetjük a hallott anyagot. Amire ügyelnünk kell, hogy a magyar nyelv szabályai szerint, betűre pontosan megegyezzen a leírt és a felolvasott szöveg. A kisebb technikai zajokat nem veszi figyelembe a rendszer, így lehetőség van nem csak számítógépen, hanem telefonon keresztül is ellenőriznünk, vagy felolvasnunk.

A hang adományok gyűjtése a két rádió, a Tilos és a Civil technikai megújulását is előmozdítja. A magyarul megtanított MI ( mesterséges intelligencia) az archívumok fejlesztését segíti majd. Ennek köszönhetően az új és régi műsorok egyszerűbben és tematikusan is kereshetővé válnak, kutatók számára is könnyen elérhetőek lesznek az értékes audio tartalmak.
A két rádió 30 éve ( !) készíti műsorait, és talán kevesen emlékeznek rá, de annak idején együtt sugározták adásaikat is. Egy stúdióban dolgoztak és közösen használták az FM 98-as frekvenciát. Éjjel a Tilos, nappal pedig a Civil Rádió műsorai szóltak a szabad és korlátozhatatlan rádiózás jegyében.
A két Rádió pedig most, ennek a fejlesztési projektnek köszönhetően újra együttműködik. Szabad és független közösségi rádiókként hallgató baráttá teszik régi és új tartalmaikat technikailag 21. századi módon, az online térben is.

A projektről bővebben itt olvashatnak: https://adjhangot.mozellosite.com/page-1/
A hang adományozása: https://commonvoice.mozilla.org/hu

A szerzőről

Fázold Helga