Vannak emberek, akik nem harsányak, nem kiabálnak, nem zászlókat lengetnek – és mégis tömegek gondolkodását formálják át. Ivák Bence pontosan ilyen. Nem aktivistának készült, és ma sem érzi magát annak. Mégis, amikor elindította a Gayciklopédiát, azt a rövid, egyperces videósorozatot, amely hétköznapi nyelven, humorral és empátiával magyarázza el az LMBTQ-közösséggel kapcsolatos alapfogalmakat, mitoszokat és félreértéseket, valami nagyon régi hiányosságot pótolt be Magyarországon.
„Nem meggyőzni akarok senkit. Csak elmondani, hogy miről is beszélünk” – mondja. És ebben a mondatban benne van a sorozat teljes lényeg: nem harc, nem propaganda, nem véleménycsata. Csak tisztázás, emberi hang, kapaszkodó.
A G-Ciklopédiának azóta két és fél millió megtekintése van TikTokon, több mint 16 ezer kommenttel. És ami talán a legfontosabb: valódi emberek, szülők, elbizonytalanodott fiatalok, zavarban lévő nagyszülők írták neki, hogy végre megértettek valamit, amit addig senki nem mondott el ilyen egyszerűen.
„Hiány volt ebből a fajta kommunikációból”
Bence sokáig maga sem gondolta, hogy szükség lenne egy ilyen sorozatra. A fordulópont egy YouTube-műsor volt, amelyben vendégként szerepelt. „Ott láttam meg, mennyi tudatlanság és információhiány van arról, hogyan él egy meleg ember” – mondja. A kommentek között olyan félreértések, hiedelmek kavarogtak, amelyek világosan jelezték: Magyarországon nagyon sokan nem ellenérzésből elutasítóak, hanem mert egyszerűen nincsenek tisztában alapfogalmakkal.
A Gayiklopédia ezért született: nullpontra vinni a beszélgetést, mielőtt a vita elkezdődne. Mi a különbség szexuális orientáció és nemi identitás között? Mióta léteznek meleg emberek? Miért nem „divat” a melegség? Mit jelent az aszexualitás? Mi történik egy coming outban? Miért fél a gyerek? Mit tehet a szülő?
A válaszok nem bonyolultak. Inkább emberiek. Ha Bence valamitől különleges, az nem a radikalizmusa. Épp ellenkezőleg: a szelídsége. „Nem vagyok véresszájú aktivista, ezt sokan le is írták. És nem baj. Én csak megmutatom az emberi oldalt.”
De épp ez a szelídség tette átütővé.
Régóta velünk vannak – csak elfelejtettünk róluk beszélni
A Gayciklopédia első epizódja rögtön tág történelmi térbe helyezi a kérdést. Bence végigmegy azon, milyen természetességgel létezett a homoszexualitás számos kultúrában: az ókori görögöknél, a rómaiaknál, az amerikai őslakosok között, Egyiptomban, Mezopotámiában. A tények egyszerűek: a melegség nem modern jelenség, nem nyugati „ideológia”, és főleg nem „propaganda”. Emberek voltak mindig is — csak a társadalom viszonya változott.
És minél többet mondja ezt, annál több ember veszi észre, hogy az egész beszélgetést félreviszik azok a politikai kifejezések, amelyekből hiányzik az ember. „Én pontosan úgy szorongok randin, én is izgulok, én is hétköznapi ember vagyok. Nem vagyok ufó.” – fogalmaz.
A normalitás ilyen kimondása ma valamiért forradalmi.
„Ki az a másik?” – amikor a homofóbia saját magát leplezi le
A beszélgetés egyik legerősebb része az a felismerés, ahogyan Bence a „jófej meleg” címkére reagál. Mert sok helyen találkozott azzal, hogy az emberek két részre osztják a közösséget: „jófejekre” és „a többire”.
„És ki az a többiek? Ismered őket? Tudod, kikre gondolsz?” – kérdezi. A kérdés egyszerű, mégis mindent szétszed.
Bence gyakran csinált olyat, hogy ha egy társaságban valaki homofób megjegyzést tett, elkezdett vele beszélgetni. Amikor a másik rájött, hogy ő is meleg, akkor következett a döbbenet. Mert a sztereotípia összeomlott.
„És ilyenkor mindig az a mondat jön: jó, hát te jófej vagy… De mi van, ha a többi is?”
Ezek a kis repedések hosszú távon sokkal többet érnek, mint bármilyen politikai nyilatkozat.
A vidék és a város közti szakadék – amelyet valójában a félelem tart fenn
Bence nagyon őszintén beszél arról, hogy milyen Magyarországon melegként élni. A válasza kettős: Budapesten sok helyen már biztonságos, nyíltan lehet élni, de vidéken gyakran még mindig félelem övezi az önfelvállalást.
„Mit csinálsz Máriapócson?” – kérdezi félig viccesen. A vidék sok helyén vannak „fél helyek”, kultúrkocsmák, ahol elfogadóbb a közeg, de sok településen nincs ilyen menedék. És ez nagyon mélyen rányomja a bélyegét az ember lelkére.
Mégis azt mondja: nem politikai kérdés ez.
„Minden nap eldönthetjük, hogyan bánunk egymással. Ez nem törvényektől függ.”
Ez az egyik legfontosabb mondata.
Szükség volt egy helyre, ahol a szülők is kapnak kapaszkodót
Bencehez rengeteg szülő írt, akiknek LMBTQ-gyereke van. Olyanok is, akik addig soha nem tudtak erről beszélni. Voltak, akik azt írták: „végignéztem az összes részt, és most már kevésbé félek attól, hogy mi lesz”.
Voltak fiatalok, akik titokban nézték a sorozatot, és azt mondták: „most először érzem, hogy nem vagyok egyedül”.
És persze voltak gyűlölködő üzenetek is. Olyanok, amelyekben halállal fenyegették. „Nem jó érzés. De ez a kommentelés műfaja. Aki szemtől szemben találkozna velem, az valószínűleg azt mondaná: szia, hogy vagy?”
A sorozat mégis hatott. Mert a félelem helyére sokaknál tudás, együttérzés és emberi közelség került.
„Amikor a gyerek coming outol, fél. De nem azért, mert ő változott meg.”
Bence az egyik legfontosabb gondolatot a coming out kapcsán fogalmazza meg.
Azt mondja: a gyerek fél.
Mert nem tudja, hogyan reagál az, akit a legjobban szeret.
A szülőknek azt tanácsolja: ne mondjanak semmit az első pillanatban. Csak öleljék meg a gyereket. Mert ha az anya vagy apa elkezd sírni, elkezd félni, az a gyereknek azt jelenti: baj van velem.
„Pedig nem változik semmi. Same kid. Ugyanúgy fog elkésni holnap, ugyanúgy fogja szeretni a kedvenc ételét, ugyanúgy fogja felhívni a nagymamát. Csak most már őszintébb lehet.”
Ez a mondat képes megtartani egy egész családot.
„Amit te szombat délelőtt a piacon érzel, azt szeretném én is érezni”
A cikk egyik legszebb gondolata akkor születik, amikor Bence megpróbálja elmagyarázni, mit jelent számára az önazonosság. Nem politikai igényeket sorol, nem jogi érveket.
Egyszerűen azt mondja:
„Azt szeretném érezni, amit te érzel szombat délelőtt a piacon, amikor kézen fogod a párodat, vesztek egy croissant-t, megcsókoljátok egymást, és mentek tovább. Neked fel sem tűnik. Nekem ez máig döntés kérdése.”
Ez a mondat többet mond minden nyilatkozatnál.
Megmutatja a hétköznapok egyenlőtlenségeit, azt a finom, mégis éles különbséget, hogy valakinek természetesség, másnak bátorság ugyanaz a gesztus.
A Gayciklopédia sikere abban rejlik, amit nem csinál
Nem ítélkezik.
Nem moralizál.
Nem támad.
Azt mondja: „Én ugyanazokból az élményekből állok, mint bárki más.”
És amikor ezt kimondja, leomlik egy fal.
A sorozat nem aktivizmust csinál.
Emberi arcot mutat.
Pontosan azt, ami a legnagyobb hiány ma a közbeszédben.
„Coming in” – egy új szemlélet kezdete
A beszélgetés végén Bence arról mesél, hogy ma már nem is a coming out a lényeg. Hanem a coming in:
meghívni a társadalmat abba a világba, amelyet eddig csak kívülről nézett.
Ez a meghívás nem ordít. Nem zászlót lobogtat. Nem kéri, hogy változz meg.
Csak azt mondja:
„Gyere be egy pillanatra. Nézd meg, hogy élünk. Talán rájössz, hogy nem is különbözünk annyira.”
És talán ezért működik a Gayciklopédia.
Mert nem dühből született.
Hanem empátiából, humorból, emberi kíváncsiságból.
Egyperces videók – amelyek mögött évtizedes hallgatást tör meg valaki.
És egy hang, amely végre nyugodtan, tisztán mondja ki:
„Nem veszély vagyok. Ember vagyok.”
A cikksorozat a Háttér Társaság „Emberek vagyunk nem propaganda” projektjének támogatásával jött létre.
