Civil

A Parlamentben jártunk

Kedvcsináló élménybeszámoló Parlamenti látogatáshoz

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné tudni, hogyan múlatják az időt és hogyan dolgoznak az ország érdekében az Ország házában felkent honatyáink, hogy látogasson el, mint érdeklődő, felelős magyar állampolgár valamely bizottság ülésére, és garantálom, felejthetetlen élményben lesz része. Mivel ma – 2017. április 25. – tárgyalta az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága az új Civiltörvényt, hivatalos nevén „A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló fideszes törvényjavaslatot, így sokadmagammal – a Civilizáció szerveződés tagjaival – részt vettem a bizottsági ülésen, és mondhatom, minden képzeletemet felülmúlta az ott lezajlott előadás Rubovszky György KDNP-s képviselővel a főszerepben.

Sajnos helyhiány van

Aki követi a Civiltörvény módosításával kapcsolatos eseményeket, az tudja, hogy civil szervezetek sokasága fogott össze, hogy a kormány vonja vissza ezt a felháborító tervezetet, békés tüntetésen, petícióban követeltük, hogy vegyék figyelembe a véleményünket. (Mert azt mondani sem érdemes, hogy ezzel a módosítással kapcsolatban sem történt semmiféle társadalmi egyeztetés a érintettekkel. Kimondani is szörnyű, de ezt már szinte megszoktuk, meg sem lepődünk.) Emiatt jött létre a Civilizáció szerveződés is, aminek FB oldala bátran like-olható, követhető, ha érdekel, hogyan tovább, vagy csatlakozni szeretnél, szeretnétek.

Az országgyűlés Igazságügyi bizottsága április 25-én, kedden tárgyalta a törvénnyel kapcsolatban beadott módosító indítványokat. Így aztán a Civilizáció szervezői azt gondolták, hogy kinek is lenne ott dolga, ha nem az érintett civileknek. A gondolatot tett követte, és 21 magyar állampolgár (akik egyébként civil szervezetek tagjai) bejelentkezett annak rendje és módja, valamint állampolgári joga szerint a bizottság ülésére. (Ez már a kedvcsináló első pontja, vagyis bárki, bármikor szeretné látni, hogyan működnek az általa fizetett parlamenti képviselők, jelentkezzen be bátran névvel és igazolvány számmal az adott bizottság titkárságára egy e-mailben, és látogasson bizottsági vitát.)

Én is elküldtem a magam adatait , és izgatottan vártam a választ.Még sosem jártam bizottsági ülésen. Hétfőn délelőtt Rubovszky úr titkársága sajnálattal értesített, hogy sajnos helyhiány miatt nem áll módjában engem a bizottság ülésén fogadni. Ezt kaptuk mind a 21-en.

"Tisztelt Görög Mária!

Köszönjük érdeklődését az Igazságügyi bizottság munkája iránt.

Dr. Rubovszky György elnök úr megbízásából tájékoztatjuk,
 hogy az Igazságügyi bizottság holnapi ülésére helyhiány miatt nem áll 
módunkban részvételi lehetőséget biztosítani.

Szíves megértését kérjük.

Tisztelettel: a bizottság titkársága"

Gondoltam, elvagyok én a földön is, vagy gyűjtést rendeznék székekre, hátha abból van kevés. Ám a történet itt nem ér véget.

No sebaj, ha Rubovszky úr nem is lát minket örömmel, majd megkíséreljük máshogy. Sebály Betti fantasztikus szervezésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak.

Mégis bejutottunk

Mindenesetre kedden reggel ott találkoztunk a Parlament előtt, – s bár voltak kételyeink, hogy bejutunk-e az épületbe -, de 11.00 óra előtt, amikor kezdődött a bizottság ülése, végül mindannyian a teremben vártuk az ülés kezdetét. Rajtunk – a pulóverünk alatt – a Civil szíves egyenpólónk, táskánkban a transzparensek.

A terembe való belépéskor minket fogadó – kulturált és előzékeny – terembiztosok a biztonság kedvéért hosszan ecsetelték a parlamenti ügyrend szerinti viselkedési szabályokat, köztük többször kiemelték, hogy fotót telefonokkal semmi esetre sem lehet készíteni, és semmilyen tetszésnyilvánítás hanggal vagy papírral (hm) nem elfogadott, majd jó munkát kívántak. El kell mondanom, hogy mind a terembiztosok, mind a házőrség végig nagyon kulturáltak és tisztességesek voltak. Hozzáállásukért köszönet!

Hát ezek meg mit keresnek itt? Hatalmi magánszám 1.

11.00-kor a függöny fel, a darab kezdetét vette. Először pár gyors beadványt szavazott meg a bizottság, majd hirtelen egy kis fülbesugdosás, és a bizottság elnöke, Rubovszky György számára kiderült, hogy porszem került a gépezetbe, zavar a rendszerbe, civilek a jól őrzött helyhiányos terembe. „Aljas módon kijátszották a rendszert, és ennek következményei lesznek arra nézve, aki segítette a bejutásunkat,” – fenyeget meg először a – pozícióját történetünk alatt még oly sokszor fegyverként és pajzsként használó – bizottsági elnök. Első komoly színre lépésének csúcspontja, hogy bejelenti, a parlamenti törvény és önmaga által önmagára ruházott bizottsági teljhatalma és jogköre alapján a következőkben 3 főben fogja maximálni a bizottság látogatóinak számát. Hogy ezzel egyébként a nyilvánosság és az állampolgárok jogai sérülnek, láthatólag nem érdekelte, vagyis elengedte a füle mellett. Ez a szelektív nagyothallás még többször megjelent történetünk folyamán.

Fotó: Németh András Péter

Miután a számunkra indifferens napirendi pontok befejeződtek, sor kerül „A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvénytervezet módosítójavaslatainak vitájára. Ekkor a teremben a falnál eddig ülve szemlélődő civilek felállnak, és egyforma pólóban, magyar és EU-s zászlót, valamint „Nem a civilek megbélyegzésére” transzparenseket a magasba tartva csöndben elindul a tiltakozás. Rubovszky elnök úrnak újabb alkalma van a nagyjelenetre. Felszólít, lerenitensez minket, hívja a terembiztosi szolgálatot, hogy vezessenek ki, akik tisztességesen teszik a dolgukat, felkérnek és felszólítanak, majd az elnök kérésére hívják a házőrséget. Mivel mi még mindig csöndben állunk, a változás pusztán annyi, hogy közben megjelentek a Szót kérünk” és a képviselőket egyenként felszólító táblák, hogy „XZ – képviselő neve (párt neve) ne szavazza meg a civiltörvényt!.

Rubovszky György 12.00 óráig felfüggeszti az ülést, „amíg ezt a cirkuszt csináljuk”. Várjuk a házőrséget, melynek két tagja hamarosan meg is érkezik. Becsületesen felszólítanak ők is , hogy hagyjuk el a termet, majd szépen lejegyzetelik, hogy mi áll a táblákon. Udvariasak. Látható, hogy egy porcikájuk sem kívánja ezt a cirkuszt. Végül kimennek, és hívják a házőrség több tagját, akik egy idő múlva megjelennek az ajtóban.

Fotó: Németh András Péter

Közben Szél Bernadett, Szabó Tímea, Szabó Szabolcs és a Jobbik képviselői tiltakoznak, a fideszes képviselők nagyjából hallgatnak, de láthatóan ők sem vágynak nagy csinnadrattára és harcra, erőfitogtatásra. Rubovszky kartárs közben előadja, hogy minden szemléltetést előzetesen le kell adni. Szél Bernadett többször rákérdez, hogy a falnál csöndben álló állampolgárok ugyan mennyiben zavarják a bizottság munkáját, Szávay István Jobbikos képviselő felhívja a KDNP-s bizottsági elnök figyelmét arra, hogy nem túl sikkes 40-50 kilós hölgyeket elvezettetni, amivel majd tele lesz a nemzetközi sajtó, s ezzel is megtépázni az amúgy sem nagy nemzetközi népszerűségnek örvendő kormánykoalíció hírnevét.

Az egész abszurdot Szabó Szabolcs élőben közvetíti, az Indexen pedig egyre többen követik (ahogy azt tőle mi is megtudjuk). Tiszta 21. századi börleszk, a mi hétköznapi valóságunk. (A videók megnézhetők itt az események részletes leírásával egyetemben.)

A szünet után a darab folytatódik . Hatalmi magánszám 2.

12.00-t üt az óra, a házőrség az ajtóban várakozik, a képviselők nyomására Rubovszky György folytatja az ülést, a házőrség el, mi továbbra is állunk.

Újabb, számunkra érdektelen néhány ügy. Visszaülünk a helyünkre, míg nem folytatódik a civileket megbélyegző törvénytervezet módosítási indítványainak vitája. Közben még megéljük, hogy Rubovszky úr többször felháborodik, mondván, a táblák hazugok, mert azokon az áll, hogy „Vitányi István nem szavazza meg a civiltörvényt.” Eközben a táblán a „ne szavazza meg” felszólítás szerepel. Újra felfedezzük a szelektív hallás előnyeit, mert a több helyről felhangzó kiigazítások nem jutnak el a bizottsági elnök füléhez.

Fotó: Németh András Péter

Bennem felmerül a kétely, hogy esetleg Rubovszky György KDNP-s képviselő tud-e rendesen olvasni, de szerencsére a későbbiek folyamán kiderül, hogy igen, tud azt is, de az már a napi abszurd következő fejezete.

Az Igazságügyi bizottság elnöke ugyanis láthatóan azon kívül, hogy önmaga pozíciójával rendkívül elégedett volt, rettenetesen unta az egészet, rendre összezavarta a sorrendet, hogy kit mikor kell kérdeznie és megszólalni engednie, ám bizton tudta és képviselte, hogy ellenzékiek és főleg nők itt aztán ne nagyon beszéljenek. Megszavaztatta, hogy Szabó Tímea kapjon-e szót (nem kapott), Széll Bernadettnek, mint frakcióvezetőnek, ugyan kénytelen volt hozzászólásokat engedélyezni, ám végül megunta, és megvonta tőle a napirendi pont alatt a megszólalás lehetőségét.

-Miért ? – hangzott a kérdés.
-Mert mindig ugyanazt mondja, – szólt az elnöki válasz.
– Ehhez jogom van, akár ötvenszer is elmondhatom.

No, és akkor itt jött a katarzis, mert itt derült ki, hogy bizony tud rendesen is olvasni Rubovszky György, ha akar, mert a házszabályt valószínűleg fejből tudó jegyzőkönyvvezető hölgy az orra alátartotta azt, hogy felolvashassa a passzust, ami indokolja, ugyan miért is vonhatja meg a szót az ellenzéki képviselőtől Rubovszky. No, ezt a két passzust (amit egyébként a hölgy kívülről mondott vele hangtalanul, mint egy szorongó anya, mikor a gyereke szaval az óvodában), hibátlanul elolvasta, közben gondolom megvilágosodott, hogy ja, hát ezért is.

Nem fogom leírni a pro és kontra érveket, amik a teremben elhangzottak. Akit érdekel, az előbb említett cikkben elolvashatja. Legyen elég annyi, hogy érdemi vitáról szó nem volt, a kormánypártok egyetlen módosító javaslatot nem fogadtak el, kettőről majd esetleg tárgyalnak, a Jobbik kicsit migránsozott, nem maradt ki Putyin és a fideszes szovjet ügynökök sem. Hiába volt minden ellenzéki felszólalás, tartalmi válasz egyikre sem érkezett, totál leszavazás igen.

Mégiscsak kell az a napi testnevelés óra

Közben észrevétlenül eltelt 2 és fél óra, a kezünk zsibbadt, a szánk száradt, a levegő fogyott. Néhány képviselő (pártállástól függetlenül) hol ablakot nyitott, hol vizet nyújtott át, szóval nem maradtunk észrevétlenek, és láthatóan mindenki tudta, hogy emberből vagyunk. Majdnem mindenki.

A napirend végén kijöttünk a teremből, majd Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója nyilatkozott az akció céljáról a sajtónak. Az Echo TV tudósítója is ott toporgott, hogy végre valaki megragadja a lényeget is, és feltegye az egyetlen izgalmas kérdést – „no és hogy jutottak be?”. Ezután már nem érdekelte semmi. Ezzel a hozzáállással akár KDNP-s honatya is lehet belőle.

Fotó: Németh András Péter

Mi a baj a civiltörvénnyel?

Szögezzük le, hogy a még most érvényben lévővel éppen hogy semmi. A tervezett módosításokkal már annál több. Mert hogy a Civil törvény három fideszes képviselő által beadott módosítása eleve prekoncepcióra épít, – mármint hogy a külföldről támogatott civil szervezetek külföldi érdekeket szolgálnak, és nem számolnak el a kapott támogatásokkal rendesen . Ezt a maguk által is tudottan hamis állítást egyszerűen tényként kezelik, és azonnal megoldást is találnak rá. Törvényileg megbillogozzák, megbélyegzik ezeket a szervezeteket, hogy aztán ugyanezzel a laza mozdulattal ezt a billogot 3 évre prolongálják abban az esetben is, ha mondjuk az adott szervezet már nem kap egy árva fillér ilyesfajta külföldi támogatás sem. Vagyis a letöltött büntetésed után még 3 évig nem kapsz „jó magyar civil” erkölcsi bizonyítványt, így viseled magadon a megkülönböztető jelzéseket. Mert minden kiadott anyagra, weboldalra és egyéb nyilvános felületre ezt a megkülönböztető jelet fel kell tenni, hogy mindenki láthassa és érzékelje, aki ilyen szervezetet támogat, azzal jóban van, hogy velük közösséget vállalva maga is belepottyan a Soros csapdájába, és jó esetben csak önön lelkiismeret furdalásától gyötörtetik, ha a következő törvénymódosítással nem szabnak ki majd a támogatókra is valamilyen büntetést. Mert pontosan tudjuk, hogy a támogató vállalkozások, vállalatok jelentős része kormányfüggő, így aztán ki is merne ily szalonképtelen szervezeteket – ügyeket támogatni. Hisz nyilvánvaló, hogy a kormány célja ezzel a törvénnyel elhallgattatni és ellehetetleníteni minden olyan kormánykritikus hangot, melynek bármilyen hatása lehet a következő választásokra, vagy egyáltalán a közvélemény – tehát az emberek – gondolkodására egyszerűen azzal, hogy más szempontokat és értékeket kínálnak számukra. Vagyis a most benyújtott módosítási tervezet egyszerűen aljas, antidemokratikus, megkülönböztető és megbélyegző, s tisztán láthatóan nem a civil szervezetek által szolgált társadalmi csoportokat és a társadalom valós szükségleteit, hanem alantas politikai önérdekeket szolgál. Egyszerűen embertelen és diszkriminatív, vagyis alaptörvény ellenes (ha már alkotmány híján alkotmányellenes nem tud lenni). Mivel ezek a szervezetek eddig is tökéletesen átláthatóak voltak, gazdálkodásukról jelenleg is bárki bármikor képet kaphat, beszámolójukat bárki elolvashatja, kinyomtathatja, így azt a manipulatív érvet, hogy csak az átláthatóságot szeretné a kormány biztosítani, nyugodtan felejtsük el, mert ami eddig is megvolt, az eddig is megvolt mindenféle billog nélkül.

Végső szubjektív

Röviden: Rubovszky György mégis tud olvasni, jól is, gondolkodni nem jól vagy nemigen. Szerinte Szél Bernadett ne beszéljen, vagy ha muszáj, akkor mondjon mást, Szabó Tímea egyáltalán ne beszéljen, meg ne is kapjon szót, így aztán ebből lesz a bizottságban egy működő bolondokháza, putyinozás, migráncsozás és minden egyéb, csak érdemi vita nem, mert a bizottság elnöke és a fideszes honatyák tesznek érte.

Vagyis:

  •  Az, ami bizottsági ülés címszó alatt az Országgyűlésben zajlott, egyszerűen kész röhej, mondhatnám természeti katasztrófa, de semmi esetre sem szakmai megbeszélés az ország érdekében.
  • Az emberi megnyilvánulások szerencsére még nem haltak ki az ott jelenlévők nagy részében – a helyzet tán még nem tökéletesen reménytelen.
  • Sosem gondoltam volna, hogy egy jobbikos képviselő fogja védeni a demokratikus jogaimat. De a Jobbik, azért a Jobbik.
  • Megkérdezném, hogy tudja-e Rubovszky úr, hogy a munkaadóit vegzálta, mikor minket, adófizető magyar állampolgárokat akart kitetetni a teremből? (Na, ennél a pontnál nem gondolom, hogy van remény.)
  • Aki több órán keresztül némán és egyhelyben akar tiltakozni és transzparenseket a magasba emelni, annak nem árt edzenie; vagyis a testedzés, jó állóképesség és tiltakozási potenciál időtartam szoros összefüggésben vannak egymással.

Fotó: Papp Dóra

Végül és legfőképpen pedig köszönöm, hogy részese lehettem annak a remek csapatnak, akik civilként jelen voltak a bizottság ülésén, a köszönöm a fantasztikus szervezést, a jó gondolatokat, mert ennek az országnak ma ez a civil kurázsi a valódi reménye.

 

A szerzőről

Görög Mása

Kommunikációs szakértő, újságíró, a Civil Rádió szerkesztő - műsorvezetője, a civiltavasz.hu felelős szerkesztője, a Civil Rádiózásért Alapítvány kuratóriumának elnöke